2023. szeptember 14. csütörtök

szept. 14
8:18
Kína szigorúan ellenőrzi a mesterséges intelligenciát, az Egyesült Államokban inkább az önszabályozásban hisznek (vg.hu)
A szabályozók és a technológiai vállalatok hangoztatják, hogy ellenőrizni kell a mesterséges intelligenciát, de az elképzelések régiónként nagyon eltérők.
szept. 14
8:18
Ekkor illik lattét inni az olaszok szerint (Glamour)
Kávé nélkül sokkal szegényebb lenne az élet, így hát az igazi rajongók biztosan jól tudják, mekkora áldás tud lenni ez a mennyei nedű - főként az álmos reggeleken. Gondoltad volna, hogy az olaszok szerint egyáltalán nem mindegy, mikor iszod? Ha lattéról van szó, ők valóban tökéletesen elsajátították már a kávézás fortélyait, úgyhogy tőlük érdemes m
szept. 14
8:18
Magyar érintettségű Premier League, Bundesliga meccseket is láthatnak a szurkolók hétvégén (Márkamonitor)
A hétvégi fordulóból ismét három topligából (Premier League, Bundesliga, Ligue1) közvetítenek mérkőzéseket az Arena4 és a Match4 csatornák, valamint a Net4 + Sport streaming-szolgáltató. A pályán magyar játékosokat is láthatnak a szurkolók: Kerkez Milos a Bournemouth mezében, a Freiburg pedig Sallai Rolanddal a soraiban áll ki.     Szombaton 15:30-
szept. 14
8:18
Elképesztő teljesítményre képes a világ leggyorsabb elektromos autója (Igényesférfi.hu)
A svájciak világrekordja már csak azért is különösen impozáns teljesítmény, mert az eddigi csúcstartó autó, amit egy stuttgarti egyetemi csapat fejlesztett, jóval több idő, 1,46 másodperc alatt gyorsult fel százra álló helyzetből.
szept. 14
8:18
"A lelkét is kisírta a fájdalomtól" – Majdnem meghalt egy 1 éves kislány, miután a rokona szájon puszilta (BorsOnline)
A szülök egy puszi miatt majdnem elvesztették gyermeküket.
szept. 14
8:18
Dér Heni címlapon mutatta meg nemrégiben született kislánya arcát (SzMo)
Júliusban született meg az énekesnő és párja, Bakos Gergő kislánya, Blanka.
szept. 14
8:18
Koffein helyett: tippek, hogy kávé nélkül se aludj el a munkahelyeden (Life)
A munkahelyén az ember igyekszik éber és koncentrált lenni, ám ez nem mindig sikerül úgy, ahogy tervezte. Ilyenkor jól jöhet egy újabb csésze kávé, vagy az egészséges életmód jegyében valami, ami legalább olyan hatékony, mint a koffein, annak káros mellékhatásai nélkül.
szept. 14
8:18
Peking hivatalosan nem tiltotta be az iPhone-t a kormányzati szerveknél (Bitport)
Az amerikai médiában korábban megjelent hírek egyfajta cáfolatával állt elő a kínai kormány szóvivője, ám a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzottak alapján akár mindkét oldal állítása igaz lehet.
szept. 14
8:18
Az illegális migrációt ugyanazok a szereplők működtetik Európában és az USA-ban (Magyar Hírlap)
Az illegális migráció okait feltáró együttműködést kötött az Alapjogokért Központ és az America First Policy Institute.
szept. 14
8:18
Green Awards: az Audi Hungaria az év legzöldebb nagyvállalatai között (Autószektor)
Az Audi Hungaria Next Level stratégiájában központi szerepet játszik a fenntarthatóság, a vállalati filozófia egyik alappillére. A vállalat fő célkitűzése a környezetterhelés lehető legalacsonyabb szinten tartása és a természeti erőforrások megóvása. Az intézkedéseik eredményességét jelzi, hogy az Audi Hungaria 2020 óta mérlegében karbonsemlegesen
szept. 14
8:18
Bencsik János még mindig vár a kanadai vízumra (Telex)
A külügy továbbra is ott küldené főkonzulnak Torontóba.
