2023. június 4. vasárnap

jún. 4
10:21
Orosz légicsapás érte a közép-ukrajnai Dnipro egyik kerületét (hirado.hu)
A sérültek száma 20-ra emelkedett, közülük tizenheten kórházban vannak.
jún. 4
10:21
Két szemtanú is megszólalt: megdőlt a Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos teória (Ripost)
Két szemtanú is előkerült, így megdőlni látszik az a teória, amely Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos.
jún. 4
10:21
Alonso: Kérdeztem, hány tizedet veszítek, de nem akarták megmondani (m4sport.hu)
Fernando Alonso talán próbálta kisebbíteni a padlólemez-sérülése jelentőségét, ám az Aston Martin már azt sem teljesen értette, hogyan jutott tovább a Q2-ből
jún. 4
10:21
Megakadályozná az USA, hogy Kína fejlett csipeket gyártson (vg.hu)
A Fehér Ház intézkedései károkat okozhatnak az amerikai cégeknek is.
jún. 4
10:21
Az olasz divatház, amely bevezetné a humanista kapitalista modellt az üzleti életbe (Igényesférfi.hu)
A vágyott világmárka Brunello Cucinellit ilyen fronton tekinthetjük egy kísérletnek is, hogy lehet-e egy olyan bizniszt fejleszteni, amely nem zsákmányolja ki az alkalmazottait a profit érdekében, mégis képes évről évre növekedni. Eddig úgy néz ki, igen.
jún. 4
10:21
Szembeszálltak félelmükkel Young G Béciék (BorsOnline)
A zenész és felesége a napokban egy tréningen vettek részt, ahol repülési iszonyukat győzték le.
jún. 4
10:21
Körbevonatozni Európát úgy, hogy fizetnek is érte? Mutatjuk, hogyan! (Hamu és Gyémánt)
Van egy cég, ami örömmel fizet valakinek azért, hogy egy 5 estén át tartó utazás keretében értékeljen egy-egy európai éjszakai vasútvonalat. A turisták körében világszerte is egyre népszerűbb beszédtémának számít Európa lenyűgöző és folyamatosan fejlődő éjszakai vonathálózata. A legújabb, Brüsszelt, Berlint és Amszterdamot összekötő szolgá
jún. 4
10:21
Elek Gábor: Ha elöntenének az érzelmek, azt senki sem fogja látni (Magyar Nemzet)
A Fradi távozó edzője nem akarja, hogy a búcsújáról is szóljon a csapata Bajnokok Ligája-döntője.
jún. 4
10:21
Idén már ezernél több Mobi-pont lesz elérhető Budapesten (Autószektor)
A közlemény szerint a BKK egy évvel ezelőtt adta át a háromszázadik Mobi-pontot Budapesten, ma pedig már több mint hatszáz hasonló kerékpár- és rollerparkoló van a fővárosban. Ezzel jelentősen javult a rendezetlenül lerakott megosztott elektromos rollerek miatt kialakult kaotikus helyzet - tették hozzá. Megjegyezték, a Mobi-pontok kialakításánál f
jún. 4
10:21
Ezért rossz ötlet alaperőművet építeni (Villanyautósok)
Nagyon kiszúrunk magunkkal, ha ezt nem ismerjük fel időben.
jún. 4
10:27
Varga Mihály: Olyan költségvetést terveztünk, ami garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat (hirado.hu)
A 30 év alatt gyereket vállaló és a 4 gyermeket nevelő édesanyák SZJA-mentessége és a 25 év alatti fiatalok adómentessége megmarad.
jún. 4
10:27
Marko: Hallok a többiek fejlesztéseiről, de a stopperórán nem látom (m4sport.hu)
Fricska a riválisok felé: a Red Bull tanácsadója nem egészen érti, hogy nem olvad az előnyük a gőzerővel fejlesztő többiekkel szemben
jún. 4
10:27
Ezeket a hibákat követjük el leggyakrabban a fürdőszoba berendezésekor (Femcafe)
Négy fő hiba létezik a fürdőszoba berendezésekor, amikbe rendszeresen belefutunk. Mutatunk pár tippet, hogy elkerüld őket és a funkció se menjen az esztétika rovására.
jún. 4
10:27
Havas Henrik lehülyézte Vágó Istvánt, miután rányomult a feleségére (Promotions)
Havas Henrik el akarta csábítani Vágó István feleségét.
jún. 4
10:27
Varga Mihály: Jövőre felére csökken az extraprofitadó (Demokrata)
Háborús időkben olyan költségvetést igyekeztünk megtervezni, ami az eddig elért eredményeket garantálja – mondta a pénzügyminiszter.
jún. 4
10:27
Fidesz: „Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs. Ez a törvény.” (Magyar Nemzet)
A Fidesz a nemzeti összetartozás napján fontosnak érezte nyomatékosítani, hogy amennyiben a magyar nemzetrészek életereje összeadódik, az nemcsak nekünk jó.
jún. 4
10:27
Itt a bejelentés: nagy változás jöhet, ami érinti a magyarok rezsijét (naphire.hu)
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos árulta el egy interjúban, mire számíthatunk.
