Az infláció túl magas túl hosszú ideje, ezért ismét 25 bázispontot emelt az alapkamaton az Európi Központi Bank - jelentette be Christine Lagarde. Adatvezérelt üzammódban haladnak tovább, amíg nem érik el a 2 százalékos inflációs célt. "Még nem értük el a célunkat, valószínűleg júliusban is emelést hajtunk végre" - mondta Lagarde.
Bár emelkedtek a nyári táborok árai 2023-ban, a szervezők jellemzően infláció alatti mértékben növelték a tarifákat. A tematikát tekintve a kínálat szinte korlátlan.
Az új szabályok, amelyek akkor lépnek hatályba, ha az uniós kormányokat tömörítő Tanács is elfogadja a szöveget, szigorúbb célokat tűznek ki az akkumulátorok és elemek formatervezésével, újrafeldolgozásával kapcsolatban is. Az uniós testület szerint az európai akkumulátorok iránti kereslet ebben az évtizedben ugrásszerűen meg fog nőni, mivel 2030
Izgalmas áttelelő vöröshagyma bemutatóra, információ cserére invitált a Rit-Sat Kft. Erdei Lajos kertészetében, Békéscsaba-Fényesen már nem először fordulunk meg, s soha nem távoztunk megfelelő tudnivaló nélkül. A fajták ismertetése és megtekintése mellett a termelőket leginkább a hazai és a nemzetközi piaci helyzet érdekelte.
Tíz cégből álló hálózat faanyagszőkítési tevékenységét szüntették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei; a társaságok egymás között adták-vették a termékeket, ellehetetlenítve ezzel, hogy azokat nyomon lehessen követni.
Az Európa Tanács Korrupció Elleni Államok Csoportja szerint Örményország, Magyarország, Románia és Ukrajna már nem teljesíti kielégítően a legutóbbi ajánlásokat.
Újrakezdi a koronavírus-járvány alatt leállított osztalékfizetést a Delta Air Lines, miután a légitársaság a vártnál magasabb nyereséget prognosztizál a folyó negyedévre az erős nyári utazási kereslet miatt.
A Nébih faanyagellenőrei 10 cégből álló hálózat „faanyag-szőkítési tevékenységét” szüntették be. A hatóság összesen 6,1 millió forintos bevételelkobzást, valamint 11,2 millió forintos bírságot szabott ki, emellett 4 cég faanyag-kereskedelmi tevékenységét felfüggesztette.
Matolcsy Ádám barátjának, Száraz Istvánnak a cége nyerte meg a korábban érvényelennek minősített közbeszerzést. Ismét komplett kommunikációs feladatokat végeznek az MNB leányvállalatának.
A Szentpéterváron tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy az éves karbantartási munkálatokat befejezték és így a betárolás is menetrendszerűen halad tovább a téli időszakra.
Június 30-ra módosította a Virágos Magyarország nevezési határidejét a verseny szervezőbizottsága, így további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy jelentkezzenek az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésére - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön.
Letartóztattak egy floridai rendőrt, miután a megengedett sebesség kétszeresével száguldott, és még akkor sem állt meg, amikor egy másik rendőr feltartóztatta – írja az RTL.
Ruszlán Anityin egyedül maradt a lövészárokban Bahmutnál. Az ukránok egy támadó drónt küldtek, hogy megöljék, de a pilóta végül megsajnálta az orosz katonát, aki jelezte neki, hogy megadja magát.
A gyermekek és szülők médiatudatosságának fejlesztése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) egyik fontos feladata. Figyelve az online platformokon és a videójátékokkal eltöltött időt, a hatóság nemcsak az online tevékenységek előnyeire, hanem annak kockázataira is felhívja a figyelmet.A médiatudatosság fejlesztése és az online gyermekvédele
Soha nem látott mértékű költségvetési többlettámogatásban részesülnek jövőre a nemzetbiztonsági szolgálatok - hangzott el a 2024-es büdzsé tervezetének parlamenti vitájában.
Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű ügyintézési pontokon informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön.
A Deutsche Bank befektetési banki részlege a második negyedévben várhatóan legalább 15%-os bevételcsökkenést könyvelhet el az előző évhez képest - nyilatkozta a hitelintézet pénzügyi igazgatója, James von Moltke.
Igazodva a szigorúbb környezetvédelmi szabályokhoz, Joe Biden amerikai elnök megvétózta a Kongresszus azon döntését, mely lazított volna egyes kibocsátási határértékeken - számolt be a Reuters, mely egy másik cikkében arról is hírt adott, hogy milliónyi aktivistával rendelkező környezetvédelmi szervezetek biztosították az újrázni kívánó Bident támo
Megszűnik a hűtőgyártás a nyíregyházi Electroluxban, hatszáz ember veszíti el a munkáját. A cég bónuszokkal és pszichológussal igyekszik enyhíteni a kárt.