szept. 14
8:20
Tengeri és légi drónok megsemmisítését jelentette be Moszkva (Magyar Hírlap)
Kijev az orosz haditengerészetet próbálta támadni.
szept. 14
8:21
Fűnyírás mesterfokon, akár otthon is a Kubota-val (Agrárágazat)
A professzionális felhasználásra szánt gépek sportpályákhoz, parkokhoz vagy mezőgazdasági területekhez lettek tervezve.
szept. 14
8:21
Az e-mobilitás és a digitális megoldások terén fejleszt a Scania (Transpack)
A legtöbbet használt funkcióknak mindig kéznél kell lenniük, ebben és a biztonságban nyújt sokat az okos műszerfal.
szept. 14
8:21
Ez a román férfi élő adásba fogta meg a riporternő fenekét (Mandiner)
A 25 éves férfi először nevetett, és tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, majd bocsánatot kért, de letartóztatták.
szept. 14
8:21
Gazdáknak: vetőgépek szántóföldi bemutatója Bábolnán (Mezőhír)
Melyik vetőgépet válasszam? Szántóföldi gépbemutatón nézhették meg az érdeklődők a különböző gyártók gépeinek munkáját.
szept. 14
8:24
A Cargill tagadja az orosz gabonaterminál részesedésének eladását (Agrofórum)
Az amerikai Cargill nyersanyagkereskedő tagadja, hogy eladta volna részesedését egy orosz gabonaterminálban az orosz Delo csoportnak. Az orosz sajtó arról számolt be, hogy a Delo szállítási és logisztikai csoport megvásárolta a Cargill 25 százalékos plusz egy részvényes csomagját a fekete-tengeri novorosszijszki kikötőben található Ksk gabonatermin
szept. 14
8:24
A Kőgazdag fiatalok Csabijának órája teljesen kiverte a biztosítékot, áránál már csak a minősége megdöbbentőbb (Promotions)
Egy kisebb vidéki ház önerejét, vagy egy jobb használt autó árát hordja a csuklóján a Kőgazdag fiatalok szereplője.
szept. 14
8:24
Egy precíziós pályázat sokat lökhet a géppiac következő évi forgalmán (GépMax)
A precíziós gépek használatával nem csak a gazdák, de a mezőgazdaság és a nemzetgazdaság is nyer.
szept. 14
8:24
Az M-Sport kiszáll a WRC-ből? – A csapat reagált a hírekre (Racing)
A francia sajtóban megjelent egy interjú Pierre-Louis Loubet-vel, mely szerint az M-Sport kiszállhat a WRC-ből, a brit csapat azonban most reagált erre az cikkre.
szept. 14
8:24
Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét (Magyar Mezőgazdaság)
Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamaiban indulók sorrendjét ma a budapesti Nemzeti Lovardában. A szeptember végi eseményen 15 előfutamban összesen 60 település felnőtt lovasa indul.
szept. 14
8:24
2023. szeptember 14. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
szept. 14
8:24
Novák Katalin: Csodálkoznak, hogy én is járok boltba, ilyenkor megkérdezem, mit gondolnak, nálunk miből lesz vacsora? (Telex)
A köztársasági elnök szerint Zelenszkij elnök bizonyára komoly ember, Elon Muskot szeretettel várják a demográfiai csúcsra, de megfogalmazta bölcsességeit a gyereknevelésről is.
szept. 14
8:27
Ukrán tengeri és légi drónokat semmisített meg az orosz hadsereg (Mandiner)
Az orosz védelmi tárca szerint az ukrán fegyveres erők hajnalban öt személyzet nélküli motorcsónakkal kísérelték meg megtámadni a Fekete-tengeren az orosz haditengerészet Szergej Kotov járőrhajóját.