jún. 4
10:29
Simicskó István: Fontos megőrizni a nemzeti egységet és magyarságunkat (Magyar Nemzet)
A Kdnp frakcióvezetője közölte, hogy az elmúlt években szimbolikusan és a honosítási törvénynek köszönhetően valóságosan is újraegyesült a nemzet.
jún. 4
10:33
Brutális idő közelít: Rövid időn belül hatalmas csapadék zúdul hazánkra (Blikk)
Itt kell számítani nagy mennyiségű csapadékra.
jún. 4
10:33
Az élelmiszererdő kiváló módszer a városi mezőgazdaság fejlesztésére (Agroinform)
A kihasználatlan, köztulajdonban lévő földeken rengeteg élelmiszer megtermelhető.
jún. 4
10:33
Máris baj van a Balatonnál, pedig még nem is volt igazi forróság (ATV)
A hétvégén máris csökkenni kezdett a Balaton vízállása.
jún. 4
10:33
Simicskó István: Fontos megőrizni a nemzeti egységet és magyarságunkat (Magyar Hírlap)
A nemzeti összetartozás napja nem a tragédiára, hanem a Kárpát-medencében élő magyarság élni akarására és együvé tartozására irányítja a figyelmet.
jún. 4
10:33
Lakóépületeket ért légicsapás Dnyipro városában (Magyar Nemzet)
Felerősödtek az orosz támadások Ukrajna ellen, miközben Kijev az ellentámadását tervezi.
jún. 4
10:33
Ne legyél aranyhal! – így hosszabbíthatod meg a koncentrált figyelmedet (Forbes)
Nem emlékszel a múlt héten látott előadásra? Vagy az előtted álló ügyfél nevére, aki 3 perce mutatkozott be? Nem bírsz koncentrálni a munkában, vagy egyáltalán, legalább néhány percig fókuszálni valamire? Nyugi, nem biztos, hogy egyből ADHD-val küzdesz, a manapság gyakran előforduló, túl rövid koncentrációképesség javítható, fejleszthető. Mutatjuk,
jún. 4
10:33
Nem csak itták a sört, a képekhez is felhasználták a dán festők (Magyar Mezőgazdaság)
Az istenek komlós itala kulcsszerepet játszott Dánia kulináris történetében, de az aranykori festészet fejlődésére is hatással volt.
jún. 4
10:33
Fókuszban a vendéglátás – szakmai konferencia és találkozó (Üzletem)
A vendéglátó ipari vállalkozásokat érintő változásokról tart tájékoztató konferenciát a VOSZ és a FIVOSZ június 15-én.
jún. 4
10:39
Vasvári Vivien óriási pocakkal is felült a jetskire, majd kövér gázt adott (Blikk)
Kismamaként is nagyon merész az influenszer édesanya: óriási sebességgel száguldozik jet-skivel. Úgy tűnik megragadja a nyár pillanatait.
jún. 4
10:39
Zalánki Gergő: ez a karrierem egyik legnagyobb győzelme (Infostart)
A Pro Recco magyar válogatott vízilabdázója így értékelte azt, hogy az olasz sztárcsapat megvédte címét és sorozatban harmadszor diadalmaskodott Bajnokok Ligájában. A Recco 14-11-re nyert a belgrádiak ellen a BL-döntőben.
jún. 4
10:39
A csúszós cipő okozta Ogier vesztét a Szardínia-ralin (Autószektor)
Sébastien Ogier szombaton az első két gyorsaságin még nem igazán találta a ritmust, de a második kettőn elképesztő teljesítményt nyújtott, így a nap közepén az előnye 18,2 másodpercre nőtt Esapekka Lappival (Hyundai) szemben, akivel korábban, pénteken és szombat délelőtt hétszer váltották egymást a verseny élén. De délután megjött az eső, ami Ogie
jún. 4
10:45
Zabarban 1 fok alá süllyedt a hőmérséklet vasárnap hajnalban (hirado.hu)
Vasárnapra virradóra a legmelegebb a Balaton-parton, Fonyódon volt, a Somogy vármegyei településen 16,9 fokot regisztráltak.
jún. 4
10:45
Visszaadta a magyar kormány a Krímet Ukrajnának (444.hu)
Kommentárt, bocsánatkérést, ilyesmit eddig nem érdemelt a történet.
jún. 4
10:45
Szoboszlai pirotechnikával ünnepelte a kupagyőzelmet, büntetésre számíthat (m4sport.hu)
Az RB Leipzig szombat este 2–0-ra legyőzte a Frankfurtot a labdarúgó Német Kupa döntőjében, megvédve ezzel címét. A mérkőzést követő ünneplést azonban kissé túltolta a lipcseiek második gólját szerző Szoboszlai Dominik, aki a futballszurkolók tiltott gyümölcsét, egy pirotechnikai eszközt lóbált a pályán.
jún. 4
10:45
Majdnem fagyott a Nógrád vármegyei Zabarban vasárnap reggel, csak 0,9 Celsius-fokot mértek (SzMo)
Itt a nyár, de nagyok a különbségek még: vasárnapra virradóra a legmelegebb a Balaton-parti Fonyódon volt, a Somogy vármegyei településen 16,9 fokot regisztráltak.
