2023. szeptember 19. kedd

szept. 19
15:56
27 százalékot zuhant a csontos csirkemell feldolgozói ára (Agroinform)
A csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára is nagyot csökkent.
szept. 19
15:57
Minden, amit a Loki második évadáról tudni érdemes! (Hamu és Gyémánt)
A Thor-filmekből ismert Loki 2021-ben egy saját sorozatot kapott, amely végül óriási sikert aratott. Ennek okán októberben érkezik is az új szezon, ebben a cikkben pedig összeszedtünk minden olyan lényeges információt, amit a széria második évadáról tudni érdemes.
szept. 19
15:57
Elhagyta Csornomorszk kikötőjét egy ukrán gabonát szállító hajó (Magyar Hírlap)
Ukrajna az orosz fenyegetések ellenére tengeri folyosókat létesített mezőgazdasági termékei exportútvonalának céljára.
szept. 19
15:57
Megvalósult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapotának javítása (Demokrata)
Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent – hangzott el a sajtótájékoztatón.
szept. 19
15:57
Csak a nép hiányzott Jakab Péter szülővárosában tartott fórumáról (Magyar Nemzet)
Nem is posztolt képet az eseményről közösségi oldalán a bukott pártelnök.
szept. 19
15:57
TASZ: A rendőrség jogellenesen állta el a tüntetők útját a Várban (Telex)
A jogvédő szervezet panaszt tett, szerintük a múlt hét pénteki diáktüntetés után a rendőrségnek fel kellett volna engednie a tüntetőket a Karmelitához.
szept. 19
15:57
Budapest desszertje – Gluténmentes feketeribizlis-tonkababos süteményre esett a választás (Szakmát Szerzek)
A Sugar Design Cukrászda feketeribizlis-tonkababos-feketeszezámos süteménye lett idén Budapest desszertje. Először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen lehet megkóstolni 2023 szeptember 22-24 között a Szent István-bazilika előtt. Az Édes Napok Európa egyik legnagyobb csokoládé és édesség tematikájú szakvására. A Szent István-bazilika
szept. 19
15:57
Kiss Péter lett a Life TV és az Ozone TV csatornaigazgatója (Media1)
A szakembernek ettől a hónaptól a programing mellett a sales és a terjesztési terület is a felügyelete alá került, illetve ő irányítja a csatornák operatív tevékenységét is.
szept. 19
15:59
Gyász: meghalt a rajongva szeretett tokaji borász (Magyar Nemzet)
Elhunyt Szűcs Ferenc, a tokaji Szűcs Pincészet alapítója, gazdasági szakember, műgyűjtő.
szept. 19
16:00
Különös hobbijáról vallott az ország Vili bácsija (Blikk)
Különös érzékkel rendelkezik Várkonyi András, vagyis az ország Vili bácsija a nyelvtanuláshoz, fiatal kora óta foglalkoztatták a különböző nyelvek. Munkája során is sok előnyt szerzett abból, hogy ilyen jól beszéli az idegen nyelveket.
szept. 19
16:00
Magyarország a 2015 előtti állapotot szeretné visszaállítani (HírTV)
Az Európai Uniónak békét kell teremtenie a szomszédságában és képesnek kell lennie arra, hogy megvédje külső határait az illegális migrációval szemben - jelentette ki Bóka János Brüsszelben az általános ügyek tanácsa előtt.
szept. 19
16:00
Jó hírt kaptak a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonalon rendszeresen utazók (hirado.hu)
Elkészült a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonal villamosítása – jelentették be kedden Berettyóújfaluban.
szept. 19
16:00
Csütörtök-pénteken lesz a Közgazdász-vándorgyűlés, online is közvetítik (Portfolio)
E hét csütörtök-pénteken rendezi meg a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Egerben a 61. Közgazdász-vándorgyűlést, a nagyobb érdeklődésre számot tartó szekciókat élőben az interneten is közvetíteni fogják.
szept. 19
16:00
Kiderült, hova tették ki az Orbán Viktor 7 bölcseletét tartalmazó táblát (ATV)
Németh Szilárd a KIMBA női csapatának edzésére látogatott el Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatójának és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének társaságában, melyről egy képet is közölt Facebook oldalán az alelnök. A fénykép hátterében azonban egy ismerős tábla képe sejlik fel.
szept. 19
16:00
A Gránit Bank Magyarország leggyorsabban növekvő digitális bankja (vg.hu)
Az alapítása óta digitális üzleti modellt képviselő Gránit Bank a fenntarthatóan profitábilis növekedésben hisz.
szept. 19
16:00
Megdöbbentő, mi derült ki a Tankcsapda vérbeli rockereiről (BorsOnline)
Bár mindhárman imádják felszántani a színpadot, nekik is kell a feltöltődés.
szept. 19
16:02
Squid Game: mégsem fizet a Netflix Dél-Koreában a „Nyerd meg az életed” miatt (vg.hu)
A két cég között három éve húzódott a jogi vita.
