2023. szeptember 10. vasárnap

szept. 10
19:18
Kiss Norbert egyre közelebb a címvédéshez a kamion Eb-n (m4sport.hu)
A vasárnapi mindkét futamot megnyerte.
szept. 10
19:18
Ártatlan kellemetlenségnek tűnhet, mégis a rák előjele lehet (Life)
A kutatások szerint élete során minden második embert érinthet daganatos megbetegedés, így a legfontosabb, hogy az intő jeleket időben felismerjük, észrevegyük. A korai stádiumban diagnosztizált rák esetében sokkal nagyobb az esély a teljes felépülésre.
szept. 10
19:18
Tóth-Horváth Renáta: Túlélőtúra, depresszió (WMN)
A depresszió belülről. Olvasónk megrázó vallomása.
szept. 10
19:21
"Sokakból ellenérzést váltott ki, hogy a marokkói televízió kezdetben nem jelezte: nagy a baj" (Magyar Nemzet)
Az európai uniós, amerikai, kínai és arab országok vezetői mellett Cristiano Ronaldo is felajánlotta a segítségét a marokkói földrengés túlélőinek.
szept. 10
19:24
Suzy kitálalt exéről: " Nem szeretnék cirkuszi bohóc lenni" (BorsOnline)
Négy évvel ezelőtt viharos válással végződött Suzy és Jolly házassága. A konfliktust közöttük főleg a vagyonmegosztás váltotta ki. Kapcsolatuk megromlott, de hogy azóta miképp alakult kettejük viszonya, az énekesnő árulta el.
szept. 10
19:24
Felavatták az eszéki focicsapat új stadionját (BorsOnline)
A Puskás Akadémia érkezett a horvátországi meccsre.
szept. 10
19:24
Novák Katalin: Versenyelőnyt jelent a keresztény hit szabad megélése (Demokrata)
Novák Katalin a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten mondott beszédet.
szept. 10
19:30
Börtönben dolgozik a Sztárban sztár leszek! aranytorkú lelkésze (Blikk)
Rendszeresen elítélt bűnözőkkel tölti a vasárnapjait Bódi József, a Sztárban sztár leszek! versenyzője. A Szabad Keresztény Egyház 39 éves lelkésze élete hivatásának vallja, hogy segítsen és példát mutasson az embereknek, még akkor is, ha azok rácsok mögé kerültek.
szept. 10
19:30
Történelmi siker: először nyerte meg a kosárlabda-világbajnokságot Németország (ATV)
A vasárnapi, manilai döntőben 83-77-re győzte le Szerbiát.
szept. 10
19:30
Sosem látott, exkluzív verseny debütál az IndyCar naptárában (USAracing)
Vadonatúj helyszínen, a kaliforniai Coachella Valleyben lévő The Thermal Clubban rendezte idén a szezon előtti,...
szept. 10
19:33
A japán ,,Holdmesterlövész”útnak indult az űrbe (TőzsdeFórum)
Japán Hold-kutató űrrepülőgépet indított saját gyártású H-IIA rakéta fedélzetén. Remélte, hogy a világ ötödik országa lesz, akik űreszköze landol a Holdon. A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) közölte, hogy a rakéta a terveknek megfelelően felszállt a dél-japán Tanegashima Űrközpontból. Sikeresen leválasztotta)  a Smart Lander for Investigating Moon
szept. 10
19:33
Sosem látott, exkluzív verseny debütál az IndyCar naptárában (Racing)
Vadonatúj helyszínen, a kaliforniai Coachella Valleyben lévő The Thermal Clubban rendezte idén a szezon előtti,...
szept. 10
19:36
Pazar támadás végén talált be a magyar válogatott a csehek ellen (m4sport.hu)
Bedobással indult, majd egy remekül visszatett labdát követően szép támadás végén Sallai szerzett gólt.
szept. 10
19:36
"Egy egyszemélyes egyház belső konfliktusokkal, egy morális vátesz, egy önmaga által felkent ítész" – Ungár Péter páros lábbal szállt bele Hadházyba (SzMo)
Az LMP társelnöke nem fogadta jól, hogy a független képviselő bemutatta azt az Ungár nővérének tulajdonában álló villát, ahol Orbán nyaralt.
szept. 10
19:39
A hét karikatúrája: Amikor a lóerők elszabadulnak (Autószektor)
.
szept. 10
19:42
Putyin vissza szeretné kapni a bérgyilkosát: már ajánlatot is tett a Nyugatnak (Blikk)
Az orosz hatóságok jelezték, hogy kire lennének hajlandók elcserélni Evan Gershkovich amerikai újságírót, a The Wall Street Journal riporterét, akit még márciusban fogtak el Oroszországban kémkedés gyanújával.
szept. 10
19:42
Új párt kapott a Nyíregyházi Állatpark szumátrai tigris hímje (Háziállat)
Új nőstény érkezett a Nyíregyházi Állatpark szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) hímjéhez, a szakemberek megkezdték a tenyészpár összeszoktatását.
szept. 10
19:42
Őrségváltás a Peugeot-nál (vg.hu)
A nagy múltú Peugeot dinasztia új vezetőre bízza vagyonkezelését.
