Az állami beruházások, az építésügy kérdései, valamint a közlekedési kérdések tartoznak jelenleg az Építési és Közlekedési Minisztérium portfóliójába, de a fenntarthatóság kapcsán általános kérdésekről is beszélni kell. Az aktuális lehetőségek mellett a szakminisztérium szempontjából megjelenő legfontosabb dilemmákról beszélt a Portfolio Sustainabl
Közeledik a demográfiai csúcs, a baloldali sajtó pedig újfent naponta előhozza, hogy miért nem jó, ha több gyermek születik Magyarországon. Most az alacsonyabb státuszú tinilányok szüléseiről hazudoznak. Szalai Piroska elemzése!
Az 1997-es Tour de France győztese Jan Ullrich egy dokusorozatban készül felfedni az "igazságot" profi karrierjéről és a pokoli évekről, amik azután jöttek, hogy egy doppingbotrány véget vetett karrierjének.
Jubilál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta termékteszt programja, a szakemberek 100 termékkör mintegy 2180 termékén több mint 215 ezer laboratóriumi paraméter vizsgálatát végezték el
A Gartner amerikai technológiai piackutató cég előrejelzése szerint az elektromos személyautók (villanymotoros és plug-in hibrid) szállításai idén mintegy harmadával nőnek tavalyhoz képest és megközelítik a 15 milliót.
Kezelhető az orosz rubel volatilitása, nincs szükség újabb tőkekorlátozások bevezetésére – mondta kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki gazdasági fórumon.
A Lewis Hamilton által az eddigi "legrosszabbnak" nevezett verseny után papíron az egyik legjobb várhat a Mercedesre Szingapúrban, ám főnökük óva int a hurráoptimizmustól.
Egyre csúnyább számokat produkálnak a SZÉP-kártyák a szálláshelyeken, pedig ennek az adókedvezményes juttatásnak eredetileg éppen az volt a célja, hogy élénkítse a hazai turizmust.
Németországban a nagykereskedelmi árak csökkentek az egy évvel korábbiakhoz mérve, havi összevetésben viszont nőttek augusztusban - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis kedden.
Már tavaly is megfigyelhető volt, hogy többéves csökkenés után ismét egyre többet ellenőriz az adóhatóság: 2022-ben 6,2 százalékkal emelkedett a revíziók száma az előző évhez képest. A tapasztalatok alapján ez a tendencia idén még erőteljesebben folytatódik. Az ellenőrzések legnépszerűbb adóneme ugyanakkor továbbra is az áfa – írja a Jalsovszky Ügy
Így reagált az orosz elnök arra a felvetésre, hogy Oroszországot gyarmatosító hatalomnak tekintik-e, amiért Moszkva 1956-ban Budapestre, 1968-ban pedig Prágába küldött harckocsikat.
A ZöldÁram cikksorozat 12. és egyben utolsó részéhez érkeztünk. A sorozatot keretes szerkezettel zárva, utolsó cikkünk az MNB szerepvállalásával foglalkozik a megújulók térnyerése érdekében.
Az orosz elnök ma Vlagyivosztokban beszélt arról, hogy szerinte hiba volt a Szovjetunió döntése, hogy tankokat küldtek 1956-ban Magyarországra és 1968-ban Csehszlovákiába a tüntetések leverésére – írja a Reuters.
Sikeresen felszínre hozták a törökországi barlangban 1040 méter mélyen rosszul lett amerikai barlangászt. A magyar mentőcsapat rendkívüli munkájáért Magyarország miniszterelnöke is elismerő szavakat fogalmazott meg: "Magyarország büszke lehet!"
Egy friss felmérés szerint a gazdasági nehézségek ellenére a magyarországi vállalkozások összességében optimisták. Hatékonyságnövelés kapcsán viszont nem sokan bíznak az MI-ben.
A Valeo két MiR robotot helyezett üzembe újonnan a skawinai ablaktörlő-gyárában. A belső szállítás optimalizálása jelentősen javította a folyamatok hatékonyságát, és lehetővé tette, hogy nagyobb rugalmasságot teremthessenek meg a munka során. A Valeo egy franciaországi székhelyű autóalkatrész-gyártó vállalat, világszerte rendelkezik telephelyekkel
A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel is pontosan tudja, honfitársának, Mick Schumachernek nehéz lesz visszakerülnie a királykategória mezőnyébe 2024-ben, véleménye szerint azonban bizonyos szempontból ez igencsak fontos lenne.