2023. szeptember 15. péntek

szept. 15
19:36
Nem hiszi el, melyik műsorban tűnik majd fel Köllő Babett (Blikk)
Köllő Babett is feltűnik majd a TV2 új műsorában, a Kőgazdag fiatalokban. Az egykori luxusfeleség elmondta, hogy nagy örömmel vágott bele a feladatba.
szept. 15
19:36
Terjed az új koronavírus-mutáció, a Pirola: ezekben az országokban már meg is jelent (Blikk)
Elkezdett terjedni a Pirola, vagy más néven a BA.2.86 variáns, a legújabb koronavírus-változat, amely idén nyáron jelent meg, és ami nagy aggodalmat keltett a szakértők körében. A Pirolát eddig 15 országban mutatták ki.
szept. 15
19:36
Hiába kapcsolták ki a helymeghatározást, a Google lenyomozta az embereket (Portfolio)
A Google beleegyezett, hogy 155 millió dollárt fizet, hogy rendezze a kaliforniai és magán felperesi vádakat, amelyek szerint a technológiai óriás félrevezette a fogyasztókat a helymeghatározási gyakorlatáról, és hozzájárulás nélkül használta fel az adataikat. Az Alphabet leányát azzal vádolták, hogy megtévesztette a felhasználókat, és elhitette ve
szept. 15
19:36
Brutál bírságot kapott a TikTok a gyermekek adatvédelmi jogainak megsértése miatt (ATV)
Gyermekek adatvédelmi jogainak megsértése miatt 345 millió euró (132 milliárd forint) bírságot szabott ki pénteken a TikTokra az írországi adatvédelmi bizottság (DPC) az Európai Unió nevében eljárva.
szept. 15
19:36
A közlekedési vizsgáztatást 1,8 milliárd forintból fejlesztették (Magyar Hírlap)
Egyszerűbbé és gyorsabbá tette a jogosítvány megszerzését a teljes körű elektronikus ügyintézés.
szept. 15
19:36
Novák Katalin: Magyarországnak sok barátja van a nagyvilágban (Demokrata)
A demográfiai csúcsra Magyarországra sereglettek a családpárti erők öt kontinens 60 országából.
szept. 15
19:36
Meghalt a világ legmagasabb kutyája, Zeusz (Telex)
Négy évet sem élt a német dog.
szept. 15
19:38
Horvátország nem hagyja, hogy a migránsok feltorlódjanak az országban (Magyar Hírlap)
Egyre több menekült érkezik az európai városokba.
szept. 15
19:39
Új nukleáris tengeralattjárókat fejlesztenek az oroszok (Mandiner)
A tengeralattjárókat több célra is bevetik majd.
szept. 15
19:42
Felgyorsult a fogyasztói áremelkedés Franciaországban (ProfitLine)
Franciaországban a júliusi 4,3 százalékról 4,9 százalékra gyorsult az éves fogyasztói áremelkedés augusztusban a francia statisztikai hivatal, az Insee pénteki közlése szerint.
szept. 15
19:44
Több mint ezer milliárd forint uniós hitelt folyósított az MFB (ProfitLine)
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által folyósított visszatérítendő európai uniós források összege 2023 szeptemberéig meghaladta az ezer milliárd forintot. A három operatív program keretében közvetített hitelprogramok révén több mint 22,6 ezer vállalkozás jutott kedvezményes forráshoz, a Lakossági Energiahatékonysági Programon keresztül közel 27,5 ez
szept. 15
19:48
Elképesztő, ami a naperőművekkel történik Magyarországon: ilyen számokat sem láttunk még (Pénzcentrum)
A MAVIR legfrissebb adati szerint ipari és háztartási naperőművekből is a vártnál több megawatt csatlakozott a villamos energia hálózatra szeptember elejéig. A tervezett 6000 megawatt fotovoltaikus teljesítményt akár már jövőre is elérhetjük.
