A Forma-1-et is ellátó olasz cég 2024-ben befejezi a WRC egyetlen beszállítójaként való partnerségét, miután a három évvel ezelőtt, a jelenlegi kapcsolat kezdetén kitűzött célokat elérte. A Pirelli – amely világszerte több mint 350 motorsport-bajnokságban van jelen – továbbra is elkötelezett a ralisport iránt, és továbbra is részt vesz az összes tö
Novák Katalin köztársasági elnök indította el a gyerekek kismotoros felvonulását szombaton a budapesti Városligetben, ahol az V. Budapesti Demográfiai Csúcs kísérőrendezvényeként egész napos családi programra várják az érdeklődőket.
Több mint 100, szervezett szarvasbőgés-hallgató túrával várják az állami erdészeti társaságok az érdeklődőket szeptember végéig, a gímszarvasok nászának időszakában.
A szeptember eleji nagyköveti értekezleten a résztvevők száma meghaladta a 130-at, mindenki időben érkezett, amihez a Külgazdasági és Külügyminisztérium "bátorítása" is hozzájárult - írja a hvg.hu.
Több ENSZ-ügynökségből és nem kormányzati szervezetekből alakult, mintegy hatvan tagot számláló csoport közvetlen hozzáférést kér a háború sújtotta Jemen valamennyi közösségéhez Farhan Haq, az ENSZ-főtitkár helyettes szóvivőjének tájékoztatása szerint.
Hunter Bident hamis adatközléssel és kézifegyver illegális birtoklásával vádolják, akár 10 évet is kaphat. Közben Biden elnök ellen is elindult egy kongresszusi eljárás.
Ha követed a királyi híreket, valószínűleg már tudod, hogy a királyi család tagjainak be kell tartania néhány nem hétköznapi étkezési szabályt − mind a magánéletben, mind a nyilvánosság előtt.Míg az étkezési szabályaik közül a legtöbb inkább a jó modor fitogtatásáról, a foltok elkerüléséről és a friss lehelet megőrzéséről szól, néhány szabály sokka
Régen népszerű volt az ipari kender, elég nagy felületen termelték, de kábító rokona miatt más megvilágításba került és ez lett a veszte. Most újra nő iránta az érdeklődés.