Az orosz jegybank igazgatótanácsa pénteki ülésén 100 bázisponttal, 13 százalékra emelte az irányadó rátát. Egyúttal jelezte, hogy a növekvő inflációs kockázatok miatt további kamatemelésekről dönthetnek a következő üléseken. Az elemzői várakozásoknak megfelelő döntés után kiadott közlemény szerint az orosz jegybank következő ülésein mérlegeli a tov
A tárlat egyik "sarokköve" Tarr Hajnalka részvételi-közösségi projektje, mely a nap mint nap ápolási, gondozói, gyógyító munkát végző megannyi kéznek állít szimbolikus emlékművet.
NAPI Kommentár. Ungár Péter kijelentette, hogy az LMP, az ellenzéki gyűlöletkórusból kiszólva, legalább megkísérli Magyarországot valamilyen módon megérteni.
Pénteken éjfélkor jár le a gépjárműadó második részletének befizetési határideje – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A tájékoztatóban kiemelték: banki átutaláskor a közlemény rovatba az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell beírni, nem a rendszámot. Ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetet
Közös nyilatkozatot írt alá Magyarország kormánya és a Magyar Telekom, melyben megerősítették, hogy folytatják hosszútávú együttműködésüket Magyarország digitális átalakítása érdekében. Ezt közölte a vállalat. Vezetékes és mobil infrastruktúra A közlemény szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Karmelita k
2023 második negyedévében az infrastruktúra lefedettség érdemben nem változott, a számlák és kártyák száma 1 százalékkal nőtt, míg a fizikai elfogadóhelyeké 1,8 százalékkal bővült. Ezzel együtt komoly bővülés figyelhető meg az elektronikus pénzforgalomban. A kártyás vásárlások és átutalási forgalom értéke is inflációt meghaladó mértékben bővült 24,
A legfelháborítóbb a tanárok 2024. január elsejétől hatályba lépő új szerződéseikkel kapcsolatban, hogy feltételes módban fogalmazták meg a fizetéseket – erről Totyik Tamás beszélt az ATV Fórum című műsorában.
Mind az MBH Bank, mind a Makronóm Intézet pozitív hírként értékelte a KSH péntek reggeli adatközlését az építőipar júliusi volumenéről. Ám mindkét intézmény felhívja a figyelmet, a részletesebb adatok között olyan is van, ami óvatosságra ad okot.
Minden sorozatban sikeres szeretne lenni Dejan Stankovic, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki szombaton a Nagyecsed otthonában sorra kerülő Mol Magyar Kupa-mérkőzésen debütál a zöld–fehérek kispadján.
Sofőr nélkül legkorábban is csak az évtized végén engednék őket a közutakra, de ehhez arra lesz szükség, hogy minden teszten megfelelően szerepeljenek.
A második szabadedzésen is a két Ferrari zárt az élen a Szingapúri Nagydíjon, csak éppen fordított sorrendben: ezúttal Carlos Sainz felülmúlta Charles Leclerc-t.
Könnyebb menteni egy barátot, mint egy idegent, közvetlenebb a kommunikáció, hamarabb megmondja, milyen mozdulat fáj neki. Nem akartam mást, mint megmenteni Mark életét, erre esküdtem fel orvosként és barlangi mentőként is. Kicsit szusszanok, de ha este megint menni kellene valakiért, akkor megráznám magam, és már nyúlnék a felszerelésért – ezekkel
A Mercedes Forma-1-es csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, talán nem volt túl „intelligens” megnyilvánulás részéről, amikor az Olasz Nagydíjat követően egy interjúban degradálóan beszélt Max Verstappen újabb rekordjáról – arra azonban ismét rámutatott, számára soha nem jelentettek sokat az efféle statisztikák.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Regenera revitalizáló és másnaposság elleni ital gyártója és forgalmazója, az Sshs Group Kft. és a Regenera Hungary Kft. alaptalanul állították a termék másnaposság elleni hatását, ezzel megtévesztették a fogyasztókat, emiatt a GVH a vállalkozásokat megfelelési program bevezetésére kötelezte, valamint megt
Egy CIA-informátor azt az állítást tette az Amerikai Egyesült Államok képviselőháza előtti meghallgatáson, hogy a CIA által felállított tudóscsapat eredetileg a laboratóriumi szivárgás elmélete mellett foglalt állást, azonban az amerikai hírszerzés megvesztegette őket – számolt be róla a Science.com.
A kínai védelmi miniszter hetek óta tartó távolléte körüli gyanú pénteken tovább fokozódott, miután egyes médiumok arról számoltak be, hogy vizsgálatot indítottak ellene.
Az énekesnő szerint testvére mindent komolyan gondolt, amit korábban a családról mondott, de az ő életében vannak különösen éles váltások. Beszélt Gabi politikai szerepvállalásáról is.
Borkainé Havassy Myrtill beszélt arról, hogyan érezte magát akkor, amikor nyilvánosságra kerültek férjéről az adriai jachton, a szexparti közben készült felvételek 2019 őszén.
Tavaly december 21-én adták át a felújított Blaha Lujza tér mellékhelyiségét, amelyet azóta olyan lendülettel rongálnak, hogy minden nap javítani kellett, a sok károkozás miatt pedig a fenntartása is veszteséges. Helyszíni riport.
A világ egyik legveszélyesebb idegmérgét tartalmazó üvegfiolákat találtak és a foglaltak le a nyomozók az ELTE Természettudományi Karának egyik laboratóriumában .
A banki és kiberbiztonsági üzletágakra is kiterjesztette a befektetéseit a Peugeot család, ezzel tovább diverzifikálva a még mindig jelentős részben az autóiparban gyökerező vagyonát. Nagyon nem lőhettek mellé: a befektetések megtérülése 2023 első félévében 10% feletti volt.