2023. június 3. szombat

jún. 3
0:35
Döbbenetes, mit művelt ma a forint (naphire.hu)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 3
0:37
Zseniális Netflix sorozatok érkeznek júniusban, úszkálunk majd az újdonságokban (Glamour)
Alig vártuk már a június érkezését, és bár legszívesebben minden percünket a szabad levegőn töltenénk a napsütésben, azért a Netflix sorozatok követéséről nem szívesen mondanánk le – főleg amikor ilyen gazdag a kínálat.
jún. 3
0:39
Korányi G. Tamás: az új állampapírszabályok segíthetnek a kamatok letörésében is (Infostart)
Mintha egy étterem arról tájékoztatná a vendéget, mennyivel járt volna jobban, ha otthon főz, ilyen az a levél is, amelyben a bankoknak értesíteniük kell az ügyfeleket arról, mennyit nyertek volna, ha bankbetét helyett állampapírba fektetik a pénzüket – mondta Korányi G. Tamás az állampapírok iránti kereslet élénkítéséről szóló friss kormányzati in
jún. 3
0:39
Varga Mihály: bebizonyosodott, az egész több, mint a részek együtt (Infostart)
Az Óbudai Egyetem beváltotta az induláskor táplált reményeket, jó esély van arra, hogy az oktatási intézmény az ország gazdasági fejlődésének egyik hajtómotorja legyen – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Óbudai Egyetem Kárpát-medencei pedagógusnapi ünnepségén.
jún. 3
0:39
Egyre nagyobb orosz területen "van zaj", de teljesen bizonytalan, ki támad (Infostart)
Sebesültjei vannak az Ukrajnával határos orosz Belgorod megyében folyó harcoknak. A helyi kormányzó szerint az ukrán hadsereg több települést lőtt de péntek reggel azt mondta: nem igaz, hogy halottak is vannak. Közben a kurszki régió kormányzója szerint drónokkal támadták a körzetét.
jún. 3
0:39
Az adósságplafon-megállapodás ellenére negatív figyelőlistán tartja Amerikát a Fitch Ratings (vg.hu)
A hitelminősítői gyakorlatban a negatív figyelőlista az osztályzat negatív kilátásánál erőteljesebb jelzés a leminősítés lehetőségére.
jún. 3
0:39
Jól tanuló, jól sportoló fiatalokat díjazott a sportállamtitkárság (Magyar Hírlap)
A Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat évtizedes múltra tekint vissza.
jún. 3
0:39
Kövér László: Még inkább eltökélten kell védeni a magyar nemzeti érdekeket (Magyar Nemzet)
A fejlett Nyugat eljutott oda, hogy útonálló módjára veszik el a pénzünket, megfenyegetnek, hogy páriák leszünk egy szövetségi rendszeren belül, ami elvileg az egyenrangúságra épül.
jún. 3
0:39
Opel villanyautókat választott a logisztikai szolgáltató (Autószektor)
A klímavédelem és a fenntarthatóság iránti társadalmi tudatosság gyorsan növekszik. "Valóban, ügyfeleink egyre gyakrabban kérdeznek bennünket fenntarthatósági erőfeszítéseinkről. Annál inkább örülök, hogy tiszta lelkiismerettel tudunk válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésekre" - nyilatkozta Frank Müller, a logisztikai vállalat alelnöke. Ez a tudat
jún. 3
0:39
Itt a felesleges fogápolási termékek listája (AC News)
Egy új tanulmány most kiderítette, hogy a piacon kapható számtalan fogápolási termék közül melyek a valóban hasznosak.
jún. 3
0:39
Teljesen megváltozik a közlekedés a fővárosban, erre figyeljen! (naphire.hu)
Pályakarbantartást fognak végezni egyes fővárosi vonalakon.
jún. 3
0:41
Kvíz: Most kiderül, ki lennél a Szex és New Yorkból a személyiséged szerint (Glamour)
Mutass még egy olyan sorozatot, ami úgy szőtte volna át a popkultúrát és a divatot egyszerre, mint a Szex és New York. A sorozat az És egyszer csak... című szériában folytatódik, amibe hamarosan imádott karakterünk, Samantha is visszatér.
