Nagy érdeklődéssel olvastam Aszódi Attila professzor Portfolio-n megjelent írását a Békés vármegyében nemrégiben észlelt földrengések lehetséges okairól, amelyek mindenképpen alapos vizsgálatot érdemelnek annak bizonyítására, hogy ezek összefüggésbe hozhatók-e az emberi beavatkozásokkal a földi kéregben. A cikk szerzője két lehetséges okot is megne
Már két hónap telt el azóta, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium GFM és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szakmai együttműködésének eredményeként elindult az árfigyelő rendszer - emlékeztett pénteki közleményében a minisztérium.
Ezúttal a PALOTA Virtuális Wales Rallyra kerül majd sor, 12 gyorsasági szakasszal. A bajnokság eddig megrendezett hat fordulója hat különböző győztest hozott, tehát továbbra is nyílt a verseny a ponttáblázat elején.
A péntek reggel közzétett, részletes GDP-adatok után már az elemzők is úgy vélik, összességében szinte biztosan recesszióval fogja zárni az évet a magyar gazdaság.
Vasárnap este újra a zenei tehetségek veszik át a főszerepet a TV2 Sztárban sztár leszek! című műsorában. Újra találkozhatnak a nézők a mestergárda állandó tagjával, az extravagáns Köllő Babett színésznővel, műsorvezetővel is.
Robert McCall immár harmadszor játssza élet és halál urát, ezúttal egy festői szicíliai kisvárosban tanítja véresen móresre azokat, akik nem általlják háborgatni azokat, akiket szeret. Vagy őt magát… Kritika.
Óriási előrelépések, arculat és szlogenváltás zajlott sok sikerrel az elmúlt években a legnagyobb magyar tulajdonban lévő magyar webshopnál, ahol most belül is transzformálnak: új vezetőket igazoltak, köztük Metykó Tibort, aki az építőiparból érkezett a retailbe, és lett az országszerte több mint 60 üzlettel rendelkező Euronics marketing és kommuni
Egy fotós viharról szeretett volna fényképeket készíteni, ám amit látott, arra ő maga sem számított: a legritkább és legerősebb fajta villámok jelentek meg az égen.
A szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz magyarországi megjelenése miatt a szúnyogcsípések megelőzésére és a szúnyogok elleni védekezésre kéri a lakosságot a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (ÁKK) 2023. szeptember 6-tól megújult feltételekkel újraindítja csereaukcióit - olvasható az adósságkezelő közleményében. Egy technológiai újításnak köszönhetően a csereaukciók során már nem csak egy, hanem akár több különböző sorozatú, előre meghatározott államkötvény is szolgálhat
Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (ÁKK) 2023. szeptember 6-tól megújult feltételekkel újraindítja csereaukcióit - olvasható az adósságkezelő közleményében. Egy technológiai újításnak köszönhetően a csereaukciók során már nem csak egy, hanem akár több különböző sorozatú, előre meghatározott államkötvény is szolgálhat
Az Akropolisz Rally szinte minden évben nagy melegben zajlik, amikor a motor hűtése komoly feladat elé állítja a csapatokat. A Hyundai Motorsport ennek a problémának megoldására egy új fejlesztéssel készült.
Összesen négy új nukleáris reaktorra van szüksége Csehországnak a szénerőművek kiváltására, de addig is rövidebb távon további megújuló energiás kapacitásokat kell kiépíteni és gáztüzelésű erőművekre is szükség lesz – jelentette ki egy pénteki gazdaságpolitikai beszédében a cseh miniszterelnök.
A magyar válogatott csapatkapitány Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool FC az osztrák LASK Linzzel, a belga Union Saint-Gilloise-val, valamint a francia Toulouse-zal találkozik a labdarúgó Európa-liga csoportkörében.
Kislányos naiva, kacér lány, szomorú sorsú fiatalasszony, végzet asszonya – a magyar filmek a kezdetektől bővelkedtek izgalmas női szerepekben és szerencsére szép számmal akadtak tehetséges színésznők is, akik életet leheltek a karakterekbe, és akiket természetesen a közönség is körberajongott. A Budapesti Klasszikus Film Maraton magyar dívái Tasná
Az eddig érvényes tízmillió forint helyett már húszmillió forintig legfeljebb öt másodperc alatt teljesülnek az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások idén szeptember 1-jétől az év minden napján, 24 órában.
Romló nyereségesség, csökkenő díjbevétel, a biztosításokon is spóroló ügyfelek - ezt hozta 2023 eddig a biztosítóknak. Csak az egészségbiztosításokban és utasbiztosításokban látható látványos növekedés, utóbbiban a szerződések száma már csaknem elérte a járvány előtti csúcsévét. Életbiztosítást, cascót és lakásbiztosítást viszont kevesebben kötnek,
Szeptember 23-ától írunk hivatalosan is őszt, és bár nem sietünk elbúcsúzni a nyártól, alig várjuk, hogy kipróbálhassunk néhány új szezonális trendet. Az árnyék frufrutól a juharszirupos körmökig, íme öt szépségápolási trend, ami lázban tarthat majd a hűvösebb hónapokban.Juharszirupos körmök @jauntyjuli Listen here, all y’all Fall haters, turn yo
Hosszabban nyaraltunk és többet repültünk idén nyáron, mint tavaly a Kiwi.com adatai szerint. London volt a legkedveltebb város nemcsak a magyarok, hanem az európai utazók körében is, de nálunk Isztambul népszerűsége kiugró volt: a top10-es lista 2. fokán végzett. Ősszel is az Egyesült-Királyság fővárosa lehet a legnépszerűbb, ekkor már körülbelül
2023 már biztos, hogy emlékezetes év marad a biztosítási szektor számára: az augusztus végével záródó viharszezonban közel másfélszer annyit fizettek ki biztosítói kárrendezésre, mint az eddigi csúcstartó 2021-es évben. De mik voltak a hazai biztosítók tapasztalatai az idei, rendhagyó viharszezonnal kapcsolatban?
Váratlanul megugrott a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban augusztusban, ami ugyan önmagában rossz hír, de közben felveti a lehetőségét annak, hogy a Fed törekvése a gazdaság lassítására és az infláció letörésére sikeres volt. Ennek hatására jelentősen gyengül a dollár az euróval szemben. A foglalkoztatottság növekedésének eltérő módszerta