A tavalyi gigantikus veszteség csaknem harmadát ledolgozták a nyugdíjpénztárak az első negyedév végére, azóta pedig még tovább javult a helyzet. A pénztárak működése is stabilizálódhat, a taglétszám viszont csökkent - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Egy földcsuszamlásban 14 ember meghalt és öt eltűnt a Kína délnyugati részén fekvő Szecsuán tartományban - jelentette a Cctv kínai állami tévé vasárnap.
Kaiser Kristóf a verseny történetében az első olyan kormányos, aki másodszor nyert: 2021-ben is az általa irányított katamarán lett az első. Ezúttal Munka Márton, Rauschenberger Miklós, Dávid Dániel Dávid, Haidekker Elemér Péter, Weidinger György és Bernula János volt tagja a csapatának. A fotó forrása a Prospex-Delta közösségi oldala A szervezők k
A jövő héten jelenik meg az áprilisi ipari termelésről szóló statisztika, a külkereskedelmi forgalom, a kiskereskedelem áprilisi statisztikája és a májusi inflációs adat.
Az Obinak egyedül akkor bevétele és adózás utáni nyeresége volt 2022-ben, mint a Praktikernek és a Bauhausnak együttvéve. Ezzel egyértelműen nyeri is a hazai barkácspiac vezető pozícióját. Szomorkodnia persze egyik vállalatnak sincsen oka, nőttek 2022-ben 2021-hez képest, és sok milliárd pozitív eredményt tudott kivenni a tavalyi üzleti év végén a
A Spanyol Nagydíj időmérőjének egyik legfurcsább pillanata az volt, amikor két Mercedes majdnem összeütközött egymással. Nico Rosberg pedig elárulta, hogy szerinte melyik brit pilóta volt a hibás a baleset során. Mindkét Ezüst Nyíl az utolsó gyorskörére készült a Q2-ben. George Russell a célegyenesben kikerülte Carlos Sainz autóját, de a mögötte ér
Rengeteg érdekességről és újdonságról olvashatunk manapság a szépségipar és a szépészeti beavatkozások témájában. A szemszínváltoztatás többféle beavatkozás által is elérhető, azonban nem teljesen veszélytelen eljárás!
Az utasbiztosítási piac tavaly elérte a járvány előtti szintet, a biztosítók utasbiztosításokból származó díjbevétele 15,2 milliárd forint volt, amely kismértékben marad el a 2019-es 15,4 milliárd forintos szinttől, miközben az átlagdíjak minimálisan változtak – közölte a Netrisk Magyarország online biztosításközvetítő.
Megkapta a fogyasztóbarát minősítést a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a K&H Biztosító Zrt. otthonbiztosítása - közölte az MNB vasárnap az MTI-vel.Megkapta a fogyasztóbarát minősítést a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a K&H Biztosító Zrt. otthonbiztosítása - közölte az MNB.
A Pesti Hírlap Vasárnapjának újságírója illette ezzel a költői megnevezéssel a fővárosi utcák csendesen dolgozó, tovasuhanó árnyalakjait, a lámpagyújtókat.
Az életművész kalandjai iránt évszázadok óta töretlen az érdeklődés, nemzetközi Casanova-kutatás folyik, miközben lehet, hogy ő volt az unokájának a nemzőatyja, sok egyéb hajmeresztő cselekedet között. Portrénk.
Több mint százkilós óriásharcsa akadt a horgára nemrég egy horgásznak a nemesnádudvari Tőzeges-tóban. A harcsa az ország második legnagyobbja, csupán két kilóval nyom kevesebbet az eddig ismert rekordernél – mérlegelés után elengedték.
Sydney Sweeney fantasztikusan alakítja Cassie Howard karakterét az Eufóriában, a 25 éves színésznő családtagjai közül azonban nem mindenki volt felkészülve a sorozat pikáns jeleneteire, és valósággal sokkolta őket a dolog.
Felhasználható-e a spárgaszedéskor keletkező hulladék új műanyagokhoz? Egy németországi kutatási projekt tanúsága szerint igen; az alsó-szászországi spárgamúzeum új állandó kiállításán pedig meg is lehet tekinteni, hol tart a tudomány ezen a téren, írja a fruchthandel.de.
A magyar női 4x100 méteres síkfutó váltó a második, a férfi pedig a harmadik helyen végzett a WA kontinentális sorozatának szombati bronz kategóriás versenyén, Athénban.
A grillezés szerelmesei minden bizonnyal most fogják a fejüket, ugyanis soha nem volt ilyen drága a marhahús ára. Számos tényezőnek köszönhetően, amelyek az amerikai szarvasmarha-kínálat korlátozottságához vezettek, a marhahús ára az egekbe szökött – jelentette csütörtökön a The Wall Street Journal. A lap szerint leginkább a darált marhahús ára eme