szept. 15
19:48
Novák Katalin bejelentette, hogy Magyarországnak sok barátja van (ATV)
Magyarországnak sok barátja van a nagyvilágban - írta Novák Katalin köztársasági elnök a Budapesti Demográfiai Csúcs kapcsán a Facebook-oldalán pénteken.
szept. 15
19:48
Foltos lett az alma? Itt a megoldás! (Agroinform)
Az alma foltosságát el tudjuk kerülni. Mutatjuk, hogyan.
szept. 15
19:48
Valami furcsa dolgot talált a háza falán egy férfi, kiderült, hogy él és mozog (Helló Magyar)
Néhány nappal ezelőtt Andrew James éppen elhagyta ausztráliai otthonát, amikor valami szokatlan dologra lett figyelmes.
szept. 15
19:48
Itt az Ethereum Merge évfordulója, mit hozott a kriptoszektornak? (BitcoinBázis)
Az egyesülést 2022. szeptember 15-én hajtották végre, ez a technikai esemény az Ethereum mainnet és a különálló proof-of-stake blokklánc, a
szept. 15
19:51
Eldöntötték az oroszok, elmennek-e a párizsi olimpiára (Mandiner)
Bár egyelőre nincs hivatalos NOB-határozat részvételük engedélyezésének ügyében, Oroszország meghozta a döntést.
szept. 15
19:54
"Brüsszeli botrány": a bizottság elnökéhez fordult Deutsch Tamás (Infostart)
A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, mert értékelése szerint súlyos kérdéseket vet fel a magyarországi "Soros-szervezetek" brüsszeli pénzügyi támogatása.
szept. 15
19:54
Ennyi volt: Elkaszálták a Nascar bristoli dirtfutamát (USAracing)
Mindössze három év után véget ért a Bristol Motor Speedway dirtjének Nascar-pályafutása. A szervezet hivatalosan...
szept. 15
19:54
Magyarország leghíresebb csárdájaként tartották számon, majd elhunyt a tulajdonososa - utánajártunk mi történt az étteremmel (Promotions)
Mi történt Magyarország egyik leghíresebb csárdájával, mióta meghalt a tulajdonosa? Utánajártunk a fejleményeknek.
szept. 15
19:54
Novák Katalin: Magyarországnak sok barátja van a nagyvilágban (Magyar Hírlap)
Novák Katalin köztársasági elnök közösségi oldalán oldalán posztolt a Demográfiai Csúcs kapcsán.
szept. 15
19:54
Jövőre tolták az új, teljesen elektromos Ford Explorer megjelenését (Autószektor)
A teljesen új, tisztán elektromos meghajtású Ford Explorer gyártása és értékesítése idén őszről 2024 nyarára csúszik. A késedelem okának az új európai műszaki szabványokat nevezték meg. Az új Explorer a Ford és a Volkswagen közötti nagyszabású együttműködés terméke, az ID.4 MEB platformján osztozik, a Ford mégis úgy döntött, hogy késlelteti a gyárt
szept. 15
19:54
Ennyi volt: Elkaszálták a Nascar bristoli dirtfutamát (Racing)
Mindössze három év után véget ért a Bristol Motor Speedway dirtjének Nascar-pályafutása. A szervezet hivatalosan...
szept. 15
19:54
Visszavonták a soroksári gimnázium engedélyét, ahol a héten végrehajtó jelent meg (Telex)
A kormányhivatal arról tájékoztatta a szülőket, hol folytathatják a gyerekek.
szept. 15
19:54
Egy svéd hőszivattyúgyártó cégnek adták el az Electrolux nyíregyházi telephelyét (Telex)
A hűtőgépgyártás 2024-ben áll le, új profilú cég érkezik Nyíregyházára 38 millió euró kifizetése után.
szept. 15
19:57
Ha ilyenek a barátok, milyenek az ellenségek? (Mandiner)
Svédországnak mindjárt hadat üzenünk Gulyás Marci panaszkodása miatt a demokráciadeficitről.
