Werkvideón mutatjuk meg a Tündérkert izgalmas világát, miközben készülnek a lenyűgöző karakterportrék. Az elkövetkezendő néhány hónapban a premierig betekintést nyerhetnek további kulisszatitkokba is. Tartsanak velünk!
Úgy vélik, hogy ennek és a többi harci gépnek a hiánya lélektani sokkot okozhat a repülősök körében, és az orosz légierő morális szintje is jelentős mértékben csökkenhetett.
Oroszország távlati tervi között szerepel a katonai drónok gyártásán túl a személyszállításra alkalmas drónok kifejlesztése is – írta meg az euronews.com. Az orosz kormány jóváhagyta a pilóta nélküli szerkezetek fejlesztésével
Az első negyedévben az előzetesen becsültnél és az elemzők által vártnál is jelentősen magasabb lett az amerikai GDP-növekedés a csütörtökön publikált adatok alapján.
Az átdolgozás alatt álló szakpolitikai dokumentum a drasztikusan megváltozott nemzetközi környezetben Magyarország energiafüggetlenségének erősítését helyezi középpontba. A klímasemlegességi, fenntarthatósági célok elérését is segíti, hogy a tervezet nagymértékben növeli a kibocsátás-csökkentéséhez és a megújulók részarányához kapcsolódó célszámoka
Stratégiai megállapodást kötött három vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet a magyarországi vállalkozások hatékonyabb támogatása érdekében. Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. vezetői a megállapodást csütörtökön Budapesten írták alá.
A magyar miniszterelnök az EU-csúcs előtt közzétett videójában azt mondja, Brüsszel újabb tagállami hozzájárulásokat követel Ukrajna támogatására, a felvett hitelek kamataira, a migráció támogatására és a hivatalnokok fizetésemelésére.
A Ferrari modellkínálatának aktuális csúcsát mindig a csúcsmodellből továbbfejlesztett XX széria képviselte, amely a versenypályán tudja megmutatni igazán tudása legjavát. Ezúttal azonban az olaszok vittek egy kis csavart a történetbe, és az SF90 XX Stradale mellett egy nyitott tetős változat, az SF90 XX Spider is tiszteletét teszi.
A 2050-ig szóló új területrendezési stratégia megteremti a jogi alapot ahhoz, hogy megépülhessen a krskói atomerőmű új blokkja, a Krsko 2, valamint lehetőséget nyújt a kis moduláris atomreaktorok elhelyezési eljárásához is – mondta Uros Brezan szlovén természeti erőforrásokért és területrendezésért felelős miniszter csütörtökön Ljubljanában.
Örömhír a szlovák kriptoközösség számára: A parlamenti képviselők jóváhagyták a kriptovaluták adóztatását csökkentő módosítást. Azon kriptovalutákat, melyeket legalább 1 év
Stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá az IFKA és a KAVOSZ, valamint az IFKA és a VOSZ képviselői a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások működésének támogatása, illetve fejlesztési törekvéseik megvalósításának elősegítése érdekében.
Minden árkategóriában ajánlottnak mondható használtautó-vásárláskor az átvizsgálás. Az esetek túlnyomó többségében teljesen ártalmatlan a folyamat, ám még ma is előfordul,
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 19 millió forint bírságot rótt ki az Interactive Brokers Central Europe Zrt.-re, egyebek közt az ügyfél-átvilágítás, panaszkezelés, informatika, pénzmosás-megelőzés, kiszervezés, illetve a társaság számlái feletti rendelkezési jog terén feltárt hiányosságok miatt. Az intézkedések nem befolyásolják a befektetési szo