szept. 10
19:42
TOP5: Öngyilkosságot kísérelt meg egy fiatal lány, és egy idős házaspár (BorsOnline)
A hét legnépszerűbb, leghihetetlenebbnek bizonyuló cikkeit gyűjtöttük össze egy csokorba.
szept. 10
19:45
Most aztán jól kiszúrtak Putyinnal – nevetséges szankcióval hátráltatják az átlag oroszokat (Magyar Nemzet)
Az orosz hadigépezetnek nem, az átlagembereknek annál inkább árt a büntetőintézkedés.
szept. 10
19:48
Minden, amit a keleti szürke óriáskengururól tudni érdemes (Háziállat)
A szürke óriáskenguru Ausztrália és Tasmánia erdeiben fordul elő és inkább a fák között él, azonban a nyílt füves területekre is kimerészkedik legelni.
szept. 10
19:51
Székesfehérvár polgármestere a börgöndi tragédiáról: A veszély győzött két bátor pilótával szemben (Magyar Nemzet)
Cser-Palkovics András megköszönte a tűzoltók, a mentősök, a repülőnap szervezőinek helytállását, mellyel a balesetet kezelték.
szept. 10
19:54
Himalája macska, a perzsahasonmás (Háziállat)
Több évtizeddel ezelőtt egy fanatikus tenyésztő elhatározta, hogy keresztezi a sziámit a perzsa macskával, s olyan cicát alakit ki, amelynél mindkét fajta jellemzői megtalálhatók. Nos, valahogy így keletkezett a himalája macska.
szept. 10
19:57
A Balaton-feeling gyerekszemmel (Balatonica)
Ugyan ez lesz a második hét, hogy becsöngettek az iskolákban, az őszi osztálykirándulások keretében még rengeteg gyerek és kisiskolás özönli el a Balaton-partot. Ennek apropóján összeválogattunk néhány különösen kedves régi fotót a gyerekkorhoz köthető balatoni hangulatról. Fortepan!
szept. 10
20:00
Így tükrözik a gyilkosságok a magyarok mentális állapotát (ATV)
Vérfagyasztó gyilkosságok történtek hazánkban az elmúlt időszakban. A nyár árnyas oldala társadalmunk aktuális mentális állapotáról ad pillanatképet– erről kérdezte a Hetek Hack Péter egyetemi tanárt, valamint az Országos Kriminológiai Intézet szakértőit.
szept. 10
20:00
Első alkalommal tett hivatalos látogatást izraeli delegáció Szaúd-Arábiában (hirado.hu)
Az út apropóját az UNESCO világörökségi bizottságának ülése szolgáltatta a szunnita királyság fővárosában, Rijádban.
szept. 10
20:00
Sipos Adriánék bravúrja: a Bundesliga címvédőjét győzték le a Melsungennel. (m4sport.hu)
Sipos Adrián csapata, az MT Melsungen nagy bravúrral 35-30-ra nyert a címvédő THW Kiel otthonában a német férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.
szept. 10
20:03
Lesz All-Star versenye 2024-ben az IndyCarnak is! (Racing)
Bajnokságon kívüli versennyel indul majd a jövő évi IndyCar-szezon, ám egy meglepetés helyszínen, és nem a szezon után, hanem előtte.
szept. 10
20:06
Egy hónapja kezdtek közös életet a saját otthonukban, most mégis szakított Dudás Miki és Szigligeti Ivett (Blikk)
Alig egy hónapja költözött be első közös otthonába Dudás Miki és Szigligeti Ivett, de a pár máris a szakítás mellett döntött. Az egykori kajakos és kedvese kilenc évig alkottak egy párt és ezalatt két gyermekük is született. Kapcsolatuk során számtalan nehézséggel szembe kellett nézniük, és ezt nem is rejtették véka alá. Ivett az RTL Nyerő páros cí
szept. 10
20:06
Szenzációs hangulat volt a Puskásban, szikrázó meccset játszottunk a csehekkel (Metropol)
A magyar labdarúgó válogatott felkészülési mérkőzésen Csehországot fogadta Budapesten.
szept. 10
20:06
Milyen az ideális galambdúc? (Háziállat)
Egyre több embert babonáznak meg a galambok – de ez nem is csoda, hiszen tájékozódó képességük kenterbe veri a legtöbb állatfajt. Ha galambot szeretnénk tartani, gondoskodnunk kell az állatok megfelelő elhelyezéséről. Lássuk, mik a legfontosabb tudnivalók egy galambdúc elkészítésénél!
szept. 10
20:06
Történelmi pillanat: először tett hivatalos látogatást izraeli delegáció Szaúd-Arábiában (ATV)
Az erről szóló sajtójelentéseket egy izraeli tisztségviselő erősítette meg vasárnap.
szept. 10
20:06
1-1-re kerekedett cseh meccs: vezetett, de nem nyert a válogatott (m4sport.hu)
A szünetet követően vezetést szerző magyar válogatott végül 1-1-döntetlent játszott Csehországgal a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.
