A hivatalos diáktüntetés után egy kisebb csoport a kormányfő hivatalához akart felmenni, de rendőrök állják el a Karmelitához vezető lépcsőket a Várhegy oldalában.
A G20 országok együttes hazai össztermékének (GDP) növekedése a második negyedévben 0,7 százalékra lassult az előző negyedévhez viszonyítva az első negyedévi 1 százalék után - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján.
Moszkva kész tárgyalni a Vatikán ukrajnai küldöttjével, aki Oroszországba készül látogatni - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken.
Szombaton rendezi meg a József Attila Színház a teátrum előtti téren és a Déryné közben hagyományos évadkezdő utcabálját, amelyen zenés, táncos, családi programokkal, gyermekfoglalkozásokkal várják a látogatókat.
Ismerkedni, párkapcsolatot kialakítani és fenntartani az egyik legkomplexebb és legnehezebb kihívás az életben. Miközben kisebb-nagyobb sikerrel bolyongunk a társkeresés szövevényes útjain, addig randitrendek jönnek és mennek. Most górcső alá vesszük a “dexting" - jelenséget, ami még viszonylag új keletű, de annyit már biztosan tudunk róla, hogy hi
Pusztító hurrikán okozott árvizet Floridában, a természeti csapást vérszomjas aligátorok használták ki, akik a házak között vadásztak a gyanútlan prédákra.
A globális éhínség miatt több mint 700 millió ember nem tudja, mikor ehet újra, ha egyáltalán lesz mit ennie, az élelmiszerek iránti kereslet pedig egyre nagyobb, miközben a humanitárius finanszírozás elapad – figyelmeztetett csütörtökön az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) vezetője, közölte az MTI.
„Vannak mantrák, amik velünk élnek, ott csücsülnek a vállunkon: nekem például az, hogy duci vagyok” - mondta el a Margaret Island énekesnője. Lábas Viki őszintén mesélt félelmeiről, érzékenységéről; sokat dolgozik magán, gátjai feloldásán lelki és testi értelemben is: kortárs balettórákat vesz, és rátalált a szerelem is.
Az X-Men filmek sztárja nagyon ritkán mutatkozott együtt a nyilvánosság előtt feleségével, Deborra-Lee Furnesszel, akivel közös nyilatkozatban jelentették be döntésüket.
A munkaerőhiány gordiuszi csomóját vágná át gazdaságfejlesztési miniszter az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló rendelet megváltoztatásával.
A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent, hogy a kormány szeptember 16-tól 24 termék, köztük a búza, különböző húsok és zöldség Ukrajnából történő behozatalát tiltja meg.
A lengyel kormány az Európai Bizottság beleegyezése nélkül is meghosszabbítja az ukrajnai gabonafélék behozatali tilalmát - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken, reagálva arra a brüsszeli döntésre, hogy nem hosszabbítja meg a pénteken lejáró embargót. Magyarország hasonló, de szélesebb körű lépésre szánta el magát.
Zöld védjegyet kapott a K&H közösen három reklámszakmai szervezettől. A Green Pledge védjegy tanúsítja, hogy a pénzintézet legjobb gyakorlatai megfelelnek a reklámszakma fenntarthatósággal kapcsolatos társadalmi szemléletváltozást előtérbe helyező elveinek, mert kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre, továbbá a green-washing (megtévesztő
Úgy tűnik, már titkot sem csinál Brüsszel abból, hogy a lengyelek nemzeti szuverenitását akarják megdönteni. Dupla csavar, hogy néppárti politikus szólta el magát.
Szeptember 15. a demokrácia nemzetközi világnapja, ebből az alkalomból kezdeményezett tüntetést Budapestre több oktatási szervezet, a kezdeményezéshez mások is csatlakoztak.
Moszkva kész tárgyalni a Vatikán ukrajnai küldöttjével, aki Oroszországba készül látogatni – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken.
Az ukrán titkosszolgálat számolt be arról, hogy a csecsen hadúr és elnök, Ramzan Kadirov kómában van. A hírek szerint Kadirov állapota hirtelen romlott meg.
"Az USA mindent erőből próbál megoldani, akár gazdasági szankciókkal, akár pénzügyi korlátozásokkal, akár katonai erővel való fenyegetéssel. Megpróbálnak valakit tanítani, de nem tudják, hogyan kell, vagy nem akarják."
A lengyel kormány az Európai Bizottság beleegyezése nélkül is meghosszabbítja az ukrajnai gabonafélék behozatali tilalmát - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken, reagálva arra a brüsszeli döntésre, hogy nem hosszabbítja meg a pénteken lejáró embargót.
A kormány szeptember 16-tól 24 termék, köztük a búza, különböző húsok és zöldség Ukrajnából történő behozatalát tiltja meg - derül ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből.
Az ukrán titkosszolgálat számolt be arról, hogy a csecsen hadúr és elnök, Ramzan Kadirov kómában van. A hírek szerint Kadirov állapota hirtelen romlott meg.
egvédjük a gazdák érdekeit, ezért miután Brüsszel úgy döntött, nem tartja fenn tovább az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat, hazánk nemzeti hatáskörben megteszi azt és ki is terjeszti egy szélesebb termékköre - közölte Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint.