2023. június 4. vasárnap

jún. 4
19:57
Megemlékezések Erdélyben (HírTV)
A romániai magyarok sokszor naponta megküzdenek, hogy megőrizhessék identitásukat, nyelvhasználatukat. Erdély-szerte június 4-én rengeteg magyar megemlékezés erősíti meg az összetartozás érzését, de a Trianon okozta gyász közös feldolgozását is. Romániából Herrmann Endre tudósított.
jún. 4
19:57
Két magyar csapat a dobogón, egyik sem a tetején, a norvég Vipers nyerte a női kézilabda BL négyes döntőjét Budapesten (444.hu)
A huszonegy év után döntőbe jutó Ferencvárosnak ezúttal sem sikerült nyernie, az ötszörös BL-győztes Győr ezúttal harmadik lett.
jún. 4
19:57
Mániákusság a köbön – amikor ellopták Albert Einsten agyát (Hamu és Gyémánt)
Albert Einstein, Nobel-díjas fizikus, aki a világnak adta a relativitáselméletet, az E = mc2-t és a fotoelektromos hatás törvényét, óriási koponya volt. Rendkívüli bölcsességét és tudását oly nagyra méltatták, hogy amikor 1955. április 18-án a princetoni kórházban elhunyt, az ügyeletes patológus, Thomas Harvey ellopta az agyát.
jún. 4
19:57
A papagáj, amelyik megmentett egy kihalt nyelvet (Helló Magyar)
A kihalt nyelvek megmentésére nem sok esély van miután már nincs senki, aki beszéli. Azonban az utolsó beszélő nem mindig ember.
jún. 4
20:03
Szabó Zsófi és Papp Gergő furcsa dolgokat üzentek egymásnak nyilvánosan az Instagramon – Mire utalhatnak? (Blikk)
Papp Gergő sokat sejtető reakciót küldött a műsorvezető társának, Szabó Zsófinak a közösségi oldalán.
jún. 4
20:03
Egyre kilátástalanabb a mezőgazdasági termelők helyzete (ATV)
Egyre nehezebb a mezőgazdasági termelők helyzete, mivel a gabona ára a tavalyinak a felére zuhant. Az ukrán olcsó gabonával is versenyezniük kell. A kormánynak pedig el kell döntenie, hogy fenntartja-e az ukrán gabonára bevezetett importtilalmat.
jún. 4
20:03
BL-ezüstérmes a Ferencváros (HírTV)
A Ferencváros 28-24-re kikapott a címvédő norvég Vipers Kristiansandtól a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjében, a budapesti négyes döntő utolsó mérkőzésén.
jún. 4
20:03
Orbán Viktor: „Sohasem voltunk hajlandóak részt venni a saját temetésünkön” (SzMo)
A kormányfő a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán arról beszélt, „sokan jelentkeztek már, hogy szívesen elföldelnék Magyarországot”.
jún. 4
20:03
Magyar autóárak anno, pengőben, forintban 1. rész (Autószektor)
A Guttmann J. és Társa Rákóczi úti üzletében egy divatöltöny 40 pengőre került, a viharkabátért 18 pengőt, egy selyemingért 8 pengőt kellett fizetni. De kit érdekelnek a ruhák, ha pengőért autókat is lehet kapni. Például korszerű DKW-t, amit a Lehel utcában működő Majláth cég így hirdetett: „Szinte hihetetlen, hogy ez a kis hengerűrtartalmú mótor n
jún. 4
20:03
Ezekben az európai országokban lesznek közlekedési sztrájkok júniusban (in.hu)
A munkavállalók Európa-szerte a sztrájk eszközéhez nyúlnak, hogy tiltakozzanak az alacsony bérek és a rossz munkakörülmények ellen. Az alábbi cikkben összeszedtük, hogy a június hónap folyamán hol lesznek közlekedési sztrájkok. A sort Olaszországgal kezdjük, ahol június 4-én, azaz ma 24 órás földi kiszolgálósztrájk van az itáliai repülőtereken. Az
jún. 4
20:05
A hét karikatúrája: Nehéz választás (Autószektor)
.