jún. 3
0:43
Itt az élelmiszerboltok rangsora a magyarok költése alapján (Infostart)
Az élén nincs változás, a tavalyi évnek azonban volt egy nagy „előzője”, ami több versenytársat is maga mögé tudta utasítani.
jún. 3
0:43
Navracsics Tibor: fontos a demokrácia iránti elkötelezettség kiépítése a fiatalokban (Infostart)
Az Európai Parlament Nagykövet Iskoláinak regionális nemzetközi találkozója a demokrácia iránti elkötelezettséget építi ki már fiatal korban – mondta a területfejlesztési miniszter Veszprémben.
jún. 3
0:43
III. Károly Romániában: itt mindig otthon éreztem magam (Infostart)
Magánlátogatásra érkezett pénteken a szomszédunkba a brit uralkodó, aki korábban, walesi hercegként rendszeres vendégnek számított az országban.
jún. 3
0:43
Kistelepüléseken működő gyógyszertárak támogatásáról döntött a kormány (vg.hu)
.
jún. 3
0:43
Suhajda Szilárd utolsó fotója (Magyar Hírlap)
Ben Ferrer, a Seven Summit Climbs csapat tagja május 24-én reggel 7:30-kor tért vissza az Everest csúcsáról, amikor találkozott egy hegymászóval, aki a hóban ült.
jún. 3
0:43
Ítélet született a volt haiti elnök meggyilkolásának ügyében (Magyar Nemzet)
Jovenel Moisét két évvel ezelőtt, a magánrezidenciáján ölték meg a támadók.
jún. 3
0:43
Viktor, Viktor! Nem hallgattál rám! (Autószektor)
Ügyfelünk, Viktor és az én családom, amióta az eszemet tudom, baráti kapcsolatot ápolnak. Édesanyaink szinte egyszerre hozták világra első két gyermeküket, egy házban laktunk és a szoros kapcsolat még azután is megmaradt, hogy a város másik végébe költöztünk. Nekik segítettünk most az autóvásárlásban. Viktor nem hallgatott ránk Amikor először beszé
jún. 3
0:43
Nagyon para! Saját irányítóját lőtte ki az MI vezérelt drón (AC News)
Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligencia által vezérelt drón - annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását - váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni.
jún. 3
0:43
Halálosan megfenyegette volt élettársát egy pápai férfi, nem tudta elfogadni a szakítást (naphire.hu)
Kezdeményezték a férfi letartóztatását.
jún. 3
0:45
4 tévhit, ami lassan ható méregként rombolja a szexet (Glamour)
Még a legtúlfűtöttebb libidójú szexguruk életében is adódhatnak olyan pillanatok, amikor valami zavar kerül a szerelmes percekbe. Most összeszedtünk négy, sokak által szégyenként elkönyvelt szituációt, amitől a legtöbben rettegnek, vagy ha tehetnék, soha nem vallanák be, hogy bizony már kerültek hasonló helyzetbe.
jún. 3
0:47
Budapest és a fürdővárosok voltak a pünkösd legfőbb nyertesei (Infostart)
Pünkösdkor a főváros és a fürdővárosok csábították utazásra a legtöbbeket, országszerte félmilliónál is több vendégéjszakát töltöttek el a hazai és nemzetközi vendégek a magyarországi szálláshelyeken.
jún. 3
0:47
Jens Stoltenberg: Ukrajna a NATO tagja lesz, csak egy kérdés maradt (Infostart)
A NATO főtitkára szerint valamennyi tagállam támogatja, hogy Ukrajna a szövetség tagja legyen. Csupán egyetlen kérdés maradt: az időpont. A norvég politikus a ZDF német televíziónak nyilatkozott, nem említve több tagállam kételyeit. Berlin álláspontja szerint Kijevet támogatni kell, de tagságról egyelőre nem lehet szó.
