Az első negyedéves GDP-adatok részletes adatiat közli csütörtökön a KSH, ami a leginkább meghatározó lehet a forint szempontjából, de ismertetik a turizmus és a külkereskedelmi forgalom alakulását is. Emellett kérdés, hogy a befektetők hogyan reagálnak majd a kormány éjszaka kihirdetett, lakossági megtakarításokat adóztató lépését. A nemzetközi hír
A főpolgármester szerint a kormány 2024-ben is elő akarja állítani „azt a tarthatatlan, igazságtalan és törvénytelen helyzetet, hogy Budapest támogatja a kormányt, és nem fordítva”.
Érzelmileg mindent kivehetett José Mourinhóból a Puskás Arénában rendezett El-döntő, amelynek legvégén majdhogynem meg sem várta az újrarúgatott döntő tizenegyest.
Első századi, kiváló állapotú orvosi sír került elő Jánoshidán, az egykori Pannonia tartománytól keletre. A teljes orvosi szett hiánytalanul megőrződött, az akkori csúcstechnológiát tükrözve.
Az első negyedévben a bruttó hazai termék volumene Magyarországon a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékkal visszaesett - erősítette meg máso
Zöldségeink fejlődéséhez, virágzásához elengedhetetlen tényező az öntözés, főleg a forró nyári napokon. Rendkívül fontos megtanulni mikor, hol és mennyit öntözzük veteményeskertünket?
Eljött a pillanat, amire mindenki várt! Egy egész világ siratta az egyetlen és utánozhatatlan Samantha Jonest, akit utoljára a Szex és New York - A Mozifilm 2. részében láthattunk. Bár Kim Cattrall határozottan leszögezte, hogy nem tér vissza a sorozatba, úgy tűnik, meggondolta magát, amivel az összes Szex és New York-rajongó álmát valóra váltotta.
Junior nemrég arról beszélt Hajdú Péter műsorában, hogy egy komoly probléma miatt mosolyszünet van közte és Dárdai Blanka között, ami vagy a teljes véget jelenti, vagy nem, akkor még ő sem tudta megmondani.
„Ha Meloni európai vezető politikus kíván lenni, akkor az olasz kormánynak meg kell szabadulnia kényelmetlen szövetségeseitől, például Orbán Viktor, magyar kormányfőtől” – fogalmaz Luciano Violante.
Ingyenes, mindenki számára hozzáférhető pályaorientációs digitális felülettel segíti a továbbtanulás előtt álló fiatalokat a kormány - hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.
Az Európai Unió további 9 orosz személyt venne szankciós listára, köztük azt a Oleg Szviridenkót is, aki részt vett Szergej Magnickij meggyilkolásában is. A magyar kormány vétóval fenyegetett korábban, de állítólag most kész engedni.
Veled előfordult már, hogy megkérdőjelezted a “saját valóságodat?” És nem, sajnos nem arról van szó, hogy elfelejtettél valamit, vagy máshogy emlékeztél egy múltbéli eseményre, esetleg túlreagáltál egy szituációt, hanem a kapcsolatodban azt vetted észre, hogy mintha “hisztisebb” lennél, mint korábban. Leszögezzük: nem veled van a baj, hanem a gázlá
Bruce Willis lánya, Tallulah őszintén beszélt a színész állapotáról, aki az afázia diagnózisa óta már demenciával is küzd, illetve arról, honnan sejtette, hogy már évek óta nem volt rendben valami vele.
A kriptoszektor egyik szépsége, hogy állandó jelleggel jelennek meg új és izgalmas projektek. Ezért azonban könnyen előfordulhat, hogy elveszettnek érzed
A szakemberek nemrégiben megosztották a nagyközönséggel, hogy hova érdemes eldugni az értéktárgyakat a hotelszobákban.A Hotels & Discounts utazási szakértői elmondták, hogy a szállodai szobában hova érdemes, és hova nem szabad rejteni az értéktárgyakat.Az oldalsó asztalok, a fiókok és a szekrény a legrosszabb helyek a dolgok elrejtésére – mondták a
Ma már egymilliárd felhasználóval rendelkeznek a mesterséges intelligenciával működő szolgáltatók, a cégek több mint fele pedig igénybe veszi a generatív AI-t a munkafolyamatok megkönnyítésére. A használat közben azonban érdemes odafigyelni a kockázatokra is, ugyanis a lehetőségek mellett számos veszélyt is rejt magában.
Ismét légitámadás érte az ukrán fővárost, Kijevet csütörtökön kora reggel, három ember, köztük két gyermek meghalt - jelentette be Vitalij Klicsko kijevi polgármester és a katonai hatóságok.
Tuja témában sokan sokfélét mondtak már, ezért szeretnék most néhány tévhitet eloszlatni és egyszerű, de nagyszerű tippekkel segíteni neked abban, hogy a tujá sokáig a kerted éke maradjon!
Az első negyedéves GDP-adatok részletes adatiat közli csütörtökön a KSH, ami a leginkább meghatározó lehet a forint szempontjából, de ismertetik a turizmus és a külkereskedelmi forgalom alakulását is. Emellett kérdés, hogy a befektetők hogyan reagálnak majd a kormány éjszaka kihirdetett, lakossági megtakarításokat adóztató lépését. A nemzetközi hír
A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit már dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.New England IPA típusú – vagyis világos, szűretlen, komlókban gazdag, keserűkben nagyon visszafogott