Immár harmadik hónapja, hogy 29 ezer forint felett van a Nyugdíjas Árkosár értéke a legfrissebb felmérésünk szerint. És bár a kosár drágulási üteme kezd lassan fékezni, forintosítva még mindig többe kerül a nyugdíjasok bevásárlása, mint egy évvel ezelőtt. Ráadásul még havi szinten nézve sem lehet fellélegeznie az érintetteknek.
Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9 kilenc cég működését befolyásolja negatívan – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi méréséből. Az infláció nagymértékű emelkedését elsősorban költségcsökkentéssel és áremeléssel kompenzálják a cégek. Utóbbinál a vállalatok közel fele teljesen beépítette az inflá
Sok mindenkivel megesett már, hogy repülés előtt azon izgult, vajon tényleg megfelelő méretű és súlyú-e a kiválasztott bőrönd. Az pedig biztos, hogy senki sem szeretne extra összeget fizetni azért, mert véletlen pár centiméterrel nagyobb, vagy pár dekagrammal nehezebb csomaggal indult útnak, mint amit a légitársaság szabályzata megenged. Vajon van-
A medencehasználat legnagyobb kihívása nyáron a víz tisztán tartása. A vízbe hulló kosz, por és rovarok gyorsan rontják a víztisztaságot és így a fürdés élvezeti értékét. Ahogy a víz egyre koszosabbá válik, megváltozik a tapintása, az illata és a medence falakon, lépcsőkön, padlón is megjelenik egy nyálkás, csúszós réteg. Ez a baktériumok tartalmaz
Továbbra is egyre nagyobb teret nyer a rövidebb munkahét lehetősége, sőt egyes munkavállalók hajlandóak lennének feláldozni a rugalmas munkaidejüket egy plusz szabadnapért cserébe.
Eleinte hibás árazású repülőjegyekkel üzletelt, mára 600 ezres követőtáborát tanította meg arra, hogyan lehet olcsón és tudatosan utazni. Az Utazómajom Facebook-oldal mögött Tóth Ákos áll, aki országos sikerű, egyszemélyes operációja után most új projekttel nézné meg, fel tud-e építeni egy csapatot.
Embereket kellett kimenekíteni egy patak áradása elől Gyöngyöspatán, Nógrádsiepken pedig homokzsákokkal védekeztek a villámárvíz ellen. Óbudán egy speciális tornáda alakult ki.
A Greenpeace és a Humusz Szövetség áprilisban indított kísérletében 45 nap alatt egy bomlott le teljesen a hazai élelmiszer-üzletláncokban beszerzett, lebomlóként árult zacskók közül, de a többinél is megkezdődött a lebomlási folyamat - közölte a Greenpeace Magyarország kedden az MTI-vel.
Ismét egy utolsó pillanatos megoldással kerülte el az államcsődöt az Egyesült Államok, az adósságplafont két évre fel is függesztették. A megoldás kedvező, sőt, közgazdasági szempontból az lenne a legjobb megoldás, ha a jelenlegi adósságplafon-szabályt elfelejtenénk úgy, ahogy van. Az USA-ra leselkedő legjelentősebb kockázatot, az adósság rohamos n
A kiscicák nagyon szeretnek játszani, de fontos, hogy ne kerüljön a mancsuk ügyébe akármi. Csak olyan dolgokat adj oda neki játék céljából, ami nem okozhat bajt, akár magad is elkészítheted négylábú barátod kedvenc játékait.
Talán az egyik legellentmondásosabb magyar politikus, aki megjárt mennyet és poklot, tettei miatt átkozták és áldották, mégis elnyerte a valódi nagyságot és ezzel nemzete örök időkre szóló tiszteletét.
Az elmúlt évtizedek fejlesztéseinek köszönhetően mára a technológiai vállalat telephelye globális piacokra dolgozik. Presztízs ügyfelek számára fejleszt, tesztel és gyárt különböző szenzorokat gépjármű-menetbiztonsági rendszerekhez, akkumulátorokhoz és az utazási kényelem növeléséhez. A telephely 1993 júniusában kezdte meg működését, első feladat
Rekordot döntött az idén az első három hónapban az utasbiztosítások díjbevétele. Azok a magyarok, akiknek telik rá, ismét utaznak, és többet költenek erre, mint korábban bármikor.
Ti meg szoktátok nézni a banánokon, almákon, citromokon gyakran fellelhető apró matricákat és azok kisbetűs tartalmát? Elgondolkodtatok már azon, mit jelenthet az a sok szám, és miért kell emiatt teleragasztani velük az élelmiszert? Utánajártunk, mit takarnak, és jelentjük: van hasznuk!
Be kell látnom, „vademberként” érkeztem a belga fővárosba, ahol olyan „vademberek” kalauzoltak, akik kellően jártasok az Európai Parlament székházában kialakult falanszter működésében.
A Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke két hete országos kampánykörutat indított a jövő évi választásokra készülve. Szombathelyen még több mint egy tucat, Szegeden már csak öt grafikonnal riogatva magyarázta, mennyire borzasztó hely ma Magyarország, 2010 óta „valamennyi magyar visszalépett egyet”.