szept. 19
16:03
Törvénytelenül akadályozta meg a rendőrség, hogy a tüntetők feljussanak a várba pénteken – állítja a Tasz (SzMo)
A szervezet szerint a tüntetők részéről legfeljebb verbális agresszió volt, a rendőrök azonban súlyos alapjog-korlátozást és veszélyeztető magatartást mutattak, ami így szerintük megkérdőjelezi a rendőri akció törvényességét.
szept. 19
16:03
Szökevény (Magyar Hírlap)
Fricska. A talált tárgyak osztályán sok furcsaság összegyűlt már, de az biztos, vadászrepülőgépet még nem adott le senki.
szept. 19
16:03
Nem csak az iPhone15 tarol, de az új iOS is: íme a 4 fő változás (Mandiner)
Már egy ideje a csapból is az folyik, hogy az új iPhone-t a lightning kábel helyett USB-C töltővel tarthatjuk életben. Azonban ezenkívül több újdonságot is láthattunk az új iPhone15 széria kapcsán, hiszen például a régebbi telefonokra is letölthető az új iOS szoftverfrissítés.
szept. 19
16:03
Kiderült, egykori riportert gázoltak el az M0-son (Magyar Nemzet)
Még vizsgálják, mit keresett a bűnbe esett volt riporter az életveszélyes M0-son gyalogosan.
szept. 19
16:05
Az EU tanácsa jóváhagyta Iliana Ivanova kinevezését új bolgár biztosnak (Magyar Hírlap)
Biztosi kinevezésének jóváhagyásáról az európai ügyekért felelős miniszterek brüsszeli tanácskozásán született döntés.
szept. 19
16:05
50 százalék, hogy szétesik az EU (Mandiner)
Az EU így leginkább a Titanicra emlékeztet: ha egy, vagy két kamra sérül meg, a víz fölött marad. Ha több, csak idő kérdése, mikor süllyed el.
szept. 19
16:06
Kiderült, mi okozta a Briliáns elmék színészének halálát (hirado.hu)
Billy Miller édesanyja egy szívszorító nyilatkozatban erősítette meg fia halálának okát a megrázó veszteség után.
szept. 19
16:06
Piastri büszke és már várja a fejlesztéseket (m4sport.hu)
Norris "ellopta a show-t" csapaton belül, de az ausztrál úgy érzi, ő is kihozta a legjobbat a versenyéből.
szept. 19
16:09
Müller Péter: Nagy pillanat, amikor valakinek meg merem mutatni a töröttségemet (Life)
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
szept. 19
16:09
ENSZ: Több mint ezer gyermek halt meg idén szudáni menekülttáborokban (Magyar Hírlap)
Az év végéig születendő 333 ezer gyermek közül "sok ezer újszülött" várhatóan nem marad életben.
szept. 19
16:09
Még Giorgia Meloni is megértette, hogy kell a brüsszeli migrációs csomag (Mandiner)
Ha nem hajtjuk végre, akkor vagy magára hagyjuk Olaszországot, vagy elsüllyesztjük a csónakokat, amelyeket a hullámok addigra nem küldtek a tengerfenékre.
szept. 19
16:09
Felforrt a talaj Orbánék körül: Kőkeményen üzent a svéd riporter a magyar kormány kirohanása után (Nyugati Fény)
Egyre keményebb csörte kezd kialakulni.
szept. 19
16:09
Még te is "k*rvára legendás" vagy, Günther – a Haas pilótája nagyot küzdött (Racing)
Az idényben sokszor szenvedő Magnussen harmadszor szerzett pontot idén Szingapúrban, a Haas így őrzi a 8. helyet a csapatok rangsorában.
szept. 19
16:09
Borzalom Temesváron: Agyoncsapott az áram egy férfit a zuhanyzóban (naphire.hu)
Az áldozaton hiába próbáltak segíteni, nem tudták újraéleszteni.
szept. 19
16:12
Meglepő fejlemény: Új taggal bővül a Tankcsapda (Metropol)
Különleges játékot hirdetett meg az ország egyik legnépszerűbb rockbandája.
szept. 19
16:12
Atomenergiáról is lehetne köz nélküli közmeghallgatásokat tartani (444.hu)
Semjén olyan törvénymódosítót nyújtott be, ami alapján még a paksi bővítésnél sem lenne szükség személyes közmeghallgatásokra.
szept. 19
16:12
Lettország lezárta az egyik, Fehéroroszországgal közös határátkelőjét (ATV)
A lett kormány kedden bejelentette, lezárja a Fehéroroszországgal közös két határátkelője egyikét, hogy elejét vegye az illegális bevándorlásnak - jelentette a LETA helyi hírügynökség, valamint az LSM rádió és televízió.
