Nem vetettek véget a versenynek. Nem volt jó ötlet olyan szakaszt kijelölni, ahol a záróvonalon motoros konvoj haladt egy irányban, a két sávban meg két irányban hajtottak a kerékpárosok.
A klímaváltozás okozta változékony időjárás miatt különösen sok halálos áldozatot szedett a Mount Everesten az idei hegymászószezon - írta a The Guardian című brit napilap.
A lovasíjászattal felidézhetjük őseink harcmodorát és közelebb kerülhetünk nemzetünk múltbeli kultúrájához és hagyományaihoz. Napjainkra a lovasíjászat sporttá szelídült, melyben nagy szerepe volt Kassai Lajosnak, aki megalkotta a Kassai-féle lovasíjász módszert, mely 2013-tól hungarikumnak is számít. Az országban 9 lovasíjász központ található, m
Gyülekeznek a viharfelhők a brit királyi család feje felett: a király ugyanis úgy döntött, leépíti ingatlanportfólióját, viszont eladna egy olyan nyaralót is, ami Katalin egyik kedvence.
Baljós eseményekkel kezdődött a június, ami az amerikai-kínai kapcsolatokat illeti: a Reuters arról számolt be, hogy egy kínai hadihajó 150 yardra, vagyis 137 méterre közelített meg egy amerikai rombolót a Tajvani-szorosban. Eközben Peking azzal vádolja Washingtont, hogy látszatpolitikát folytat.
Az Aloe Vera növény már nagyon régóta ismert a pozitív hatásairól, így hát nem meglepő, hogy a belőle készített italok is számos jótékony hatást gyakorolnak az egészségünkre. Nem hiába hívják sokan úgy, hogy a „természetből nyert orvosság”.
Ismét személyes beszélgetésekre kerül sor az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által szervezett Klasszis Klubban. Ezúttal az ingatlanpiac aktuális kérdéseit járjuk körül június 14-én, szerdán, többek között Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, valamint az ingatlanfejlesztői, az energetikai és a finanszírozói szektor vezető képviselőivel.
Idén májusban a DataHouse adatai szerint 9 234 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték 13 százalékkal haladja meg az áprilisi értéket, de továbbra is jelentősen elmarad az előző évek 10-11 ezres behozatali átlagától, a tavaly májusi 12 283-as mennyiségnek alig több mint háromnegyede. Mindez azonban lényegesen nem fogja viss
PHEV-FHEV karavánban Prágáig A Prágától északra fekvő off-road pályához vezető utat Ford Kuga-sorban tettük meg. Hol karavánban, hogy egyenként száguldottunk PHEV és FHEV (plug-in és full) tevehibridek hátán a cél felé. Két légy egy csapásra: egyik Forddal mentünk másik Fordot tesztelni, és közben mindkettőbe belekóstoltunk. A Kugák derekasan, zoks
A 2023-as tavaszi parlamenti ülésszak végével, készülve az őszi törvénykezési munkára, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pénzügyi szabályozási területe - összhangban az uniós pénzügyi szabályozási stratégiával - a vállalati kötvények és a befektetési alapok vonatkozásában új szabályozási koncepciót dolgoz ki - fogalmazta meg a GFM közleményében Tú
Ismét személyes beszélgetésekre kerül sor az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által szervezett Klasszis Klubban. Ezúttal az ingatlanpiac aktuális kérdéseit járjuk körül június 14-én, szerdán, többek között Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, valamint az ingatlanfejlesztői, az energetikai és a finanszírozói szektor vezető képviselőivel
Több tízmillió dollár értékű kriptovalutát lophattak el, miután feltörték az Atomic Wallet kripto tárcát. A hír azért is számít meglepőnek, mert a tárca nem egy központosított, harmadik fél által üzemeltetett szolgáltatás, hanem egy privát tárca, vagyis elvileg csakis maguk a felhasználók ismerhették a saját walletükhez tartozó privát kulcsokat. Ho
Pártja nagygyűlésének résztvevői háborúpártisággal vádolták. Erre ő elmagyarázta, hogy valójában melyik Oroszország nevű állam milyen Putyin nevű elnöke küldte tankok ezreit és katonák százezreit egy szomszédos államra.
Nicole Kidman minden egyes alkalommal levesz minket a lábunkról, amikor a vörös szőnyegre lép. Ez nem egy újkeletű dolog, a tökéletes Hollywoodi megjelenéseknek már 2008-ban is ő volt a koronázatlan királynője. Mutatjuk, miért gondoljuk így.
A Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium teljeskörű felújítására vonatkozó vállalkozási szerződést kötött az Épduferr - közölte a cég a BÉT oldalán.
Vízelvezető csatornában rekedt egy hód pénteken éjjel Érden, a Tétényi utcában, a víztározónál. Az állatot a tűzoltók mentették ki szorult helyzetéből.