szept. 10
20:06
Parázs meccsen maradt veretlen a magyar fociválogatott (BorsOnline)
Mindkét csapat nyerni akart, 1-1 lett a vége.
szept. 10
20:09
Ajándékba adott góllal értek el döntetlent a csehek a Puskás Arénában (Magyar Nemzet)
Az ideges hangulatú mérkőzésen Marco Rossi újabb újoncot avatott, az eredmény pedig igazságos.
szept. 10
20:09
Döntetlen a csehek ellen, Sallai góljára jött válasz egy hiba után (Telex)
Kerkez beadására Sallai érkezett, és ballal szép gólt lőtt, a fociválogatott tíz percig tudta őrizni az előnyét, a szívós csehek egyenlítettek.
szept. 10
20:12
Gulyás Gergely: Az óvodákban a nemzet és az ország jövője bontakozik ki (hirado.hu)
Az óvodákban a nemzet és az ország jövője bontakozik ki lassan napról napra.
szept. 10
20:12
Caramel: Már nem arra törekszem, hogy sorsfordító pillanatokat éljek át a színpadon (Ripost)
Caremel 20 év után már más céllal áll a színpadra.
szept. 10
20:12
Döntetlent játszott a magyar válogatott Csehország ellen (HírTV)
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a cseh csapattal a vasárnapi barátságos mérkőzésen.
szept. 10
20:12
Legendás sportmárkákat felvonultató finn–kínai óriáscég vette célba az amerikai tőzsdét (vg.hu)
Jó esetben 3 milliárd dollárt seperhet be a New York-i tőzsde parkettjéről az Amer Sports.
szept. 10
20:12
Molnár Anikó beszólt irigyeinek: Nagy nullák, semmik a szememben (BorsOnline)
Molnár Anikó népszerűségével irigyeinek a száma is növekszik. Naponta szólnak be neki a világhálón, ezért üzent a károgóknak.
szept. 10
20:15
Így fogdosta a kislányokat az évek során Joe Biden (Magyar Nemzet)
Az amerikai elnök kínosabbnál kínosabb jeleneteket okozott, amikor kislányokkal fotózkodott.
szept. 10
20:15
Mi bajod van ezzel az autóval? (Autószektor)
Aki használtautó-vásárláson töri a fejét, azok sokszor vágyálmokat kergetve keresgélnek az anyagi lehetőségeikbe (a vételárat tekintve) még beleférő, de azért minél nagyobb és erősebb autók között. Pedig a „Mire fogod használni?” kérdésre ritkán jön az a válasz, hogy hetente fogok vele 2.000 km-t menni és kell a nagy hely meg a nagy teljesítmény. A
szept. 10
20:15
A McLarennél már 2024-re koncentrálnak (Racing)
Ugyan még 8 futam hátra van az idei Forma-1-es szezonból, de a McLarennél már a következő évad élvez prioritást. Ezt a wokingiak csapatfőnöke, Andrea Stella jelentette be. A McLaren idei szezonja egy igazi hullámvasút utazás volt. Az MCL60 a kezdetekben nem tartozott a legjobb autók közé, és az újonc Oscar Piastri mellett Lando Norris sem
szept. 10
20:18
Ne nyomd össze a házadba tévedt hangyákat, csak többen lesznek: van jobb módszer, hogy megszabadulj tőlük (Life)
Bosszantó és gusztustalan, ha az otthonunkat ellepik a hangyák. Egy férfi most a TikTokon osztotta meg, mit tegyünk - és mit ne - ha támadnak a kis rovarok.
szept. 10
20:21
Egyre nagyobb balhé kezd kinőni Nagy Ervin filmes letiltásából: Orbán kamuneves szerzője túl őszinte volt (Nyugati Fény)
Önleleplezés.
szept. 10
20:24
Nem kímélték egymást, Szoboszlai és társai ádáz csatát vívtak a csehekkel (Ripost)
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési meccset játszott Budapesten.
szept. 10
20:24
Így kezelheted hatékonyan a pattanások után maradt hegeket (Femcafe)
Egy kellemetlen, fájó piros pöttyre ébredni nagyon bosszantó érzés. De van egy másik dolog, ami talán még ennél is bosszantóbb: a pattanások után maradt hegek.
szept. 10
20:24
Szex egy külföldivel? Ilyen élmény valójában (Glamour)
Mindenki ismeri a különböző inemzetek szexuális szokásaival kapcsolatos sztereotípiákat, de a tapasztalatok gyakran azt mutatják, ezek meglehetősen pontatlanok. Történetünk szereplői elmesélik, ők milyen tanulságot szűrtek le egy külföldivel való kapcsolatból.
szept. 10
20:24
Kemény meccsen döntetlen a csehek ellen (Márkamonitor)
A magyar válogatott barátságos meccsen Csehországot fogadta. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Sallai Roland 52. percben lőtt góljával szerzett vezetést, majd bő tíz perccel később Vaclav Jurecka egyenlített Lang Ádám röviden hazafejelt labdája után. A nemzeti együttes immár nyolc találkozó óta veretlen. Az olasz szakvezető Horváth Krisztof

Keresés