Sharon Stone szerdán a Raising Our Voices gálaest nyitóbeszédében beszélt egészségi állapotának hosszadalmas javulásáról és azokról a kihívásokról, amelyekkel szembe kellett néznie az elmúlt években.
A németországi bikinimúzeumba került Pamela Anderson piros fürdőruhája, amelyet az amerikai színésznő a vízimentők világában játszódó, Baywatch című népszerű tévésorozatban viselt.
“Nem tartom az államfő feladatának, hogy a kormányt kritizálja. Sem azt, hogy az ellenzéket kritizálja” - jelentette ki Novák Katalin a 24-nek adott interjúban. A köztársasági elnök elmondta, van, amikor eltér a véleménye a kormányétól, örült volna, ha a svéd NATO-csatlakozást már elfogadta volna a kormánytöbbség.
Az euróövezetben csökkentek a termelői árak áprilisban az előző havihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.
Az emberek és más társas lények folyamatosan interakcióban vannak egymással. A társas kötelékek kialakításához elengedhetetlenül fontos, hogy felismerjük a társaink személyazonosságát, a róluk szóló lényeges információkat előhívjuk a memóriánkból, és az aktuális találkozás alapján frissítsük azokat. Eddig azonban nem volt világos, hogy ezek a mecha
A belga kormány kérdőre vonja Ukrajnát, azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek szerint Belgiumban gyártott fegyvereket használtak az orosz csapatok ellen, Oroszország határain belül - közölte hétfő Alexander de Croo szövetségi kormányfő a belga közmédiának adott nyilatkozatában.
Korszerű rendszerben készülnek és a korábbiaknál részletesebb felújítási javaslatokat tartalmaznak a jövőben az épületek energetikai tanúsítványai. A novembertől élesedő szabályozás enyhíti az építkezőkkel szemben támasztott és a jelentős felújításokra vonatkozó, bonyolult és elavult követelményeket - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdá
A HUMDA Zrt. Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojektjében egy újabb elektromos meghajtású busztípust tesztel Békéscsabán. 2023. május 31-től június 7-ig a békési vármegyeszékhelyen a Volánbusz Zrt. üzemeltetésében közlekedő Mercedes-Benz eCitaro NMC3 típusú elektromos járművet a városban elérhető autóbuszvonalakon és menetrend szerint próbálha
A köztársasági elnök a kegyelem ellenére nem gondolja, hogy Budaházy György hős vagy ártatlan lenne. Állítása szerint a Vatikánban tudtak arról, hogy a pápalátogatásra hivatkozva részesítette kegyelemben Budaházyékat.
Kucsera Gábor úgy érzi, sok minden nem igaz, amit róla mondtak és mondanak. Billogként maradt rajta, hogy kokainozott, ahogy az is, hogy lusta és nőcsábász.
A király üdvözletének nevezte a La Gazzetta dello Sport a vasárnap este elbúcsúzott Zlatan Ibrahimovicnak a szavait: „Itt az ideje, hogy azt mondjam a futballnak: ciao. De nem nektek. Örök életemre milanista maradok. Az új évezred első, majdnem negyedszázadának egyik legkülönlegesebb futballistája tomboló ünneplést kapott a San Siro hetvenezer néző
A héten 13 vármegye 441 településén, több mint 90 ezer hektáron irtja a szúnyogokat a gyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - tájékoztatta az OKF hétfőn az MTI-t.
Bár olykor csábítónak tűnik az edzés megrövidítése azzal, hogy elsunnyogjuk az alapos bemelegítést, az igazság az, hogy a bemelegítés az edzés legfontosabb része. A hiánya miatt elszenvedett sérülés hetekre, hónapokra visszaveti vagy ellehetetleníti az edzésmunkát. Legyen a célod izmosodás, fogyás, szálkásítás, bármi – ha lesérülsz, a célok azonnal
Nehéz elképzelni, hogy véletlen lenne: Oroszország hétfőn bejelentette, hogy haditengerészeti gyakorlatot kezdett a Balti-tengeren, egy nappal azután, hogy a NATO-tagállamok is megindították éves balti-tengeri gyakorlatukat.
Az elmúlt évek lassuló dinamikájához képest az infláció felpörgette a bankjegynyomtatást, a forgalomban lévő bankjegyek értéke átlépte a 8000 milliárdos határt. A pénzromlásnak köszönhetően a készpénzállomány bővülésében nyomasztó a húszezresek térnyerése – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője.
2023-ban elkerülhetetlen a cégvezetőknek azzal szembesülni, hogy a digitális védekezésre külön figyelmet kell fordítania minden vállalatnak. A tavalyi évben több nagynevű céget is ért jelentős mértékű és nagy nyilvánosságot kapó kibertámádás. Érdemes viszont külön megemlíteni az egyik nagy kriptopénzintézet esetét is, amelyik tavaly áprilisban óriá
Minél nagyobb, annál jobb - írták a közösségi oldalukon. A pub azóta elnézést kért, és lemondták a promóciót, miután az elég sok embernél kiverte a biztosítékot.