szept. 15
20:00
Koronavírus – az EU engedélyezte a Moderna adaptált oltóanyagának alkalmazását (Adózóna)
Az Európai Bizottság engedélyezte a Moderna által kifejlesztett Spikevax XBB.1.5 nevű, koronavírus elleni módosított oltóanyagának alkalmazását az Európai Unióban – jelentette be pénteken a brüsszeli testület, közölte az MTI.
szept. 15
20:00
Csisztu Zsuzsa páros lábbal szállt bele David Pressmanékba: "El a kezekkel Szöllősi Györgytől" (ATV)
"Üzenjük az USA-nak, hogy ez most nagyon komoly szintlépés. Lefelé" - írta Csisztu Zsuzsa sportdiplomata, sportújságíró a Mandineren azzal kapcsolatban, hogy Szöllősi György nem kapott vízumot az Egyesült Államokba.
szept. 15
20:00
Varga-Bajusz Veronika: Az egyetemek legyenek a térség aktív szereplői is (Magyar Hírlap)
Kitért a külhoni magyar egyetemek támogatására is.
szept. 15
20:00
Brutális támadás Háromrevucán: Medve harapott lábon egy férfit (naphire.hu)
A medvét végül a vadászok ijesztették el.
szept. 15
20:02
Mészáros Eszter és Pekler Zalán ezüstérmes a riói sportlövő vk-n (Magyar Hírlap)
A kettős az alapversenyt 630,4 körös teljesítménnyel megnyerte.
szept. 15
20:03
Kiakadtak a német vasútra a Müncheni Filharmonikusok (Mandiner)
"Hátba szúrtatok és cserben hagytatok minket. Nem bízunk többé bennetek" – üzenték a közlekedéssel foglalkozó politikusoknak..
szept. 15
20:06
Ukrán támadások visszaverését jelentette az orosz katonai szóvivő (Infostart)
Kilenc visszavert ukrán támadásról számolt be a front különböző szakaszairól Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.
szept. 15
20:06
Pálffy István elődjét is elbocsátották a HírTV Napi Aktuális című műsorától (Media1)
A pedofilokat mentegető botrányos kijelentése után egy nap alatt kirúgott Pálffy István után most Pálffy elődje, Gerhardt Máté, a Napi Aktuális korábbi műsorvezetője is távozik a fideszes hírcsatornától.
szept. 15
20:09
Az ukránok azt állítják: kritikus az állapota Kadirovnak (Mandiner)
Ukrán források szerint kómában lehet a csecsen hadvezér.
szept. 15
20:12
Mindenüket pénzzé tették, a gyerekeket is kivették a suliból, hogy körbeutazzák a földet (Blikk)
A szülők úgy döntöttek, hogy egy életre szóló kalandra adják a fejüket és körülutazzák a földet a csemetéikkel.
szept. 15
20:12
Hatalmas változás lépett életbe a jogosítványszerzés kapcsán: mutatjuk a részleteket (Blikk)
A közlekedési vizsgáztatásban központosított elektronikus rendszert vezettek be egy fejlesztés eredményeként, amely 1,8 milliárd forintos európai uniós vissza nem térítendő támogatással valósult meg – közölte a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet.
szept. 15
20:12
Harmincnál is több termékkategóriában csökkent az árfigyelőben fellelhető élelmiszerek átlagára (ProfitLine)
Már két és fél hónapja működik az árfigyelő rendszer, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szakmai együttműködésével jött létre az infláció letörése és a családok megvédése érdekében - emlékeztetett pénteki közleményében a minisztérium.
szept. 15
20:12
A hasnyálmirigy gyulladására utaló laboreredmények (WebBeteg)
A heveny vagy krónikus hasnyálmirigy-gyulladás leggyakrabban a következő tünetek alapján merül fel: heves hasi fájdalom, hányinger, hányás, puffadás, láz, ileus, illetve krónikus esetben fogyás, alultápláltság, széklethabitus-változás, emésztési zavarok képében jelentkezik. Miről árulkodnak a laboreredmények?
