2023. szeptember 2. szombat

szept. 2
21:28
Megjelent Magyarországon az emberre is veszélyes invazív faj (Nyugati Fény)
Kínából érkezett.
szept. 2
21:28
Használtteszt - Ford Focus 1.6 Scti Ecoboost - Vezetőre hangolva (Autószektor)
A legfőbb indok amiért te is megvennéd A vezetési élmény. A Focus még mindig egy jó autó. 1.6-os 150 Le-s Eco Boost motorja már a mai kornak megfelelően jól elszeparálva mozgatja az autót, de mégis a dinamika megvan. Kétezer alatt szinte halott, háromezer környéken lesz jó, és nagyjából négyezerötszázig tart a tűz. Egyébként egy sima, unalmas 4 hen
szept. 2
21:28
Neuville: Szeretnénk Görögországban megközelíteni a tavalyi teljesítményt (Racingline)
Thierry Neuville vezetésével tavaly a Hyundai Motorsport történelme legnagyobb eredményét érte el, a belga versenyző pedig reméli, hogy idén is hasonlóan jó versenye lesz.
szept. 2
21:28
Ennek a népszerű gyümölcsnek a leve akár halált is okozhat (Helló Magyar)
Bizonyos körülmények között igencsak érdemes odafigyelni, hogy szabad-e fogyasztanunk ebből a citrusféléből
szept. 2
21:28
Ilyen az ideális munkahely a Z generációsok szerint (BitcoinBázis)
Felforgathatják az 1997 és 2012 között születettek a munkaerőpiacot. Hamarosan tömegével fognak belépni a Z generációsok a munka világába, amit leginkább ők formálhatnak a következő időszakban. Felmérés vizsgálta, milyen elvárásaik vannak a zéseknek a munkahelyeken. A Z generációsok dominálhatnak a munkaerőpiacon a következő években A globál
szept. 2
21:28
Lelőttek egy várandós fekete nőt a rendőrök az Egyesült Államokban (Mandiner)
A nő el akarta ütni a rendőröket a kocsijával.
szept. 2
21:28
Ilyen az ideális munkahely a Z generációsok szerint (Telex)
Felforgathatják az 1997 és 2012 között születettek a munkaerőpiacot. Hamarosan tömegével fognak belépni a Z generációsok a munka világába, amit leginkább ők formálhatnak a következő időszakban. Felmérés vizsgálta, milyen elvárásaik vannak a zéseknek a munkahelyeken. A Z generációsok dominálhatnak a munkaerőpiacon a következő években A globál
szept. 2
21:28
Ilyen az ideális munkahely a Z generációsok szerint (Telex)
Felforgathatják az 1997 és 2012 között születettek a munkaerőpiacot. Hamarosan tömegével fognak belépni a Z generációsok a munka világába, amit leginkább ők formálhatnak a következő időszakban. Felmérés vizsgálta, milyen elvárásaik vannak a zéseknek a munkahelyeken. A Z generációsok dominálhatnak a munkaerőpiacon a következő években A globál
szept. 2
21:28
Ilyen az ideális munkahely a Z generációsok szerint (Telex)
Felforgathatják az 1997 és 2012 között születettek a munkaerőpiacot. Hamarosan tömegével fognak belépni a Z generációsok a munka világába, amit leginkább ők formálhatnak a következő időszakban. Felmérés vizsgálta, milyen elvárásaik vannak a zéseknek a munkahelyeken. A Z generációsok dominálhatnak a munkaerőpiacon a következő években A globál
szept. 2
21:28
A szemműtétje után azt vette észre, hogy halottnak nyilvánították (Telex)
A nőnek egyszer csak feltűnt, hogy az EESZT szerint már fel is boncolták. Pedig nem.