szept. 14
8:30
Újból oltassák be magukat! - szólított fel az USA közegészségügyi szervezete (Infostart)
Határozottan ajánlja a frissített Covid-19 elleni védőoltások felvételét az amerikaiak számára a szövetségi közegészségügyi szervezet.
szept. 14
8:30
"Az indulatokat lovagolja meg Trumptól Orbán Viktorig a szélsőjobb" – Interjút adott Gyurcsány Ferenc: keményen beleállt Orbán Viktorba az exkormányfő (Blikk)
Két hét alatt hazahoznák azt a 22 milliárd eurót, amire Orbán nem képes, mert az, hogy markában tartsa az igazságszolgáltatást, neki fontosabb, mint az ország – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A korábbi miniszterelnök hosszú idő után először adott interjút.
szept. 14
8:30
Az illegális migráció okait feltáró együttműködést kötött az Alapjogokért Központ és az America First Policy Institute (HírTV)
A szervezett, illegális és tömeges migrációt ugyanazok a szereplők működtetik Európában és az Egyesült Államokban, ugyanazon eszköztárat felhasználva - jelentette ki Washingtonban szerdán Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a magyar nagykövetségen rendezett eseményen, miután együttműködésről álapodott meg az egyik nagy amerikai pol
szept. 14
8:30
Ez most a magyar egészségügy két legfontosabb kérdése (Portfolio)
Összeállt a szeptember 19-i Private Health Forum végleges szakmai programja. A legnagyobb magánszolgáltatók tulajdonosai és operatív vezetői, a legnevesebb tanácsadók, valamint szakértők, az állami döntéshozatal képviselői, az ágazat más szegmenseinek szereplői készen állnak arra, hogy szembenézzenek a hazai egészségügy legfontosabb kérdéseivel, és
szept. 14
8:30
Kezdődik a Demográfiai Csúcs: Novák Katalin, Giorgia Meloni és Orbán Viktor mond beszédet (ATV)
“A családközpontú gondolkodásnak ma Magyarország a Mekkája, mert mi vagyunk az a hely, ahol érdemes találkozni annak érdekében, hogy a családokat érintő legfontosabb kérdésekről közösen gondolkodjunk“ - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Demográfiai Csúcsról.
szept. 14
8:30
Tengeri és légi drónok megsemmisítését jelentette be az orosz védelmi tárca (hirado.hu)
A félszigetet az orosz szárazfölddel a Kercsi-szoroson át összekötő Krími hídon felfüggesztették a forgalmat.
szept. 14
8:30
Ukrajna beperel két nyugati katonai vállalatot (Magyar Hírlap)
Az összes aláírt katonai szerződés 11 százalékát külföldi beszállítókkal kötötték.
szept. 14
8:30
Hol a helye az elektromos rollereknek? Hamarosan kiderül (Forbes)
Segédmotoros kerékpárrá válhatnak a KRESZ-ben az elektromos rollerek, amire kötelező biztosítást kell kötni.
szept. 14
8:32
Magyarország a konzervatív családpolitika zászlóshajója (Magyar Hírlap)
Ismét hazánkon a világ szeme.
szept. 14
8:33
Mutatunk néhányat Magyarország és a világ legszebb vasútvonalaiból (Mandiner)
Egyre inkább elmondható, hogy újra divattá kezd válni a vonat használata. Összeállításunk!
szept. 14
8:36
Alapjogokért Központ: Magyarország a konzervatív családpolitika zászlóshajója (hirado.hu)
2011 és 2021 között a teljes termékenységi arányszám mintegy 29 százalékkal emelkedett, a házasságkötések száma 101 százalékkal nőtt.
szept. 14
8:36
Nyolcmillió forinttal verte át munkáltatóját egy győri férfi (HR Portál)
A vádlottnak jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás miatt kell felelnie.
szept. 14
8:36
Élő adásban taperolta le a spanyol riportert egy román férfi (444.hu)
A spanyolországi szexizmus-vita kellős közepén.