jún. 3
0:47
Sztrájk kezdődik Székesfehérváron: az Arconic-Köfém Kft. gyára teljesen leáll (vg.hu)
A munkáltató nem volt hajlandó a dolgozók által követelt további 5,5 százalékos bérkiegészítésre.
jún. 3
0:47
Nem sikerült győzelemmel búcsúztatni Varga Zsoltot (Magyar Hírlap)
A Ferencváros hatodik helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában: a zöld-fehérek Varga Zsolt vezetőedző búcsúmeccsén 9-4-es vereséget szenvedtek.
jún. 3
0:47
Hatalmas vonatbaleset Indiában, folyamatosan emelkedik a halottak száma (Magyar Nemzet)
Kisiklott egy vonat és a párhuzamosan futó sínekre borult tucatnyi vagonja.
jún. 3
0:47
Így lehet bomba alakod kevés erőfeszítéssel (AC News)
Kevéssé megterhelő edzésformák, amelyekkel gyors és garantált a fogyás.
jún. 3
0:47
Sokkoló videó: Rengetegen életüket vesztették egy borzalmas vonatbalesetben Indiában (naphire.hu)
A halálos áldozatok mellett rengeteg sérültről kaptak bejelentést a hatóságok.
jún. 3
0:51
Stabilra javult a MOL hitelminősítéséhez kapcsolódó kilátás (Infostart)
A Fitch negatívról stabilra javította a MOL hitelminősítéséhez kapcsolódó kilátást.
jún. 3
0:51
Itt az első kínai utalás arra, hogy komolyan vették a laborszivárgásos Covid-teóriát (Infostart)
Egy magas rangú kínai forrás első ízben ismerte el a lehetőséget, hogy laboratóriumból szabadulhatott ki az új típusú koronavírus. A 2019 végén indult pandémia eredete miatt az Egyesült Államok többször is megvádolta Pekinget, az azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a vírus természetes úton, állatokról "ugrott" az emberre.
jún. 3
0:51
Nagyot erősödött az amerikai tőzsde pénteken (vg.hu)
A vezető részvényindexek mindegyike pluszban zárta a napot.
jún. 3
0:51
Világcsúcs női 1500 méteren! (Magyar Hírlap)
A kétszeres olimpiai és világbajnok Faith Kipyegon az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat harmadik, firenzei állomásán érte el minden idők legjobbját.
jún. 3
0:51
Suhajda Szilárd ül a Mount Everesten – előkerült az utolsó, megrázó fotó róla (Magyar Nemzet)
Megpróbáltam beszélni vele, de nem válaszolt – mondta Elia Saikaly dokumentumfilmes hegymászó.
jún. 3
0:51
Gonosz szellem ejtette teherbe a 19 éves szűz lányt (AC News)
A lány állítja, soha nem volt még férfival.
jún. 3
0:51
Magyar báró fogadja Erdélyben III. Károlyt, aki öt napra eltűnik a világ elől (naphire.hu)
Mint arról beszámoltunk, 1998 óta minden évben legalább egy hetet Erdélyben tölt az új brit uralkodó. Ezen a szokásán királyként sem változtat, ma meg is érkezett Romániába.
jún. 3
1:21
Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál (ProfitLine)
Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalatánál.
jún. 3
1:21
Mi az a bioszén, és miért hoz ilyen pozitív éghajlati eredményeket a gazdaságokban és az erdőkben? (NRGreport)
A bioszén segíthet a gazdálkodóknak elérni az üvegházhatású gázok nettó nulla kibocsátását.
jún. 3
1:33
Esküvőre készül Hajas László! (Blikk)
Esküvőre készül Hajas László családja. A sztárfodrász korábbi házasságából született lánya, Orsi a nyáron másodszor is férjhez megy. Ezúttal az édesapja is részt vesz majd a menyegzőn: a sztárfodrász kíséri a lányát az oltárhoz a nagy napon.
