Átvette hatezredik Volvo FH típusú tehergépjárművét a Waberer’s, mely egybeesett a két vállalat 25 éves együttműködésének évfordulójával. Az eseményen a felek szándéknyilatkozatban erősítették meg, hogy összehangolják jövőbeli stratégiáikat a fenntarthatósági megoldások terén, a most átadott kamion egy újabb elektromos modell.
Az Európai Unió külügyminiszterei a következő hetekben Kijevben találkoznak - jelentette be hétfőn Josep Borrell, az EU vezető diplomatája. Mindez azt is jelenti, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is Ukrajna háború sújtotta fővárosába kell, hogy látogasson, ami az első útja lehet ide a háború kitörése óta. A katonai segíts
Észak-Korea krónikus élelmiszerhiánnyal küzd, amelyet az előző években tovább súlyosbítottak a nukleáris -és rakétaprogramok miatti globális szankciók.
Véletlen egybeesés, hogy a Red Bull éppen azon a hétvégén vált legyőzhetővé, amelyen az FIA két szigorítást is bevezetett? Csapatfőnökük állítja, teljesen más áll a szingapúri gyengélkedésük hátterében, és már értik is, hogy mi az.
Kevés olyan magyar származású divatmodell van, aki akkora sikereket tudhat a magáénak, mint Axente Vanessa – tizennégy évesen már a tokiói Chanel-bemutatón tündökölt, hamarosan pedig nyitómodellként tűnt fel a Prada kifutóján, aztán egymást követték a Vogue-címlapok, de persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy eddigi karrierje során többek között
Békésben levágták a kukorica tizedét, az 5,7 t/ha átlaghozam eddig elmarad a várakozásoktól. A napraforgó-betakarításnál már a hajrában járnak, ott pedig az olajtartalommal vannak gondok.
Az Afrikai Rally Bajnokság (ARC) hét futamos szezonjából még három verseny van hátra, és úgy tűnik, hogy még három versenyző tud harcolni az abszolút bajnoki címért.
Mivel az olajbefektetők és kereskedők a hordónkénti 100 dollárhoz közelítő olajár-ralira összpontosítanak, a nyersolaj egyes fajtáival már e mérföldkő felett kereskednek, ami a szűkös kínálatra vonatkozó várakozásokra utal.
A dél-alföldi régióban kezdődik el hamarosan olyan nagy teljesítményű energiatárolók tervezése, amelyek működésbe állítása újabb mérföldkövet jelent majd a megújulóalapú áramtermelés részarányának növelésében Magyarországon. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. villamosenergia-tárolók megtervezésére kiírt közbeszerzési pályázatát a budaörsi székhelyű Fo
Úgy fest, hogy a mesterséges intelligencia sokkal nagyobb arányban javítja az alulteljesítők hatékonyságát, vagyis főleg abban lesz szerepe, hogy enyhítse a jobb és gyengébb teljesítményű dolgozók közti különbségeket.
Az inflációs nyugdíjemelés mértéke mind a januári elsődleges emelés, mind pedig a korrekciós emelések esetében kormányzati becslésre (és nem lezárt tényadatokra) épül. Ráadásult a nyugdíjasokra hárítja át a kockázatviselés egészét, hiszen a nyugdíjasok a nekik járó emelést hosszú hónapokra kamatmentesen kölcsönadják az államnak. Sőt, az év utolsó n
Zugló önkormányzata számos alkalommal érdeklődött az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál a szúnyoggyérítés időpontjairól és annak helyszíneiről.
Farkas András nyugdíjszakértő az aktuális NyugdíjGuru közleményben azt elemezte, mi a 6 legnagyobb gond a nyugdíjemeléssel, ezáltal a jelenlegi nyugdíjrendszerrel. Azt írta, hogy a jelenlegi szabályozás elsősorban nem a nyugdíjasok, hanem az állam érdekeit szolgálja.
Médiatervezőként kezdte a pályáját, ma pedig az ország legnagyobb független reklámügynökségének az ügyvezető tulajdonosa Biró László, aki szerint az idejekorán elsajátított full service szemlélet, a minőség iránti elkötelezettség és az ügyfélközpontúság egyszerre hajtotta a Mediator növekedését. Beszélgettünk tenderekről, a reklámvilág csökkenő pre
Az inflációs nyugdíjemelés mértéke mind a januári elsődleges emelés, mind pedig a korrekciós emelések esetében kormányzati becslésre (és nem lezárt tényadatokra) épül. Ráadásult a nyugdíjasokra hárítja át a kockázatviselés egészét.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése alapján a spanyol Guillermo Cuadra Fernández vezeti a Ferencváros–Csukaricski Európa Konferencia Liga-csoportmeccset.
A magyar gabona most olcsó és elegendő, ilyenkor a nagy vevők nem keresnek importot. A nagyobb hazai agrárcégek és kereskedők szerint ezért az ukrán importtilalomnak nincs sok értelme, de a kormány azt mondhatja: megvédjük a magyar érdekeket. Ha büszkék vagyunk a külföldi tulajdonú hazai autógyárakra, akkor miért baj nekünk, hogy az ukrán mezőgazda
Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége nagymértékben csökkent, illetve hiányzik, és emiatt részleges (meghatározott ügycsoportra vonatkozó) vagy teljes körű gondnokság alá helyezése indokolt.
A reggeli órákban az ázsiai tőzsdéken negatív hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában is mínuszban nyitottak a vezető börzék, azonban hamar javulni kezdett a hangulat. A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint pedig délután Amerikában kisebb mínuszban nyithatnak a tőzsdék. Ami pedig a gazdasági eseményeket illeti, ma az Eu