Július eleje óta az árak csökkenésének több mint 0,5 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve mintegy 1,8 százalékpontos élelmiszerinfláció csökkentő hatása lehetett.
Mire gondolunk, ha azt halljuk Volvo? A régi kocka 240-esekre, vagy inkább a modernebb V60-as és V90-es kombikra? A hosszú, elegáns S-paletta szedánjaira vagy a robosztus, biztonságot nyújtó EX és XC-sorozat SUV-jeire? Mindegy is, mivel van egy közös pont ezekben az eltérő formákban: mindegyik luxus. A régi 240-es Volvók megelőzték korukat kényelem
Ugyan Charles Leclerc a legutóbbi években megszerezte a pole pozíciót Szingapúrban, ám idén nem számít ilyen bravúrra. Monzában jól ment a Ferrari, és a Red Bull-lal harcolva küzdöttek a dobogós helyezésekért. Ám a városállamban már nem lesz könnyű dolga a vörösöknek. Papíron a magasabb leszorítóerőt generáló pályákon szenved a Scuderia, és ettől t
Ha az október 15-i választást követően is hatalmon marad, a jelenlegi kormány csaknem 18 százalékkal emelné a minimálbért Lengyelországban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint – írja a Reuters.
A tavaly egyértelmű házon belüli fölényben lévő Charles Leclerc úgy érzi, Carlos Sainz idén felnőtt a szintjére. A számok is ezt mutatják. De minek köszönhető a spanyol javulása?
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. a 2023-as év folyamán kétszer is reprezentatív közvélemény-kutatás keretén belül vizsgálta meg a magyar lakosság pénzügyi helyzetét, megtakarításhoz kapcsolódó döntéseit, illetve befektetési preferenciáit.
Rúzsa Magdi ikrei egyre nagyobbak, lassan pedig kezd az is kirajzolódni, hogy mivel is szeretik tölteni a mindennapjaikat. Az eddigiek szerint az énekesnő két gyermeke rajong a zenéért, míg a harmadik imád főzni. Elbűvölő, nem igaz?
Magyar tulajdonba került a Használtautó.hu és a Jófogás, miután összehangolt felvásárlás eredményeként az ingatlan.com Zrt. és az Extreme Digital korábbi alapítói megvásárolták a norvég anyacégtől. A felvásárlás révén egy olyan magyar online cégcsoport jön létre, amely képes felvenni a versenyt a hazai piacon egyre aktívabb régiós, tengerentúli és
A magyar lakosság többsége erősen bízik a technológiai újdonságokban, ugyanakkor egyelőre bizonytalan a mesterséges intelligencia (AI) hasznosságában, alkalmazásának jelenlegi helyzetéről pedig még kevéssé tájékozott – derül ki a Richter és a Bosch csoport közös felméréséből.
Dallos Bogi és Puskás Peti 2019 óta alkotnak egy párt, két évvel ezelőtt házasodtak össze, nemrégiben pedig első gyermekük is megszületett. A sztárpár most egy hihetetlenül aranyos videót is posztolt a kis Ábelről.
Nemzeti tejtámogatás jogcímen 3600 tejtermelő részére 9,1 milliárd forintot, míg a hízott bika jogcímen 6000 húsmarhatartónak 1,8 milliárd forintot fizetnek ki
Somogy vármegyében 12 százalékkal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak 2022-höz képest, az átlagos ingatlanárak alapján otthonteremtésre átlagosan 30 millió forintot szánnak a vevők. A tranzakciók 31 százaléka közvetlen vízparti településen köttetett, míg a vásárlók közel 40 százaléka inkább a vármegyeszékhelyet és környékét választotta a letelep
A hétvégén az Árpád híd mosásával kezdődik Budapest közterületeinek őszi nagytakarítása – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF Köztisztasági Divíziója.
Az élénk erőkifejtés, az intenzív gyakorlatok végzése, az edzés, a torna, általában véve a mozgás, még a séta, sőt akár a házimunka is jelentős hatással lehet az agy működésére - erősítette meg egybehangzóan több nagy vizsgálat eredménye.
A tegnapi napot emelkedéssel zárták a tőzsdék Amerikában, ezt követően pedig ma reggel Ázsiában vegyes hangulatban telt a kereskedés. Európában pedig közel 1 százalékos pluszban vannak a vezető indexek a nyitást követően. A határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján pedig az amerikai tőzsdéken is az emelkedésé lehet a főszerep. Ami a gazda
A jászszentandrási templom különlegességét falfreskói adják, mivel ezek elkészítését olyan elismert művészekre bízták, mint Aba-Novák Vilmos és Chiovini Ferenc.
Már-már úgy tűnt végre elcsitulnak a kedélyek Amber Heard körül, miután lezajlott a közte és Johnny Depp közötti pereskedés. A színésznő azonban egy újabb botrányba állt bele, egy dominaruhás képe miatt tört ki a balhé, méghozzá nem is akárkivel, hanem Elon Muskkal.