Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon, a lakásbiztosítást terjesztő biztosítók döntő többsége – piaci részesedésük alapján 95 százaléka
Ismét személyes beszélgetésekre kerül sor az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által szervezett Klasszis Klubban. Ezúttal az ingatlanpiac aktuális kérdéseit járjuk körül június 14-én, szerdán, többek között Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, valamint az ingatlanfejlesztői, az energetikai és a finanszírozói szektor vezető képviselőivel.
Idén májusban a DataHouse adatai szerint 9 234 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Ez az érték 13 százalékkal haladja meg az áprilisi értéket, de továbbra is jelentősen elmarad az előző évek 10-11 ezres behozatali átlagától, a tavaly májusi 12 283-as mennyiségnek alig több mint háromnegyede. Mindez azonban lényegesen nem fogja viss
A népesség kizárólag a nemzetközi bevándorlás hatására növekedett kilencmillió fölé – hangsúlyozta Tobias Thomas, az osztrák statisztikai hivatal főigazgatója.
PHEV-FHEV karavánban Prágáig A Prágától északra fekvő off-road pályához vezető utat Ford Kuga-sorban tettük meg. Hol karavánban, hogy egyenként száguldottunk PHEV és FHEV (plug-in és full) tevehibridek hátán a cél felé. Két légy egy csapásra: egyik Forddal mentünk másik Fordot tesztelni, és közben mindkettőbe belekóstoltunk. A Kugák derekasan, zoks
Emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon, amelyek pénteken is nyereséggel zártak. A páneurópai STOXX 600 index 0,11 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,55 százalékos nyereséggel kezdte a kereskedést. Londonban 0,52 százalékkal nyitott magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,25 százalékkal, a CAC-
Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konstrukciója volt az otthonfelújítási támogatás, annak ellenére, hogy utófinanszírozás formájában juthattunk hozzá a támogatáshoz. Helyette felújításra igen népszerűek a személyi kölcsönök.
A Fidelity szerint a Twitter jelenleg már csak 33 százalékát éri annak, mint amennyiért Elon Musk korábban megvásárolta.” Elon Musk tavaly 44 milliárd dollárért vette meg a Twittert, de a Fidelity szerint most sokkal kevesebbet ér a vállalat. A Twitter jelenleg körülbelül egyharmadát éri annak, mint amit Elon Musk milliárdos tavaly fizetett érte. –
A 2023-as tavaszi parlamenti ülésszak végével, készülve az őszi törvénykezési munkára, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pénzügyi szabályozási területe - összhangban az uniós pénzügyi szabályozási stratégiával - a vállalati kötvények és a befektetési alapok vonatkozásában új szabályozási koncepciót dolgoz ki - fogalmazta meg a GFM közleményében Tú
Ismét személyes beszélgetésekre kerül sor az Mfor.hu és a Privátbankár.hu által szervezett Klasszis Klubban. Ezúttal az ingatlanpiac aktuális kérdéseit járjuk körül június 14-én, szerdán, többek között Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, valamint az ingatlanfejlesztői, az energetikai és a finanszírozói szektor vezető képviselőivel
Több tízmillió dollár értékű kriptovalutát lophattak el, miután feltörték az Atomic Wallet kripto tárcát. A hír azért is számít meglepőnek, mert a tárca nem egy központosított, harmadik fél által üzemeltetett szolgáltatás, hanem egy privát tárca, vagyis elvileg csakis maguk a felhasználók ismerhették a saját walletükhez tartozó privát kulcsokat. Ho
Pártja nagygyűlésének résztvevői háborúpártisággal vádolták. Erre ő elmagyarázta, hogy valójában melyik Oroszország nevű állam milyen Putyin nevű elnöke küldte tankok ezreit és katonák százezreit egy szomszédos államra.
Nicole Kidman minden egyes alkalommal levesz minket a lábunkról, amikor a vörös szőnyegre lép. Ez nem egy újkeletű dolog, a tökéletes Hollywoodi megjelenéseknek már 2008-ban is ő volt a koronázatlan királynője. Mutatjuk, miért gondoljuk így.
A Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium teljeskörű felújítására vonatkozó vállalkozási szerződést kötött az Épduferr - közölte a cég a BÉT oldalán.
Vízelvezető csatornában rekedt egy hód pénteken éjjel Érden, a Tétényi utcában, a víztározónál. Az állatot a tűzoltók mentették ki szorult helyzetéből.
A Real Madrid olasz vezetőedzőjét, Carlo Ancelottit meglepetésként érte Karim Benzema távozásról szóló döntése, de hangsúlyozta: a futballista kiérdemelte, hogy maga határozzon a jövőjéről.
A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.
Márciushoz viszonyítva 2,9 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál így már csupán 2,3 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak 2023 áprilisában az Európai Unóban.
A ChatGPT megjelenése óta a csapból is az folyik, hogy a mesterséges intelligencia átveszi az emberi munkát. A korábbi technológiai forradalmak alapján nem ilyen egyszerű a helyzet, rövid távon nem kell rettegni az algoritmusoktól. De hosszabb távon valós probléma a technológia és a mögötte álló tőke erőfölénye.
A férfi kézilabda bajnoki döntő hétfő esti második mérkőzését játszó két csapatot működtető gazdasági társaság közül a Veszprém Handball Kézilabda Zrt.-nek nemcsak közel kétszer nagyobb a forgalma, mint a Pick Kézilabda Zrt.-nek, hanem az eredményük is ellentétes előjelű: míg az előbbi nyereséges, addig az utóbbi veszteséges. Mégis, ha az első után