szept. 19
16:12
Befaltam egy tőkehalat: le fog-e égni Afrika? (hirado.hu)
"Nem, te nem fogsz nyerni egy szelet steakkel!" – e szavakkal rohant ki a Francia Kommunista Párt elnöke, Fabien Roussel ellen Sandrine Rousseau. A zöld párt (EELV) politikus asszonya az utóbbi időben már-már fanatizált dühvel küzd a húsfogyasztás, s különösen annak népszerűsítése ellen. A napokban e harc örvén próbálta Rousseau csatasorba rendezni
szept. 19
16:12
Milliókat loptak Wolf András konyhájából (Ripost)
Akkor is tagadtak a tettesek, amikor megtalálták a lopott árút.
szept. 19
16:12
Időszakon kívüli összetartás: szeptember végén újra Telkiben a magyar kéziválogatott (m4sport.hu)
A magyar férfi kézilabda-válogatott a hivatalos válogatott időszakon kívül, ismét Telkiben dolgozik együtt. Az összetartáson a Magyarországon szereplő kerettagok lehetnek jelen.
szept. 19
16:12
Rácz Jenő félmeztelen fotóval mutatta meg, mennyire kigyúrta magát a Sztárboxra (Femcafe)
A sztárséf már javában készül a Sztárboxos összecsapásra, most félmeztelen fotón mutatta meg fizikai fejlődését.
szept. 19
16:12
"Összejött a barátnőmmel..." – súlyos vádak érték Alekoszt (BorsOnline)
Egy bokszolóra cserélte kedvese, Réka.
szept. 19
16:14
Egyre agresszívabbak az illegális bevándorlók, Lettország komoly lépésre szánta el magát (hirado.hu)
A lett kormány kedden bejelentette, lezárja a Fehéroroszországgal közös két határátkelője egyikét, hogy elejét vegye az illegális bevándorlásnak.
szept. 19
16:15
Bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét programsorozata (Tiszta Jövő)
Kedden országszerte csaknem 60 helyszínen bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét (EMH) belföldi programsorozata.
szept. 19
16:15
'Az utolsó dinoszaurusz': Őszintén beszélt pályafutásáról Sylvester Stallone (Mafab)
Az “utolsó dinoszaurusznak" nevezte magát Sylvester Stallone. Idén ősszel érkezik a legendás színészről készült életrajzi dokumentumfilm, a Sly, amelyben rengeteg titokra derül fény a magánéletével és a karrierjével kapcsolatban.
szept. 19
16:15
Elkészült a Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonal villamosítása (Magyar Hírlap)
A villamosítással egyidejűleg elkészült több megálló, állomás akadálymentesítése, térvilágítások korszerűsítése is.
szept. 19
16:15
Ádám Martin mesterhármast lőtt az ázsiai Bajnokok Ligájában (Mandiner)
A magyar válogatott támadója nyolc gólt szerzett eddig a szezonban.
szept. 19
16:15
Dúlnak az indulatok a pénteki diáktüntetés után: Panaszt tesznek a jogászok a rendőrség ellen (Nyugati Fény)
Megfigyelőik szerint a hatóság több hibát is vétett.
szept. 19
16:15
Európa legnagyobb és leglátványosabb autótemetője Svédország buja erdejében (Autószektor)
A járműmatuzsálemek hatalmas nyugvóhelye a Varmland megyei Bastnas település közelében található, néhány kilométerre a norvég határtól.  Az autós temető története egészen a II. világháborúig nyúlik vissza, és a legenda szerint onnantól datálódik, amikor az amerikai katonák a háború után visszatértek hazájukba. A Bastnasnál hátrahagyott járműveik le
szept. 19
16:15
Tényleg úgy készülhet majd az olcsó Tesla, mint egy Matchbox (Villanyautósok)
A gyártás további egyszerűsítése az alacsony ár egyik kulcsa.
szept. 19
16:15
Ha Bartosz Grzelak távozik, magyar edző érkezhet a Vidihez – Sportál-információ (Sportal)
Ha azt írjuk, Bartosz Grzelak vezetésével gyengélkedik a Fehérvár, még finoman fogalmazunk. A Vidi múltjához méltatlan szereplést persze nem csupán a szakvezetőnek lehet felróni, de köztudott, egy edzőt mindig könnyebb lecserélni, mint a fél csapatot. A Sportál annak járt utána, hogy jelen helyzetben (9. hely a bajnokságban, szégyenteljes kiesés a
szept. 19
16:15
Itt a Sote új fejlesztése, ami várandós kismamáknak hatalmas segítség! (Kölöknet)
Bár az egyik leggyakoribb kórkép a várandósság alatt, a terhességi cukorbetegség korai előrejelzésére eddig nem létezett megfelelően hatékony módszer. A Semmelweis és a Debreceni Egyetem munkatársainak a világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével közel 100%-os pontossággal megállapítható már az első trimeszter
szept. 19
16:17
Brüsszel saját magát lőheti lábon az ukrán gabonaimport-vitában – elemző a Mandinernek (Mandiner)
Dornfeld László szerint hazánk és a többi tagállam jól mérte fel az erőviszonyokat.

Keresés