jún. 4
20:09
A Fradi-csoda ezúttal elmaradt (Infostart)
A Ferencváros 28-24-re kikapott a címvédő norvég Vipers Kristiansandtól a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjében, a budapesti négyes döntő utolsó mérkőzésén.
jún. 4
20:09
Ismét ukrán diverzánsok hatoltak be Belgorod megyébe (Demokrata)
Ukrán diverzánsok hatoltak be Novaja Tavolzsanka községbe, ahol az orosz erők harcban állnak velük.
jún. 4
20:15
Hihetetlen hatással van a testre: ez történik a szervezeteddel, ha megeszel naponta 3 darab datolyát (Femcafe)
Talán nem is hinnéd, de már napi három darab datolya elfogyasztásával hihetetlen eredményeket érhetsz el egészségedet tekintve.
jún. 4
20:15
NATO-főtitkár: folytatódnak a török-svéd-finn tárgyalások a svéd NATO-csatlakozásról (Növekedés)
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár vasárnap Isztambulban közölte, hogy Törökország, Svédország és Finnország június közepén folytatja a tárgyalásokat Svédország NATO-csatlakozásáról, amelynek szerinte már rég eljött az ideje.
jún. 4
20:21
Roland Garros: leléptették a labdaszedőt eltaláló párost (Infostart)
A japán-indonéz női páros egyike véletlenül fejbe talált labdával egy labdaszedőt a francia nyílt teniszbajnokságon.
jún. 4
20:21
Átadták a Szentkirályi Magyarország Kft. új PET-palackozó gyártósorát (ProfitLine)
Átadták pénteken a Szentkirályi Magyarország Kft. új, nagy teljesítményű, PET-palackozó gyártósorát, a 2,8 milliárd forint értékű beruházás a vállalat ötéves fejlesztési programjának első ütemében épült meg.
jún. 4
20:21
Hatályba lépett az Egyesült Államok fizetésképtelenségének megakadályozásáról szóló törvény (ATV)
Hatályba lépett az Egyesült Államok fizetésképtelenségének elkerülését lehetővé tevő törvény, miután Joe Biden – helyi idő szerint – szombaton, a kongresszusi elfogadás után aláírta dokumentumot.
jún. 4
20:21
„Húsz évvel fiatalabb nálad? Boldog vagy mellette? Ne magyarázkodj!” - Miért akad fenn a társadalom még mindig, ha a nő az idősebb egy kapcsolatban? (Glamour)
Van ez a furcsa társadalmi beidegződés a párkapcsolatokról és a korkülönbségről: ha a férfi sokkal idősebb, mint a nő, az megszokott, ha a nő az idősebb, az felháborító. Közhely, mint ahogy az is, amikor kijelentjük róla, hogy ez nagyon igazságtalan. A témáról annyi hülyeség olvasható a neten, hogy én is hozzátennék ehhez pár keresett polgári szót.
jún. 4
20:27
A "matcha latte" manikűr az eddigi legszebb nyári körömtrend (Femcafe)
Ha szeretnél kipróbálni egy gyönyörű körömtrendet, akkor mutatjuk, hogy mely árnyalat fog dominálni az idei nyári szezonban.
jún. 4
20:27
Nagyot küzdött, ezüstérmes a Fradi a BL-ben, az ETO-é a bronz (Demokrata)
Az FTC 1971 és 2002 után harmadik alkalommal szerepelt a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében.
jún. 4
20:27
Pénzmúzeumos kiadvány hozta el az Év Illusztrátorának járó díjat (Növekedés)
A Pénzmúzeum Pallas Athéné Könyvkiadóval közös kiadványa hozta el az Év Illusztrátorának járó díjat a Szép Magyar Könyv 2022 versenyen.
jún. 4
20:27
Portugáliában Kristoffersson nem lehetett legyőzni, Kárai negyedik lett! (Racingline)
A címvédő nyert, az Euro RX1-ben minden magyar a legjobb tízben volt!
jún. 4
20:27
Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú Borsodban (Telex)
A támadót letartóztatták, és az is kiderült, hogy már folyamatban van ellene egy büntetőeljárás egy korábbi hasonló incidens miatt.