szept. 2
21:28
A kriptografikonok kezdenek zöldbe fordulni: Vegyél Sui (SUI), Blur (Blur) és VC Spectra (Spct) tokeneket (BitcoinBázis)
Ezen a héten jól ment a tokeneknek. De vajon a Sui (SUI) és a Blur (BLUR) képes lesz fenntartani a
szept. 2
21:28
Ilyen az ideális munkahely a Z generációsok szerint (in.hu)
Felforgathatják az 1997 és 2012 között születettek a munkaerőpiacot. Hamarosan tömegével fognak belépni a Z generációsok a munka világába, amit leginkább ők formálhatnak a következő időszakban. Felmérés vizsgálta, milyen elvárásaik vannak a zéseknek a munkahelyeken. A Z generációsok dominálhatnak a munkaerőpiacon a következő években A globál
szept. 2
21:28
Gázszivárgás okozott riadalmat Szigetszentmiklóson (naphire.hu)
Elvágtak egy gázcsövet Szigetszentmiklóson, rögtön riasztották a tűzoltókat.
szept. 2
21:28
Ilyen az ideális munkahely a Z generációsok szerint (Media1)
Felforgathatják az 1997 és 2012 között születettek a munkaerőpiacot. Hamarosan tömegével fognak belépni a Z generációsok a munka világába, amit leginkább ők formálhatnak a következő időszakban. Felmérés vizsgálta, milyen elvárásaik vannak a zéseknek a munkahelyeken. A Z generációsok dominálhatnak a munkaerőpiacon a következő években A globál
szept. 2
21:28
Az állkapocs-szabállyal a valaha volt legjobb lófarkat készíthetjük el (in.hu)
A lófarok tökéletes elhelyezésének megtalálása trükkös feladat, de az alábbi szabállyal a legtöbbet hozhatjuk ki belőle.Az állkapocsvonal-szabályE szerint a szabály szerint az állkapocscsontunk vonalát követve megtalálhatjuk a legjobb helyet a tarkónkon a lófarok rögzítéséhez, hogy minden egyes alkalommal szuper frizuránk legyen.Első lépésként tegy
szept. 2
21:28
Közleményben ismerte el a fideszes lap, hazudott Varga Zoltánról, a Central Médiacsoport tulajdonosáról (Media1)
Ismét helyreigazítást közölt a kormánypárti Metropol, ezúttal egy Varga Zoltánról írt tavaly őszi cikkük miatt.
szept. 2
21:29
Most már biztos: újabb béremelést kapnak az egészségügyi szakdolgozók (Menedzsment Fórum)
Igaz, csak jövő márciusban.
szept. 2
21:30
Most a Jokerrel lehetett nagyot nyerni (Infostart)
.
szept. 2
21:30
Férfi vízilabda MK - Döntőben a Vasas (Infostart)
A Vasas a végletekig kiélezett mérkőzésen legyőzte az OSC-t a férfi vízilabda Magyar Kupa első elődöntőjében, a margitszigeti négyes döntő első, szombati játéknapján.
szept. 2
21:30
Fontos részleteket árult el a Joe Biden elleni közjogi felelősségre vonási eljárásról a republikánus vezető (HírTV)
„A közjogi felelősségre vonási eljárás megindítása komoly dolog, amelyet a képviselőház republikánus tagjai nem vennének félvállról vagy használnák azt fel politikai célokra” – fogalmazott Kevin McCarthy az amerikai képviselőház republikánus házelnöke a Breitbart Newsnak Joe Biden elnökkel szembeni impeachment eljárással kapcsolatban.
szept. 2
21:30
Áll a bál Szlovákiában: ki kellene nyitni a határokat (Infostart)
A szlovákiai alkalmazottak érdekeit védő szakszervezetek szerint több olyan ágazat is van az országban, amely vendégmunkások alkalmazása nélkül nagy bajban lenne. Elengedhetetlennek tartják azonban a munkaerő-migráció szabályozását, ami szerintük a társadalmi feszültségek elkerüléséhez vezetne.
szept. 2
21:30
Újra vetítik az 1977-ben készült ABBA-filmet (ProfitLine)
Újra vetítik az 1977-ben készült ABBA-filmet. A világhírű svéd zenekart a középpontba állító alkotás felújított változata szeptember 17-én és 19-én látható a hazai filmszínházakban.
