A kárpátaljai magyarság jogainak rendezéséről és az ukrajnai menekültekről tárgyalnak a felek Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára optimista.
A Vuelta a Espana pénteki, 177.5 km-es szakaszát hatalmas sprinttel Alberto Dainese nyerte, Valter Attila csapatából elsőként ért célba, 28 másodperces hátránnyal az 50. helyen végzett. A La Baneza és Íscar közti szakasz hajrájában egy bukás is volt, de az összetettben továbbra is Sepp Kuss áll az élen, 17 másodperccel Jonas Vingegaard előtt.
Az ír adatvédelmi hatóság többek közt azt kifogásolta, hogy a tizenévesek profiljainak alapbeállítása nyilvános volt, így bárki hozzáférhetett az általuk megosztott tartalmakhoz.
A Szupergyors Internet Program keretében újgenerációs optikai hálózatot épített ki az MVM NET Zrt. a celldömölki járásban, a csaknem hétszáznegyvenegymillió forintos beruházást hatszázharminchétmillió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással valósították meg.
Az épület megtekintésére szerencsére nem csak mint szállóvendég van lehetőség: az Imagine sétáin betekinthetünk a Párisi Udvar luxus üvegablakai mögé, hogy megismerjük annak évszázados történetét. De merüljünk most el benne egy kicsit olvasva is!
Rendkívül élesen reagált Peking az Európai Bizottság elnökének arra a vádjára, amely szerint a kínai gyártók elárasztják a globális, ezen belül az európai piacokat olcsó elektromos autóikkal.
Meg tudott bocsátani, de nem törlődtek az életéből a történtek - erről is beszélt a Heti Naplónak adott exkluzív interjúban Borkai Zsolt felesége. Sváby András Híradónknak azt mondta: egy nagyon őszinte asszony ült vele szemben, aki el akarta mesélni, hogyan élte túl a férje házasságtörését.
Átlagos mennyiségű és kiváló minőségű a jellegzetes kékszőlőfajták eddig betakarított termése a villányi borvidéken, ahol jelenleg javában zajlik az október végéig tartó szüret. Ezt közölte a mintegy 2350 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának. A kékszőlőfürtök is lekerültek a tőkékről Nagy Gergely arról számolt be, hogy a terület alig
Egész nyáron csak ámultunk és bámultunk Salma Hayek forró bikinis fotóin. A tökéletes alakjával egyszerűen nem tudtunk betelni, most végre elárulta, hogy mi a fitt testalkatának az igazi titka.
Milyen hatással van ránk a különböző zenei műfajok hallgatása? Mi a közös a metál és a popzenében? Mi történik, ha bizonyos területeken rendszeresen sugároznak klasszikus zenét? Ha elolvassátok, megtudjátok!
A háromszoros Oscar-díjas színésznő és a filmben játszó kollégái is lelkesednek egy lehetséges harmadik filmért. De miképp térhetne vissza Meryl Streep?
A VW versenytársa, a Hyundai bővíteni kívánja jelenlétét Indiában. A Hyundai Motor India aláírta a szerződést az amerikai General Motors (GM) autógyártó Talegaon gyárának megvásárlásáról a nyugati Maharashtra államban - közölte szerdán Dél-Korea iparági vezetője. A vásárlás megteremti az alapot az éves gyártási kapacitás jelenlegi 820 000 autóról a
Olcsón és méregdrágán is lehet törölközőket vásárolni, ki-ki pénztárcája szerint válogathat a kínálatból. Ám bármennyit is fizetünk egy törölközőért, előbb utóbb elveszíti puhaságát, ha nem bánunk vele megfelelően.
Visszatérhet az NB III-ba Urbán Flórián. A Sportál információi szerint az Északnyugati-csoportban utolsó helyen álló Csornai SE vezetőedzője lesz a rutinos szakember.
Az amerikai ipari termelés 0,4 százalékkal bővült augusztusban havi összevetésben az elemzők által várt szerényebb, 0,1 százalékos növekedés helyett. Ez derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból. Egy hónappal korábban, júliusban 0,7 százalékkal nőtt az amerikai ipari termelés havi szinten. Év
Jelentősen növelte a bevételt és a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt (EBITDA) az első félévben az AKKO Invest, a nyeresége ugyanakkor csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ezt olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az árbevétel 11,276 milliárd forintról 15 621 milliárd forintra, az EBITDA 1,032 milliárd f
Az AstraZeneca pénteken közölte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség humán gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága monoterápiaként ajánlotta a cég és a Daiichi Sankyo Enhertu nevű rákgyógyszerét a nem kissejtes tüdőrák egyik típusában szenvedő betegek kezelésére.
Az EU növényvédőszer-hatóanyag kivonásai és korlátozásai jelentősen megnehezítik a szőlőtermesztők, különösen a zöldkönyvvel nem rendelkező kistermelők életét.
Meg tudott bocsátani, de nem törlődtek az életéből a történtek - erről is beszélt a Heti Naplónak adott exkluzív interjúban Borkai Zsolt felesége. Sváby András Híradónknak azt mondta: egy nagyon őszinte asszony ült vele szemben, aki el akarta mesélni, hogyan élte túl a férje házasságtörését.
Ennek érdekében fontos a komoly hagyományokkal rendelkező regionális együttműködés kihasználása – hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
Ennek érdekében fontos a komoly hagyományokkal rendelkező regionális együttműködés kihasználása – hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.
Az idei legjobb szabadedzésével zárta a pénteket Lewis Hamilton, aki jobban élvezi Szingapúrt, mint valaha. A Mercedes szerint még maradt is tartalék az autójukban.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártója és forgalmazója, az SSHS Group Kft. és a Regenera Hungary Kft. alaptalanul állították a termék másnaposság elleni hatását. Ezzel megtévesztették a fogyasztókat, emiatt a GVH a vállalkozásokat megfelelési program bevezetésére kötelezte, valamint megt
Egyelőre egy nyári séta és szolid kiabálás keveréke az idei első vonulásos diáktüntetés. A Mérce becslése szerint ötezren vesznek rész a megmozduláson.