jún. 4
20:33
Meghalt Petrocelli (Blikk)
92 éves korában elhunyt Barry Newman színész, akit a magyar közönség leginkább a Petrocelli című bűnügyi sorozatból ismerhet.
jún. 4
20:33
Az éjszaka kellős közepén rendőrök jelentek meg Gáspár Laciéknál, kiakadt az énekes (Nyugati Fény)
Rájuk hívták a zsarukat.
jún. 4
20:39
Munkába állt és Szijjártó Péterrel tárgyalt az új török külügyminiszter (HírTV)
Vasárnap töltötte az első napját a hivatalában Hakan Fidin új török külügyminiszter, akivel kora este már telefonos megbeszélést folytatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 4
20:39
Félmillió lengyel tüntetett a PiS-kormány és az orosztörvény ellen összehívott liberális demonstráción Varsóban (444.hu)
A markánsan oroszellenes országban nagy felháborodást keltett a törvényjavaslat, ami lehetővé tenné, hogy a kormányzat oroszbarátságra való hivatkozással kitiltsa az ellenzékét a választásokról.
jún. 4
20:39
A rák gyógyításában megérkezett a gigantikus áttörés – emiatt sokan fognak fellélegezni (Promotions)
Egy új vérvizsgálat segíthet abban, hogy hamarabb felismerjék a rákot, ami hatalmas áttörést hozhatna.
jún. 4
20:57
Virág és puszi várta III. Károlyt Zalánpatakon (HírTV)
Bukaresti „félhivatalos” programja lejárta után a többnapos romániai magánlátogatását pénteken délután megkezdő III. Károly brit uralkodó este megérkezett székelyföldi birtokára - írta a Krónika.
jún. 4
20:57
Meghalt Barry Newman, a Petrocelli-sorozat sztárja (SzMo)
A színész 1974-ben kapta meg Anthony Petrocelli szerepét, és összesen 44 részt forgattak le a szériából.
jún. 4
20:57
A Ryanair megtrollkodta a Mercedes forma-1-es csapatát – mesteri marketingfogás (Spabook)
A Ryanair híres arról, hogy szabad felfogásban kommunikál, legyen szó a cég szókimondó vezetőjéről Michael O’leary-ről, vagy akár a marketing osztály kommunikációs gépezetéről, különös tekintettel a közösségi médiás megjelenéseikre. A…
jún. 4
21:09
Balogh Levente nagyot szakított: Magyarországra jön a Pepsi, a Szentkirályi vízből készítik majd a világhírű üdítőt (Blikk)
Balogh Levente hírt adott a Pepsi Magyarországra költözéséről, és részletesen beszámolt arról, hogyan folynak majd Szentkirályon a munkafolyamatok az üdítők és az ásványvizek palackozását illetően.
jún. 4
21:09
A járványok számára tesszük magunkat sebezhetővé, ha nem változtatunk a szúnyogirtáson (Telex)
Egy friss pályázati kiírás a következő három évben is a kémiai szúnyoggyérítést részesíti előnyben, ami nem kis veszélyt hordoz magában. Az MTA állásfoglalása szerint is ellenállóvá tudnak válni a szúnyogok, és eddig nálunk alig ismert vírusokat terjesztve járványokat indíthatnak el. Kemenesi Gábor virológus szerint a biológiai módszereket űző szak
jún. 4
21:15
Hatályba lépett az Egyesült Államok fizetésképtelenségének megakadályozásáról szóló törvény (HírTV)
Hatályba lépett az Egyesült Államok fizetésképtelenségének elkerülését lehetővé tevő törvény, miután Joe Biden - helyi idő szerint - szombaton, a kongresszusi elfogadás után aláírta dokumentumot.
jún. 4
21:15
Belgium magyarázatot fog kérni Ukrajnától az orosz területen orosz önkéntesek által használt belga fegyverekről (444.hu)
Nem erre adták.