szept. 15
20:12
Kiderült, kik állhatnak a legutóbbi hatalmas kriptolopás mögött (Portfolio)
Észak-Koreához köthető hackerek állnak a gyanú szerint a CoinEx kriptopénz tőzsdén elkövetett 70 millió dolláros lopás mögött, blokklánc kutatók szerint - írja a Reuters. A hongkongi székhelyű tőzsde a közösségi médiában jelentette be, hogy feltörték kriptoeszköz-tárcáit, a veszteséget 70 millió dollárra becsülve. Az Elliptic blokklánc-kutató cég t
szept. 15
20:12
Magyar Levente: A legfontosabb feladat a Magyarország és Szerbia közötti határ lebontása (Magyar Hírlap)
Az utóbbi időszakban a két nép és a két ország között baráti és szövetségesi viszony épült ki.
szept. 15
20:12
Hiába kérték a pilóták, nem kaptak segítséget az előzéshez (Racing)
Az F1 pilótái reménykedtek, hogy a szingapúri pályán létrehoznak egy új DRS-zónát az előzések támogatására, de erre nem kerül sor.
szept. 15
20:14
Az F1-es szokás, amit a McLaren bevezet az IndyCarban is (Racing)
Amerikában rendhagyónak számító rendelkezést vezet be a McLaren IndyCar csapata annak érdekében, hogy utolérje az élmezőnyt.
szept. 15
20:15
Döntött Brüsszel, ez lesz a sorsa az ukrán gabonatilalomnak (Mandiner)
A döntés sokaknak nem fog tetszeni.
szept. 15
20:18
Tovább folytatódik a Qualitas Gimnázium ügye: ugrott a működési engedély, mi lesz a diákokkal? (Pénzcentrum)
Visszavonták a soroksári Qualitas Gimnázium működési engedélyét, ahol a héten végrehajtó jelent meg tanítás közben, és kiürítette az intézményt tudta meg az ATV.
szept. 15
20:18
Máris lépett a kormány: 24 árucikkre vezet be importtilalmat Ukrajnából Magyarországon (Portfolio)
24 termék, köztük a búza, különböző húsok és zöldség Ukrajnából történő behozatalát tiltja meg a kormány szeptember 16-tól – olvasható a péntek este megjelent Magyar Közlönyben.
szept. 15
20:18
Közleményt adott ki a Belügyminisztérium: Idén bruttó félmillió forint körül alakul a pedagógus átlagbér (ATV)
A pedagógusok életpályájáról szóló új törvény rendelkezései szerint a munkáltatóknak 2023. szeptember 15-éig kellett tájékoztatniuk a pedagógusokat és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítőket a 2024. január 1-től életbe lépő jogállásváltással összefüggő változásokról - tudatta a Belügyminisztérium közleményben pénteken az MTI-vel.
szept. 15
20:18
Nő vagy? Van négy jó éved, aztán ülj le, kettes! - De miért küzdünk ezzel, miközben a férfiak kortalan titánok? (Glamour)
Egy nő mindig vagy túl fiatal vagy túl öreg, nincsen neki nagyon jó kora sose. Legfeljebb egy néhány éves kegyelmi szakasz jut a nő életére, mert a kora szinte mindig kifogások tárgya. Miért van ez így?
szept. 15
20:18
Óriási magyar zászlóval vonult át a tüntető tömeg Budára – a Karmelita kolostor lehet a cél (SzMo)
Fokozatosan hangosodik a tömeg, és még egy látványos performanszra is futotta a szervezőknek a Clark Ádám téren.
szept. 15
20:18
Meghalt Fernando Botero kolumbiai festő és szobrász (Magyar Hírlap)
Politikai tárgyú festményei 2005-ben a világlapok címlapjára is felkerültek.

Keresés