szept. 2
21:30
A Bizottság elismerte: kettős válság sújtja Európát (Portfolio)
Európa egy "kettős válság" hatásaival néz szembe, de a régió elkerülheti a recessziót - mondta Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős biztosa szombaton a CNBC-nek.
szept. 2
21:30
Időjárás: hidegfront töri meg a nyugalmat (Agroinform)
Megnövekszik a felhőzet és sok helyen esővel kell számolni.
szept. 2
21:30
Sokak élete felborulhat, egyre kevesebben tudnak saját autót fenntartani (ATV)
A szakemberek szerint egyre többen használják az autómegosztó szolgáltatást, és a növekedés az idén is folytatódik. Az autófenntartási költségek növekedésével egyre magasabb, már 18 ezer éves kilométer megtétele mellett is megéri közös autót használni a saját helyett- magyarázták.
szept. 2
21:30
Óriási hajtóvadászat indult, megszökött egy rendkívül veszélyes bűnöző a börtönből (ATV)
Több száz rendőr kutyákkal és helikopterekkel keresett az Egyesült Államok Pennsylvania államában pénteken egy csütörtökön megszökött bűnözőt.
szept. 2
21:30
Mentőakciót indít Ausztrália egy antarktiszi kutató hazahozására (444.hu)
A kutató 3400 kilométer messziről és -25 fokból lesz kimentve.
szept. 2
21:30
Kövér László: Jézus gyilkosainak eszmei utódai, a transzhumanisták ki akarják ölni az emberekből az Isten utáni vágyat (SzMo)
A házelnök szerint korábban a luciferisták, az illuminátusok, a jakobinusok, a bolsevikok és a globalisták töltötték be ezt a szerepet.
szept. 2
21:30
Előkerültek Köllő Babett meztelen fotói, férfimagazinnak vetkőzött a színésznő (Promotions)
Köllő Babettről 20 éve készültek meztelen fotók.
szept. 2
21:30
Vuelta a Espana: Roglic szakaszt nyert, Valter 28. lett, Kuss az élre állt (Magyar Hírlap)
A legjobb magyar kerékpáros összesítésben maradt a 24. helyen.
szept. 2
21:30
Kövér László: Istenhit, hazaszeretet és tudományszolgálat (Demokrata)
Több mint ezer esztendeje van keresztény oktatás Magyarországon.
szept. 2
21:30
A kopaszra nyírt Florence Pugh egy szál melltartóban grimaszol, mi történt a szexszimbólum színésznővel? (Promotions)
Hihetetlen átalakuláson esett át a színésznő, de mi lehet ennek a megdöbbentő váltásnak az oka?
szept. 2
21:30
Sokkal hatékonyabb az agyunk séta közben, mint egy helyben ülve (Agrárágazat)
Ha legközelebb úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a feladataiddal, járj egyet. Szinte mindenki érezte már úgy, hogy felrobban az agya,
szept. 2
21:30
Sokkal hatékonyabb az agyunk séta közben, mint egy helyben ülve (Mezőhír)
Ha legközelebb úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a feladataiddal, járj egyet. Szinte mindenki érezte már úgy, hogy felrobban az agya,
szept. 2
21:30
Riadót fújt Gulyás: Orbán minisztere lerántotta a leplet az EU titkos tervéről (Nyugati Fény)
Ettől retteg.
szept. 2
21:30
Csabai Kolbászfesztivál: ezernél is több csapat gyúrja és tölti a kolbászt (Autószektor)
Érdemes mihamarabb jelentkezni a 2023. október 19–22. közötti Csabai Kolbászfesztivál kolbászgyúró- és töltőversenyeire, mert folyamatosan, egyre gyorsabban telnek be a helyek a CsabaParkban. A legnagyobb érdeklődés az elmúlt évekhez hasonlóan a szombati, nemzetközi kolbászgyúróversenyt kíséri, de korlátozott számban még rendelkezésre állnak asztal
szept. 2
21:30
Evans: Igaz, hogy nyertünk Finnországban, de Görögország teljesen más történet lesz (Racingline)
Elfyn Evans a vb második helyéről várhatja az Akropolisz Rally, ráadásul finn győzelmével a bajnokságban is közelebb került Kalle Rovanperához. Görögországban azonban korábban nem sok szerencséje volt.
