Elstartolt az MCC Budapest Peace Forum, ahol neves szónokok állnak ki a béke fontossága mellett. Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is így tett.
Mint írtuk, felrobbantották a dél-ukrajnai Noha Kahovkában található gátat a Dnyipro (Dnyeper) kedd hajnalban. Az oroszok és az ukránok egyaránt egymást vádolják.
Csörgött a lábbilincs és a lánc Schadl György, a végrehajtói kar korábbi vezérének lábán, így érkezett a Markó utcai tárgyalóterembe. Ahogy korábban, most is világoskék orvosi maszkot viselt, olyat, amit a járvány idején hordtak sokan.
Az EIT Urban Mobility egy olyan európai program, amely összekapcsolja az innovációkat, az üzleti élet szereplőit, valamint a városokat, segít a startupok piacra jutásában és a városok mobilitási kihívásainak leküzdésében. Az legjobb öteletek megvalósításban sokak számára egyfajta áttörhetetlen plafont jelent a fenntartható üzleti modell és a piacké
Ez a rövid írás azt mutatja be, hogy a szállítóvezetékek működése szükséges, de nem elégséges feltétele az ellátásbiztonságnak: kiszámítható szabályozás és transzparencia nélkül a magyar kőolajtranzit jövője bizonytalan.
Forgatási szünetben, még a testét fedő tetoválások lesminkelése előtt készült félmeztelen fotót tett közzé magáról Zoe Saldana. A színésznő egy pillanatra megmutatta férje arcképét is, melyet melle alá, a bordájára tetováltatott, és amit eddig nem láthatott senki. Az "arctetkó" a családban úgy tűnik, hagyomány: férje, Marco Perego is magán viseli Z
A kiválasztásos urográfia (urographia) a vese és a húgyutak vizsgálatára szolgáló, hagyományos röntgentechnikát alkalmazó, kontrasztanyagos diagnosztikai módszer.
Most már hónapok óta nagy nyugalom uralkodik a tőzsdéken, sem a további esetleges amerikai kamatemelések, sem az adósságplafonnal kapcsolatos korábbi bizonytalanság, sem a gazdasági lassulással kapcsolatos aggodalmak sem tudták kisiklatni a tőzsdei vonatot. A félelemindex értéke régen állt olyan alacsonyan, mint most, hasonló esetekben pedig jellem
Keddre virradó éjjel találat érte a dél-ukrajnai, orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározóját a Dnyeper folyón. A háborús felek egymást vádolják.
A személyautó márkák versenyében is fölényesen vezet a Toyota (5416 személyautó, 11,46 százalékos növekedés 2022-hez képest), a japán márka piaci részesedése 14,22 százalék, mögötte a Skoda a második (3234 autó, 35,14 százalékos gyarapodás), harmadik a Ford (2996 személyautó, 15,68 százalékos visszaesés), negyedik a Volkswagen (2984 személyautó, 6,
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Növényvédelmi Intézete posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt agrárszakemberek számára növényvédelmi szakmérnöki szakon. A növényvédelmi szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak magyar nyelvű, négy félévet felölelő levelező képzés.
LeBron James, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) négyszeres bajnoka és legeredményesebb játékosa rajtoltatja majd el a 75. alkalommal sorra kerülő, legendás Le Mans-i 24 órás autóversenyt szombaton.
Rengeteg fűszert gyógyászati tulajdonságaik miatt használtak, mielőtt a gasztronómia meghatározó alappilléreivé váltak volna. A modern tudomány pedig bebizonyította, hogy közülük jó néhány valóban figyelemre méltó egészségügyi előnyökkel jár.GyömbérA gyömbér egy rendkívül népszerű fűszer, amely az alternatív gyógyászat egyik szupersztárja. A gyömbé
A fővárosi önkormányzat azonnali jogvédelmet is kér a bíróságtól, hogy a per lezárásáig ne lehessen elvonni azt a 25 milliárd forintot, amit Budapest szerint alkotmányellenesen vonna el a kormány.
Terrortámadásokat tervez végrehajtani Oroszországban az ukrán katonai hírszerzés (GUR), beleértve egy ,,piszkos bomba" bevetését is – közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kedden a sajtóval.
Vajon te hány olyan régi magyar szó jelentését ismered, melyeket ma már szinte egyáltalán nem vagy alig használunk, hiszen kikoptak a köztudatból? Tesztünkből most kiderül!
Az Iparművészeti Múzeum szervezésében idén is ingyenes programokkal várja az érdeklődőket A szecesszió fesztiválja; a keddtől szombatig tartó programsorozat elsődleges helyszíne a budapesti Ráth György-villa, ahol a múzeum páratlan szecessziós gyűjteményéből 600 műkincs tekinthető meg – tájékoztatott az intézmény kedden. Kedd délután 17.00 és 18.30
A KSH részletes adataiból kiderül, összességében továbbra is csökken Magyarország népességszáma, vannak azonban olyan térségek, ahol jelentősen nőtt a lakosság lélekszáma.