jún. 4
21:21
3 szarvashiba, amit Soha ne kövess el, ha online ismerkedsz (Glamour)
A legtöbben ma már az interneten keresünk párt. Arra azonban érdemes figyelni, hogy szarvashibákat ne kövessünk el a virtuális ismerkedés során. Merthogy vannak: soroljuk a legtipikusabbakat.
jún. 4
21:21
Orbán Viktor egy orosz kém, aki másodállásban miniszterelnökként dolgozik – véli egy ukrán közgazdász (Nyugati Fény)
Erős mondatok.
jún. 4
21:33
Ikerfiaival érkezett David Pressman az első „A család az család” napra (Telex)
Az amerikai nagykövet szerint az USA mindig is büszkén állt ki a magyar LMBTQ-közösség mellett. A Szivárványcsaládokért Alapítvány eseményén közel 200 család vett részt.
jún. 4
21:39
Rendkívül bizarr dolgot fedeztek fel egy áruház zöldség-gyümölcs osztályán, be is indult miatta a lavina (Promotions)
Most sokan elkezdhetnének gondolkodni, hogy a különleges csomagolás a Tesco, a Lidl, az Aldi, vagy esetleg a Spar zöldséges osztályán található-e, de ennél messzebbre kell mennünk.
jún. 4
21:39
Meghalt a Petrocellit alakító színész, Barry Newman (Telex)
A színész 92 évet élt.
jún. 4
21:45
Kibékülhetett L.L. Junior és Dárdai Blanka, közös fotót posztoltak (SzMo)
A rapper és az énekesnő fél év után, május közepén szakítottak. Úgy tűnik azonban, hogy a mosolyszünet után, most újra együtt vannak.
jún. 4
21:51
Több száz láthatatlan struktúrát fedeztek fel a galaxis közepén (Helló Magyar)
Szabad szemmel nem látható, de rendkívül érdekes struktúrákat fedeztek fel a galaxis közepén rádióhullámok segítségével.
jún. 4
22:03
„A karma visszavág” – megfenyegette a pornókarrierbe kezdő tanárnő az őt lebuktató nőt (SzMo)
Férjével többek közt az iskolájukban is készítettek szexvideót, emiatt kirúgták őket. Az amerikai nő bosszút forral.
jún. 4
22:03
Felavatták a nemzeti összetartozás emlékművét (Demokrata)
Az emlékmű Gera Katalin szobrászművész alkotása, a csodaszarvast ábrázolja.
jún. 4
22:05
Szijjártó Péter telefonon tárgyalt az új török külügyminiszterrel (Demokrata)
Az új kolléga, Hakan Fidan ma töltötte az első napját a hivatalában, de már sort kerítettünk egy telefonos megbeszélésre – írta a miniszter.
jún. 4
22:09
Érdemes figyelni a lakások energiatanúsítványára szakértők szerint (Alternatív Energia)
Változnak a lakások energiatanúsítványára vonatkozó szabályok novembertől, az ingatlan.com. szerint a vevőknek továbbra is érdemes a dokumentum tartalmát beíratni az adásvételi szerződésbe, a Duna House pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a változó vevői igényekre reagálva már a hirdetési folyamat előtt érdemes elkészíttetni a tanúsítványt.
jún. 4
22:09
Mucóragombi - avagy a legőrültebb becenevek, amiket párok aggattak egymásra (Promotions)
Mióta létezik szerelem, azóta létezik a jelenség, hogy párok cuki beceneveken hívják egymást. Ebből hoztunk most nektek egy válogatást.
jún. 4
22:09
Szijjártó Péter telefonon tárgyalt az új török külügyminiszterrel (Demokrata)
Az új kolléga, Hakan Fidan ma töltötte az első napját a hivatalában, de már sort kerítettünk egy telefonos megbeszélésre – írta a miniszter.
jún. 4
22:11
Horvátországban természeti katasztrófák előrejelzésére kifejlesztett rendszert vezetnek be (Alternatív Energia)
Korai figyelmeztető és válságkezelő rendszer (SRUUK) bevezetését jelentette be szerdán Davor Bozinovic horvát belügyminiszter Zágrábban. Az eszköz veszélyjelzéseket küld az emberek mobiltelefonjára természeti katasztrófa esetén.

Keresés