szept. 2
21:30
Sokkal hatékonyabb az agyunk séta közben, mint egy helyben ülve (BitcoinBázis)
Ha legközelebb úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a feladataiddal, járj egyet. Szinte mindenki érezte már úgy, hogy felrobban az agya,
szept. 2
21:30
Az Európai Bizottság szerint Elon Musk orosz propagandát terjeszt (Mandiner)
Brüsszelnek nem tetszik a cenzúra hiánya.
szept. 2
21:30
Kerkez Milos bekerült Európa legjobb tíz fiatalja közé! (Mandiner)
A szurkolók is szavazhatnak a listára.
szept. 2
21:30
Sokkal hatékonyabb az agyunk séta közben, mint egy helyben ülve (Telex)
Ha legközelebb úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a feladataiddal, járj egyet. Szinte mindenki érezte már úgy, hogy felrobban az agya,
szept. 2
21:30
Sokkal hatékonyabb az agyunk séta közben, mint egy helyben ülve (Telex)
Ha legközelebb úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a feladataiddal, járj egyet. Szinte mindenki érezte már úgy, hogy felrobban az agya,
szept. 2
21:30
Sokkal hatékonyabb az agyunk séta közben, mint egy helyben ülve (Telex)
Ha legközelebb úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a feladataiddal, járj egyet. Szinte mindenki érezte már úgy, hogy felrobban az agya,
szept. 2
21:30
Már a ferihegyi reptér folyadékkorlátozásának eltörlése is feltűnt a horizonton (Telex)
A Budapest Airport már tesztelt olyan CT-berendezéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy az utasok nagyobb mennyiségű folyadékot vihessenek biztonságban a fedélzetre.
szept. 2
21:30
A Brave és a Binance mobilalkalmazását is támadja az új orosz malware (BitcoinBázis)
Az amerikai FBI egy olyan orosz malware-t fedezett fel, amely a kriptotőzsdék alkalmazásait fertőzi. Az FBI, az NSA, a CISA
szept. 2
21:30
Sokkal hatékonyabb az agyunk séta közben, mint egy helyben ülve (in.hu)
Ha legközelebb úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a feladataiddal, járj egyet. Szinte mindenki érezte már úgy, hogy felrobban az agya,
szept. 2
21:30
Pedagógiai asszisztensek tartanak órákat tanítók helyett egyre több iskolában (Telex)
Pedig nem jogszerű, ha olyanok végeznek pedagógiai munkát, akiknek nincs ilyen végzettségük.
szept. 2
21:30
Új vámmal sújthatja Budapestet a kormány (naphire.hu)
Hídvámmal sarcolná a budapestieket a kormány Karácsony Gergely főpolgármester szerint.
szept. 2
21:30
Sokkal hatékonyabb az agyunk séta közben, mint egy helyben ülve (Media1)
Ha legközelebb úgy érzed, nem tudsz megbirkózni a feladataiddal, járj egyet. Szinte mindenki érezte már úgy, hogy felrobban az agya,
szept. 2
21:30
Taylor Swift élete egyik legkínosabb élményével viccelődött (in.hu)
Taylor Swift pár nappal ezelőtt egy gúnyos kiszólással emlékezett meg élete talán legkellemetlenebb pillanatáról.Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb botrányát egyértelműen Kanye West okozta a 2009-es VMA-gálán. Miután Taylor Swift átvette a Legjobb női videó-díjat, Kanye felrohant a színpadra és kijelentette, hogy ezt az elismerést Beyoncénak kell

Keresés