jún. 4
10:45
Láttad már, hogy néz ki Jennifer Garner egy átlagos hétköznapon? Friss fotókon a színésznő (Promotions)
Ritkán láthatjuk így Jennifer Garnert.
jún. 4
10:45
Kis híján összeütközött egy amerikai és egy kínai hadihajó (Magyar Hírlap)
Az utolsó pillanatban irányváltás történt.
jún. 4
10:45
Demkó Attila: Trianon elsősorban egy a nagyhatalmi akarat és a katonai erőviszonyok által kikényszerített esemény (Mandiner)
A magyar társadalom többsége ma is nagyon keveset tud a kor katonai és geopolitikai helyzetéről, továbbra is számos legenda él tovább.
jún. 4
10:45
Láthatatlan jelenség okozta az érthetetlennek tűnő káoszt az időmérőn (Racing)
Az időmérő elején többeket is megtréfált egy, normál esetben egyszerű pályarész, mint kiderült, egy láthatatlan vízátfolyás okozott gondot.
jún. 4
10:45
1,4 millió magyar származású ember él az Egyesült Államokban (Telex)
Közülük a nyelvet 400 ezren beszélik.
jún. 4
10:45
Borzasztó dolgokon ment keresztül Pásztor Anna - most mindent elmondott (naphire.hu)
A magyar énekesnő beszélt a depressziójáról és arról, hogy két kisbabát is elveszített.
jún. 4
10:47
Varga Mihály: Olyan költségvetést igyekeztünk megtervezni, ami garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket (Mandiner)
A pénzügyminiszter rámutatott: soha nem volt még ilyen nehéz tervezni, mert mind a háború eszkalációjával, mind a békekötéssel számolniuk kellett.
jún. 4
10:51
A jelenlegi munkaerőpiacon hogyan lehet biztosítani egy bővülő szervezet munkaerő szükségletét? - válaszol Kiss Alexa, a a Deutsche Telekom IT Solutions… (HR Portál)
HR Szubjektív rovatunkban Kiss Alexa, a DT-ITS toborzási csapatának vezetője kérdez, miután válaszolt Drahos Henriett, a Busch-Hungária HR vezetője kérdésére: A jelenlegi munkaerőpiacon tapasztalható munkaerőhiány és folyamatosan emelkedő bérek mellett, hogyan lehet biztosítani egy bővülő szervezet munkaerő szükségletét, mik a nemzetközi tapasztala
jún. 4
10:51
Megállíthatatlan a hibrid munka terjedése: mindenki nyerhet vele? (Portfolio)
A távközlés, a digitális eszközök, platformok további fejlődésével párhuzamosan a hibrid munka a következő években várhatóan tovább fog terjedni – állapítja meg a hagyományos irodai munkát és a távmunkát (home office-t) ötvöző munkavégzési formáról a szociális, foglalkoztatási és munkaügyi kérdésekkel foglalkozó uniós ügynökség, az Eurofound friss
jún. 4
10:51
MNB: Fogyasztóbarát minősítést kapott a K&H; Biztosító otthonbiztosítása (hirado.hu)
A biztosítási piac szereplőinek döntő többsége – együttesen 95 százaléka – elkötelezte magát az ügyfélbarát szemlélet mellett.
jún. 4
10:51
"Az egész életedet végighazudtad!" - nyilvánosságra hozták Gáspár Bea és Győző magánbeszélgetését (Ripost)
Bea asszony keményen kiosztotta a férjét.
jún. 4
10:51
Sima győzelemmel kezdte a vb-t a magyar socca-válogatott (m4sport.hu)
A magyar válogatott első csoportmérkőzésén magabiztos győzelmet aratott Törökország ellen az esseni socca-világbajnokságon, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé.
jún. 4
10:51
Matolcsy: kötelező bevezetnünk az eurót (vg.hu)
A jegybankelnök szerint a lépés 2030 körül lehet reális.
jún. 4
10:51
Átadták Miskolc új hulladékválogató üzemét (Tiszta Jövő)
Átadták Miskolc több mint négy milliárd forintból épült új, nagy kapacitású szelektív hulladékválogató üzemét, melyhez korszerű hulladékátrakó állomást is létesítettek - tájékoztatta az MTI-t a megyei jogú város csütörtökön.
jún. 4
10:51
Itt a vége, a PSG hivatalosan elköszönt Lionel Messitől (BorsOnline)
A Psg a honlapján erősítette meg, hogy a hétszeres aranylabdás futballista, Lionel Messi két év után távozik.
jún. 4
10:51
Óriási víz alatti robbanás nyomaira bukkantak (Magyar Hírlap)
Az igazi meglepetés akkor jött, amikor meglátták mi lapul a kráterben.
jún. 4
10:51
Minden idők legnagyobb pedagógusbér-emelését tervezi a Belügyminisztérium (Magyar Nemzet)
A tárca jelezte: a béremelést Brüsszel késlelteti, mivel nem fizeti ki a hazánknak járó uniós forrásokat.

Keresés