Tigrisszúnyoglázban ég Budapest. Legalábbis az elmúlt napokban arról szóltak a hírek, hogy az invazív faj miatt vannak, akik nem adhatnak vért. Próbáljuk tisztázni a helyzetet, miközben mi is lecsaptunk egyet.
Cikkünkben felsorolunk néhány olyan élelmiszert, amikkel nem érdemes kísérletezni: ha a csomagolás szerint már lejártak, semmiképpen se együnk belőlük!
Szeptember első hétvégéjén visszatér a strandidő, a többórás napsütés mellett ismét 30 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. Elszórtan záporok, zivatarok kialakulhatnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
2023 első negyedében önmaga Európa-csúcsát is megdöntötte a magyar lakásárindex. Bár az év vége után az idei első három hónapban is lassulás jellemezte az európai piacot, biztató információkat is találni a legfrissebb európai statisztikákban a hazai lakásszektor kilátásainak megítéléséhez. Ám az OTP Ingatlanpont szakértője szerint nem biztos, hogy
Megpróbálta megerőszakolni a szegedi Szegedi Fegyház és Börtön őrmesterét a börtön egészségügyi részlegén egy fogvatartott - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).
Szénanátha már gyermekkorban is jelentkezhet, kialakulását csecsemőkortól kezdődően számos panasz előre jelezheti. A tünetekről és kezelési lehetőségekről dr. Somogyi Éva gyermektüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa beszélt.
A kertemben lévő, két általam ismeretlen nevű szőlőfajta idei várható terméséről egy-egy fényképét mellékelek. Több, mint tíz évi termesztés során, még ennyire szörnyű szőlőfürtöket nem láttam. Úgy 3-4 hét alatt változtak normálisnak látszó fürtökből a képeken látható borzalmakká. Milyen módon és egyáltalán, meg lehetett volna akadályozni a problém
Bár felnőttként – kivéve ha már szülő az ember – a szeptember elseje ugyanolyan nap, mint a többi. Gyerekként viszont igazi mumusnak számító dátum ez: vége a vakációnak, a lazsálásnak, hiszen indul az iskola és a vele járó apró kellemetlenségek, mint a koránkelés, a szigor és a házi feladat. A 2023/2024-es tanév is kezdetét vette, mi pedig ennek ap
Megjelentek a zöld fogyasztóbarát lakáshitelek a bankok kínálatában. Ezekkel a kezdeti költségek egy részét megspórolhatják az igénylők, és kamatkedvezményt is kaphatnak, amivel több ezer forinttal csökkenthetik a törlesztőrészleteiket. Mindezért előírt feltételek pedig olyanok, amit egy új lakásnál vagy háznál már ettől függetlenül is érdemes váll
A Samsung az IFA 2023 kiállításon mutatja be az összekapcsolt otthonokra irányuló újításait és SmartThings megoldásaira vonatkozó elképzeléseit. Az új lehetőségekkel a felhasználók Európa-szerte olyan témákra helyezhetnek még nagyobb hangsúlyt, mint az energiafelhasználás, a fokozott biztonság, a szórakozáshoz való hozzáférés vagy a hatékonyabb min
Diána számos nagy értékű ékszert hagyott maga után, azonban Harry legbecsesebb gyűrűje most mégis Katalin hercegné ujján díszeleg. De mégis mi ennek az oka?Diána hercegné 1997-es tragikus halála után Károly megengedte a fiainak, hogy válasszanak egy-egy emléket maguknak az édesanyjuk által használt ékszerkollekcióból.Harry egy 18 karátos zafír-gyém
Még mindig nem készítette el a kormány azt az új szélerőmű-szabályozást, amiről azt ígérte az Európai Uniónak, hogy március 31-ig meglesz. Ez volt ugyanis a feltétele annak, hogy Magyarország hozzájut az energetikai forrásokhoz. Az ellenzék és az energetikai szakértő nem érti, hogy mi a késlekedés oka, hiszen nagy szükség lenne az uniós pénzekre. R
A jövő héttől egy százalékkal alacsonyabb kamattal forgalmazza az Államadósság Kezelő Központ az Egyéves Magyar Állampapírt és a Kincstári Takarékjegyeket. A sima diszkontkincstárjeggyel jobban járhat a lakosság - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Mindenki számára fontos az otthona. A demens beteget az ismerős környezet kötheti múltjához és segítheti saját személyiségének megőrzésében. Ennek ellenére néhány gyakorlati szempontból fontos változásra szükség lehet.
Húsz európai országot rangsoroltak a készpénzfelvétel költségei szerint, és azt is összeszedték, mire érdeme figyelni, ha el akarjuk kerülni a magas készpénzfelvételi díjakat.
Hivatalosan is kimondták Demcsák Zsuzsa és indiai származású férje, Krishan Dangwal válását. Információink szerint az egykori házaspár békében intett egymásnak búcsút, és mivel közös vagyonuk nem volt, megegyezniük sem kellett az anyagiakról. A műsorvezető volt férje a hazájában kezdi újra az életét.