A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban júliusban átlagosan 4,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség a júniusi rekordalacsony 4,7 százalékról, és ezzel a ráta már több mint egy éve 5 százalék alatt mozog.
Az olajkitermelés csökkentéséről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin elnök és Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg - közölte szerdán honlapján a Kreml.
"Egy olyan évtized előtt állunk, ahol tartósan magasabb lesz a kamat- és inflációs környezet" - mondta el Móricz Dániel, a HOLD Alapkezelő befektetési igazgatója az általuk tartott webináriumon, melyet élőben közvetített a Pénzcentrum. Az előadás során Zsiday Viktor portfóliókezelő arról beszélt, hogy a forint sorsát az fogja meghatározni, hogy ort
Fontos választás előtt áll a magyar gazdaságpolitika, a kérdés az, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az ortodox vagy az unortodox megoldások felé veszi az irányt – mondta csütörtökön a Hold Alapkezelő befektetői rendezvényén Zsiday Viktor. A Citadella Alap portfóliómenedzsere szerint ebben fontos szerep juthat az uniós forrásoknak is, ha ugyani
A járműipari szakkiállításon már bemutattak egy mesterséges intelligenciával felszerelt autót. Állítólag mindössze másfél év, és megjelennek a forgalomban is az olyan kocsik, amelyek beszélgetnek vezetőjükkel. Megmondják például, mekkora az ideális guminyomás telepakolt jármű esetén, de akár idegenvezetésre is jók lehetnek.
Kereken 40 éves lenne idén a popzene ikonikus alakja, Amy Winehouse. Életét botrányok, drámák, drog- és alkoholproblémák övezték körbe, mindössze 27 évet élt. A vég sokak szerint elkerülhetetlen volt, halálának híre, 2011-ben az egész világot lesújtotta. Szülei fájdalma mérhetetlen, utóélete azonban a mai napig fennáll.
A Katalinról szóló legapróbb hírek is lázba hozzák a királyi rajongókat, az pedig, hogy a hercegné keze nemrégiben megsérült, gyakorlatilag azonnal a címlapokra került.
Az üzemanyagárak alakulása során két fő tényezőt érdemes figyelembe venni. Az egyik a nyersolaj árfolyamának alakulása, a másik pedig a különféle állami adótételek. Mielőtt megnéznénk, hogy az egyes állami tételek konkrétan mekkora részét teszik ki az üzemanyagok árának, és mekkora mértékű adóemelés érkezik jövőre, érdemes egy gyors kitekintést ten
"Én az erkélyen landoltam a kanapéval együtt, a rács fogott meg és vágott vissza a lakásba" – mondta a robbanásról az egyik lépcsőházban élő lakos. A tragédiának hét áldozata volt. Egy 16 éves testvérpár a kilencedik emeletről vetette magát a mélybe.
A lap szerint az EU-tagsági tárgyalások, amennyiben jóváhagyják Ukrajna csatlakozását, jelentős győzelemnek számítana Kijev számára a Moszkvával való konfliktusában.
2023. szeptember 15-16-án, 9 és 17 óra között, Kőbányán, a Merkapt Sportközpontban rendezik meg a Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztót. Vendégünk volt Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
A Continental technológiai vállalat az Iaa Mobility nemzetközi járműipari szakkiállításon jelentette be, hogy partnerségre lép a Google Clouddal. Az együttműködés részeként a két techcég közösen épít generatív mesterséges intelligenciát (Ai) a jövő autóiba, így a Continental lesz az egyik első autóipari beszállító a világon, amely ezt a technológiá
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetkzi Repülőtér tiszta, tágas, világos, emberléptékű és biztonságos; nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét – derül ki a GKID piackutató vállalat által készített reprezentatív kutatásból. Az…
Iskolai tananyag, hogy a jégkorszak olyan zord időszak volt, hogy Közép-Európa fajainak zöme délre, a Balkánra és a Mediterráneumba húzódva élte csak túl, így például hazánk területét is fajszegény növényzet borította.
Szerda este hivatalossá vált: marad a háztartási kiserőműveknél az éves szaldóelszámolás, de rendszerhasználati díj megfizetésére kötelezik az ebben az elszámolási rendszerben maradó napelemeseket.
Idén júniusig már 61,3 milliárd forint érkezett a közmédia számlájára. Látványosan növekednek a személyi és dologi kiadásai, de így sem tudnak minden pénzt elkölteni.
Az ősz általában egy új sportcipő beszerzésével indul. Az évszakváltás mindig új fejezetet jelent a gardróbunkban, aminek a sportcipő mára az egyik legfontosabb alappillére lett. És kitől is vegyük a fő inspirációt, ha nem a hírességektől? Női sportcipő témában pedig nem tudunk testhezállóbb ikont megnevezni, mint Emily Ratajkowski, aki a mindennap
Újabb idegborzló közlekedési változás lépett életbe Budapesten. Az egyik legforgalmasabb csomópontban megszűntették a buszsávot, amiből parkolókat és kerékpársávot csináltak.
Ismét változik a TV2 műsorrendje a hétvégén, a Mutasd a hangod! egy nappal korábban, már szombat este jelentkezik, majd utána 20 órakor kezdődik a Sztárban Sztár leszek! következő válogató adása. A Mutasd a hangod! most szombati adásában lép színpadra Tóth Andi visszavonulása óta először. Hogy kivel duettezik majd, azt ő maga is percekkel a közös