Neuville 33 másodperccel előzte meg csapattársát, Esapekka Lappit a Szardínia-rali céljában, vagyis Hyundai kettős győzelmet aratott. Ez volt a koreai márka első győzelme az új csapatfőnökkel, a Forma-1-es Alpine istállótól igazolt Cyril Abiteboullal. Neuville karrierje 18. győzelmét szerezte meg, és ezzel a sikerrel feljött a világbajnokságon a
A Ferrari csupán egy 5. és egy 11. helyet tud felmutatni a Spanyol Nagydíjról, ami annak tükrében, hogy nagy fejlesztési csomaggal készültek, igencsak kevés.
Páratlan szépségű, terjedelmes méretű erdők ölelésében található „Somogy zöld szíve”, Kaszó. A Kaszó Zrt. Somogy megye dél-nyugati részén mintegy 15.000 hektáros egybefüggő állami erdőt kezel, valamint csaknem 24.000 hektáros vadászterületen gazdálkodik. Az elmúlt években 41 hektár erdőt telepítettek és 765 hektárnyit újítottak fel.
Tavaly 23 százalékkal nőtt a fajlagos lakásépítési költség 2021-hez képest: egy négyzetméter új lakás megvalósítása már nettó 531 ezer forintba került. Négy év alatt több mint duplájára drágult a kivitelezés.
Dunkerque környékén hamarosan négy akkumulátorgyárat adnak át, mivel a francia kormány támogatási most érnek be. Viszont az Emmanuel Macron elnök által alkalmazott modell főleg az európai szereplőket hozná helyzetbe Kína helyett. A franciákkal szemben nemhogy Magyarország, de még az Egyesül Államok is alulmaradhat a támogatási versenyben.
A ChatGPT megjelenése után nagyon sokan fogtak bele saját nyelvi modelljük fejlesztésébe – több-kevesebb sikerrel. Vajon megelőzheti valamelyik az OpenAI-t? A Makronómon megvitatjuk, hogy milyen akadályokba üzközhettek a lemaradottak.
Májusban az új megrendelések bővülése miatt emelkedett a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme - ezt mutatják a Caixin beszerzésimenedzser-index (BMI) hétfőn megjelent adatai. A szolgáltatóipari BMI értéke 57,1 pontra nőtt az áprilisi 56,4 pontról. (A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növek
2023. január 1-jétől jelentősen változott a munka törvénykönyve. Miként szabályos a munkabér készpénzben történő kifizetése? Mire kell figyelni ezzel összefüggésben a már meglevő munkaszerződéssel rendelkező munkavállalóknál, illetve az új belépőknél? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
A jelenlegi erős versenyhelyzetben egyensúlyt kell teremteni a bizalomteli, elfogadó légkör és a teljesítmény szükségessége között. Ezért át kell formálni a teljesítményértékelést a cégnél, és a vezetőkkel is elkezdeni beszélni arról, hogy mit jelent Yetteles vezetőnek lenni – mondja Szalai Enikő, a cég HR igazgatója, aki tavaly vette át a pozíciót
Magyarország élelmiszer-termelése a nyolcavanas években volt a csúcson, azóta viszont folyamatos stagnálást tapasztalhatunk az ágazatban. A kormány ugyan kiemeltként tekint az ágazatra, de az élelmiszerboltok polcait vizsgálva továbbra sem látszik, hogy a magyar termékek ténylegesen versenybe tudnának szállni a nemzetközi piacon.
Fejtetőn a világ. És mindjárt a legelső embere. Mint egy keljfeljancsi, dől, borul, felsegítik, bár néha önerőből is feláll, s ez igen szép teljesítmény a nyolcvanéves Joe Bidentől.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője bejelentette, hogy az ukrán fegyveresek vasárnap reggel nagyszabású offenzívát indítottak öt frontszakaszon a donyecki régió déli részén, azonban nem jártak sikerrel.
Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer gyerek nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják- tudatta sajtóközleményében az MTI-vel a Taborfigyelo.hu. Mint írták, a gyerekek több mint fele napközis
Igen, a Balaton zeneileg elképesztően sokszínű. Az idei június zenei kínálata kivételesen változatosnak ígérkezik. Aktuális programajánlónkban a széles skála különböző pontjairól válogattunk. Audiovizualitás, futurista jazz, zenei improvizációk, pazar blues, romkoncert, megzenésített versek, rock and roll és rockabilly.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Sergio Perez dobogóra állhatott volna a vasárnapi Spanyol Nagydíjon, ha George Russell büntetést kap azért, amiért a rajtot követően levágta a pályát.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) jelentést készített Pintér Sándor belügyminiszternek, miután Gálvölgyi János esetével kapcsolatban nagyobb figyelem fordult a mentők érkezési idejére és a mentésirányítás működésére.
Leginkább a pandémia okozta a mikroválságot, de a bankszektornak jelentős likviditási tartalékai vannak - ezt mondta a Magyar Bankholding egyik vezetője egy interjúban.