A színész Deadly Game (Halálos játék) című regényében egy Harry nevű ex-Sas-rendőr szerepel, akinek neonácikkal, gazdag oroszokkal és kolumbiai drogkartellekkel is meg kell küzdenie.
Toto Wolff leszögezte, nem akar olyan hibákba beleesni, mint a tavalyi szezonban. A 2022-es Mercedes is jól muzsikált Spanyolországban. George Russell dobogóra állhatott, így a csillagosok úgy érezték, hogy már kezdenek kilábalni a gödörből. Ám a következő versenyeken visszalépett a csapat, így csalódottan vették tudomásul, hogy túl korán örültek.
Molnár György Elefánt mellkasi panaszok miatt hívott magához mentőt. A kórházban számos vizsgálatot elvégeztek rajta, de egyelőre rejtély, hogy mi okozza a bajt.
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff egyelőre nem lát sok esélyt arra, hogy Mick Schumacher 2024-ben újra állandó tagja lesz a száguldó cirkusz mezőnyének.
Orbán Viktor a Karmelita kolostorban megtartott ülésen hangsúlyozta: bár a tűzszünet és a béke lenne a legfontosabb, az ukrán–orosz háborúban ma éjszakától fokozódó harcok zajlanak.
Továbbra is kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség, az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (Olaf) igazságügyi ajánlásai nyomán - közölte a Legfőbb Ügyészség szerdán az MTI-vel.
Csütörtökön hajnalban Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot az ukrán-orosz háborúban fokozódó harcok miatt - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A Kånken Art limitált kollekció idén ötödik alkalommal egyesíti a művészet és a természet iránti elköteleződést. Tervezője, a gördeszkákon, albumborítókon és plakátokon megjelenő merész punk és fanzine dizájnjairól nemzetközileg elismert Mander az organikus formákat és mintákat ötvözte az 80-as évek gördeszkás kultúrájával, így alkotva meg a Fjällr
Mileva Marić vagy teljes asszonynevén Mileva Marić-Einstein egy olyan női alak, aki a közelmúltig a történelem homályába veszett, holott egyre több kutatás támasztja alá, hogy nem csupán Albert Einstein magánéletében, de tudományos karrierjében is igen jelentős szerepet játszott. Nélküle talán Nobel-díjat sem kapott volna Einstein.
Májusban összesen 10 966 személyautót és kishaszongépjárművet adtak el itthon, ez nyolc százalékos csökkenés a tavalyi adathoz képest. A két évvel ezelőtti adathoz viszonyítva azonban jóval nagyobb, 14 százalékos a csökkenés – derült ki a Datahouse adataiból.
Az összegyűlt esővíz elvezetésén dolgoznak a tűzoltók a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út kereszteződése közelében lévő vasúti felüljáró alatt 2023. június 7-én. MTI/Mihádák Zoltán A helyszínre vezényelt fővárosi tűzoltók egy autót kitoltak a vízből, a járművek csak északi irányba közlekedhetnek. Közölték azt is, hogy a VII. kerületi Péterfy Sá
Mindeközben a civil ellenzék arca egy nyolc általánossal rendelkező lányka, a baloldali politikus meg felemelt középső ujjal szelfizik a Facebookon tiltakozásiból. Gyönyörű.
Jól tudjuk, hogy máig sincs olyan csodaszer, amely garantálná, hogy tovább élhetünk. Továbbra is nagy segítséget jelenthet viszont a kiegyensúlyozott, egészséges életmód, a tápláló, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag ételek fogyasztását is beleértve. Egyes kutatások szerint pedig konkrétan a fűszerezéssel is meghosszabbíthatjuk az életünket
Nem elvárható a kerttulajdonosoktól, hogy a házuk körül élő összes növényt ismerjék, azonban az egyiket jó ha megjegyzed, ugyanis igen finom fogásokat készíthetsz vele.
A Greenpeace és a Humusz Szövetség áprilisban indított kísérletében 45 nap alatt egy bomlott le teljesen a hazai élelmiszer-üzletláncokban beszerzett, lebomlóként árult zacskók közül, de a többinél is megkezdődött a lebomlási folyamat - közölte a Greenpeace Magyarország kedden az MTI-vel.
A Hyundai Motorsport csapatvezetője, Cyril Abiteboul elárulta, hogy szeretnének létrehozni egy tehetségbázist, akikkel tudnak a jövőre nézve dolgozni és tudják Dani Sordot helyettesíteni.
A hét korábbi részében nem igazán láttunk határozott mozgásokat a tőzsdéken, nagyrészt inkább csak oldalazott a piac, és a befektetők a gyorsjelentési szezon lecsengésével már inkább az amerikai és az európai jegybank jövő heti kamatdöntő ülésére készülnek. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy tegnap az amerikai technológiai részvényekben megérkeze
A TV Maci csak megmosta a fogát, és kiürültek az utcák, minden gyerek és felnőtt rögtön a szívébe zárta a kedves figurát. Így sokan örülhetnek, hogy a Magyar Posta Mesehősök-témakörben ezúttal megjelenő sorszámozott alkalmi bélyegblokkján – Bálint Ágnes író és Foky Ottó bábtervező alkotásaként, az MTVA egykori stúdiójában készült Esti mese szignálf