Útépítés miatt szeptember 11-étől, hétfőtől előreláthatóan november közepéig egyirányú lesz a X. kerületi, kőbányai Harmat utca, emiatt az ott közlekedő autóbuszok útvonala is megváltozik.
Válságmenedzseléssel indult Mizsér Attila főtitkár munkája a Magyar Öttusa Szövetségben. Az olimpiai, világ-, és Európa-bajnok sportvezetővel aggodalmairól és reményeiről beszélgettünk.
2023. szeptember 9-én este átadták a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fesztivál zárásaként a közönség Cannes-i Arany Pálma-díjas alkotást, az Egy zuhanás anatómiáját láthatta.
Mintegy 11 tonna, azaz csaknem 2500 zsák hulladékot gyűjtött össze tíz pethajós csapat, összesen kétszáz résztvevő a IV. Bodrogi PET Kupán - közölte a versenyt szervező Természetfilm.hu Egyesület szerdán közleményben az MTI-vel.
Mintegy 11 tonna, azaz csaknem 2500 zsák hulladékot gyűjtött össze tíz pethajós csapat, összesen kétszáz résztvevő a IV. Bodrogi PET Kupán - közölte a versenyt szervező Természetfilm.hu Egyesület szerdán közleményben az MTI-vel.
Pierre Gasly szerint a rajongók többsége nem tartja tiszteletben a versenyzők privát szféráját. Lando Norris nemrég beszélt arról, hogy a szurkolók egy része olyan magatartást tanúsít, ami túlmegy a határon. A brit versenyző elmondta, hogy az internetes zaklatástól sem riadnak meg a rajongók, sőt egykori barátnőjének még halálos fenyegetéseket is k
A Budafoki Szomszédok Piaca egyik közkedvelt üzlete a tejes vagy sajtos, azaz a Termelői tejtermékek bolt. A tejtől a joghurtokon át a mesés krémekig és sajtféleségekig minden termelői alapanyagból készül itt.
A nyugdíjat minden hónap 12. napján utalják alapesetben. Azonban, ha ez a dátum hétvégére esik, akkor korábban érkezik a pénz, ahogyan idén még kétszer is.
Látszólag teljesen rendben van a kínai bankszektor: az elmúlt egy évben a likviditási mutatók javultak, a nemteljesítő hitelek aránya csökkent, a pénzintézetek pedig a lassuló gazdaság ellenére is növelni tudták a profitjukat. A hivatalos adatok mögött azonban egy rendkívül nagy kockázat húzódik meg: részben a laza szabályozói körülmények, részben
Amikor már azt hittük, nincs új a nap alatt a divattrendeket illetően, megérkezett a "blockecore" vagy "soccercore", kinek hogy tetszik. A lényeg, hogy a TikTok népe szereti az inkluzivitást, az egyediséget, és mindazt, amit nem mindenki tudhat magáénak, mert annyira egyedülálló.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is rekordközeli utasforgalom volt a MÁV-START járatán. A balatoni járatokra május közepétől a főszezon végéig több, mint kétmillióan váltottak jegyet. A legtöbben a tanítás előtti utolsó hétvégét használták ki. Bár a nyári szezon már véget ért, a szeptember 24-ig kiterjesztett utószezoni menetrend szerint közlekednek
A Magyarázat mindenre című film, Reisz Gábor alkotása nyerte a legjobb film díját a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok nevű szekciójában.
Az Akropolisz Rally utolsó előtti szakaszán Dani Sordo gyorsabb tudott lenni Elfyn Evans-nél, így csak a Power Stage-en dől el a második hely. Kalle Rovanpera továbbra is magabiztos előnyben.
A levelet 1943-ban a kassai laktanyában írta meg az akkor 22 éves őrvezető az ő "Marikájának", és abban reménykedett, hogy a háború után össze tudnak majd házasodni.
A Sallói Dániel gólt szerzett a Sporting Kansas City színeiben az Inter Miami ellen. A magyar játékos csapata azonban 3:2-re kikapott a világsztár Lionel Messi gárdájától.
A kínai miniszterelnök szerint Kína gazdasági fejlődése lehetőségeket, nem pedig veszélyt hordoz magában a világnak, és felszólította az EU-t, hogy tartsa nyitva a piacait, és teremtsen átlátható, tisztességes piaci feltételeket az Európába befektetni kívánó kínai cégeknek.
„Hogy megvalósíthassuk a magunk elé kitűzött célt, és 2030-ra tisztán elektromos járművek gyártóivá váljunk, technológiai tárgyú befektetéseinken, illetve kutatási-fejlesztési ráfordításainkon belül kiemelt területként kell kezelnünk a villanymotorokat, az invertereket, és az elektromos hajtásláncok átfogó optimalizálását. Csak úgy teremthetünk oly