jún. 3
2:21
Nyugdíj probléma: Jár-e özvegyi nyugdíj a „nők 40” kedvezményes nyugdíj mellett? (ProfitLine)
Az ideiglenes özvegyi nyugdíj leteltét követően özvegyi nyugdíjra jogosult az, aki házastársa halálakor a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte.
jún. 3
3:21
Édesapját gyászolja UFO Zsolti: Maximális elismeréssel vagyok a magyar egészségügy felé (BorsOnline)
A fájdalmas időszakot némileg megkönnyítette a dolgozók odaadása.
jún. 3
3:21
Szlovákia sokféle üde nyári élménnyel várja az utazókat (Utazási Élmények)
Szlovákia nyáron is sokféle izgalmas és változatos élményet kínál az utazóknak. Itt van néhány dolog, amire számíthat, és néhány hely, amit érdemes felfedezni:
jún. 3
3:51
Ez történik a halál után: élet és halál között lebegtek, de ők visszatértek, hogy elmondják, mi van Odaát... (Blikk)
Mi történik a halál után?
jún. 3
3:51
Titkos ajtót találtak egy keresztény templomban, kinyitották és teljesen meglepődtek, hogy mennyire jó állapotban van (Promotions)
A föld alatti kamrák és a téglával bélelt átjáró 1500 évesek.
jún. 3
4:21
Szemeket a csillagos égre, gyönyörű és igen ritka égi jelenség következik (Infostart)
Június 3-án a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga, a vörösen fénylő Antares közelébe kerül a hatalmas telihold. A különleges égi románc alkalmából Csillagkapus eseményt szerveznek a Svábhegyi Csillagvizsgálóban, ahol interaktív programokkal, és számos távcsővel várják a látogatókat – idő és létszámkorlát nélkül!
jún. 3
4:21
Most jött! Hatalmas hajrában, mindent kiadva magukból Ők nyertek a Párharc döntőjében (Blikk)
Sikerült, ők nyertek a TV2 Párharc című műsorában.
jún. 3
4:21
Júniusi nyugdíjak utalási időpontja - aki bakszámlára kapja figyeljen a dátumra! (ProfitLine)
A nyugdíjak havi szintű kiutalásának időpontja számos nyugdíjas korú ember számára fontos dátum minden hónapban. 2023-ban ez kiemelten igaz, hiszen a magas, jelenleg 24%-os infláció (legfrissebb KSH adat) sajnos gyorsan felzabálja a nyugdíjak havi összegét, nagyon gyorsan el lehet azt költeni a magasra ugrott élelmiszer árak miatt (is). Cikkünkben
jún. 3
4:21
Versenyelőnyhöz juttatja a vállalatokat a felnőttképzés (KKV Magazin)
A folyamatos technológiai fejlődés és a változó gazdasági környezet fokozott igényt támaszt mind a munkavállalók, mind a gazdasági társaságok felé. A vállalatok versenyelőnyhöz juthatnak, ha felismerik, hogy megéri a tehetséges és lojális munkavállalók tovább- vagy átképzésébe invesztálni.
jún. 3
4:21
Napi csillagjóslás – június 03: a Bikának sok emberrel kell harcba szállnia, míg a Vízöntőnél központi szerepet fog játszani a pénz (Promotions)
Lesz olyan csillagjegy, akinek nehéz lesz elővennie a pozitív hozzáállást a hétvégén, de mindenképpen meg kell próbálni. Nézzük, hogy miben segít számodra a mai napi horoszkóp!
jún. 3
4:27
A három legidegesítőbb embertípus a moziban (Szakmát Szerzek)
A filmipar a kreatív szakmák fellegvára. Elsőre a legtöbbeteknek bizonyára a színészek, a rendezők és a forgatókönyvírók jutnak eszetekbe, pedig rajtuk kívül még számtalan ember végez kreatív munkát. A teljesség igénye nélkül: hang- és látványtechnikusok, jelmez- és díszlettervezők, sminkesek, fodrászok, operatőrök, vágók. Ők mind keményen dolgozna

Keresés