szept. 14
8:36
Visszafogná a kínai autógyártókat az EU (autopro)
Vizsgálhatják, hogy nem kapnak-e túl nagy állami támogatást a kínai elektromos autók Európában.
szept. 14
8:36
Határék szereztek előnyt Juhászék ellen a WNBA negyeddöntőjében (m4sport.hu)
Határ Bernadett csapata, a Connecticut Sun 90-60-ra győzött a Juhász Dorkát foglalkoztató vendég Minnesota Lynx ellen az észak-amerikai profi női kosárlabdaliga (WNBA) negyeddöntőjének első mérkőzésén, szerdán.
szept. 14
8:38
Udvardy búcsúzott az oszakai tenisztorna második fordulójában (m4sport.hu)
Udvardy Panna vereséget szenvedett a második fordulóban a 259 ezer dollár (93 millió forint) összdíjazású oszakai keménypályás női tenisztornán.
szept. 14
8:40
Tényleg Verstappen-autó a Red Bull? Pérez elmondta, hogyan mitől ekkorát (m4sport.hu)
Erős kezdés után erős visszaesés – Sergio Pérezzel másodszor is megtörtént idén. De igaz-e, hogy Max Verstappenre fejleszt a Red Bull, és mi áll a két versenyző közti hatalmas különbség hátterében? A mexikói feltárt pár érdekes összefüggést.
szept. 14
8:42
Észak-Koreába hívták az orosz elnököt (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadta Kim Dzsong Un meghívását, hogy "egy alkalmas időpontban" látogasson el Észak-Koreába.
szept. 14
8:42
Az EU további képviselői helyeket biztosít 12 tagország számára (ProfitLine)
Az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön jóváhagyták az Európai Tanács határozatát, mely 705-ről 720-ra emeli az uniós parlament tagjainak számát a következő jogalkotási ciklusban, és így 12 tagország osztozhat 15 új képviselői helyen - tájékoztatott az uniós parlament szerdán.
szept. 14
8:42
Húszezer áldozatot is követelhetett a Daniel vihar Líbiában (hirado.hu)
A Daniel névre keresztelt vihar múlt hét vasárnap érte el az észak-afrikai országot.
szept. 14
8:42
Palacsinta air fryerben sütve? Miért ne! (Hamu és Gyémánt)
Az elmúlt évben az air fryerek a háztartások kötelező – illetve menő – konyhai eszközévé váltak, hiszen rendkívül gyorsan és praktikusan készíthetjük el kedvenc ételeinket. Az internetet böngészve pedig újra és újra ámulatba eshetünk, hogy mennyi mindent lehetséges a légsütőben elkészíteni, a főtt tojástól kezdve a fánkig. De mi a legújabb trend?
szept. 14
8:42
Ukrajnában már több mint ezer "legyőzhetetlenségi pontot" készítettek elő a télre (Magyar Hírlap)
Kijev készül a hideg időszakra.
szept. 14
8:42
Az Orbán-kormány a Gyalog galopp fekete lovagja, kiegyezne egy döntetlenben napelem-ügyben (naphire.hu)
Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón bejelentette, hogy tíz évig a korábbi elszámolási rend szerint működhetnek azok a napelemek, amelyekre szeptember 7. előtt adtak le igénylési kérelmet.
szept. 14
8:45
Elindult az Mma Művészeti ösztöndíjprogram hatodik évfolyama (Magyar Nemzet)
A program elsődleges célja, hogy a magas színvonalú alkotó-előadóművészeti, illetve művészetelméleti tevékenységeket támogassa.
szept. 14
8:45
Váratlan fordulat: Megszólalt Szijjártó Péter, miután elítélte az Európai Parlament (Nyugati Fény)
Különös fejlemények.
szept. 14
8:45
Lecsapott az orosz haderő: szétkaptak egy ukrán radarrendszert (Mandiner)
Ukrán radarrendszert (SzT-68UM) lőtt ki az orosz hadsereg, több mint 70 kilométerre a frontvonal mögött.

Keresés