Számos ország bűnüldöző hatóságainak összefogásával 256 angolnacsempészt állítottak elő, és 13 millió euró értékben 25 tonna ázsiai piacra szánt üvegangolnát foglaltak le – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne.
Európai viszonylatban Magyarországon a legmagasabb a kinevezett adatkezelési igazgatóval rendelkező nagyvállalatok aránya – állapítja meg tanulmányában a Deloitte.
Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely „tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne”. Jelenleg külön államtitkárság felel az európai ügyekért az Igazságügyi Minisztériumon belül.
A munkaerőpiac kihívásai között a munkaerőhiány mellett a szerkezeti feszültséget említette, ami azt jelenti, hogy nem ott és annyi munkaerő áll rendelkezésre, amelyre szükség lenne.
A meghirdetett mennyiségnél 41,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 76,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Az Európai Unió pénzügyi kockázatokat felügyelő szerve, az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) arra figyelmeztetett, hogy a kontinens pénzügyi szektora továbbra is súlyos kockázatokat hordoz magában annak ellenére, hogy a bankok kifejezetten jó évet zártak tavaly.
Megkezdték a tengeri só és más tengeri termékek felvásárlását a dél-koreaiak attól való félelmükben, hogy Japán hamarosan az óceánba engedi a fukusimai atomerőmű kezelt radioaktív szennyvizét.
Ha szinkronosan nézel HBO vagy Netflix-sorozatokat, már biztosan találkoztál Dobó Enikő hangjával. Ő a nagysikerű A nagy pénzrablás című sorozatban megformált Tokió magyar hangja. Egy sokoldalú színésznő, aki most az életébe is nyújt egy kis betekintést.
Rákaptak a kártyás fizetésekre a legfiatalabbak: a K&H ifjúsági számláihoz köthető kártyák száma 64 százalékkal emelkedett három év alatt. A kártyákhoz köthető nyári forgalom több mint négyszeresére, 12 milliárd forint fölé nőtt, a vásárlások száma 243 százalékkal emelkedett.
Ezen a héten ajánljuk egy világhírű, magyar származású koreográfus előadását, Harrison Ford utolsó Indiana Jones-filmjét, gyerekszínházat és fesztivált is.
2013. július 1-én vezette be Magyarország a használatarányos útdíjrendszert, hogy biztosítsa az úthálózat fejlesztésének és működtetésének finanszírozását. A 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek a megtett kilométerek, illetve a kibocsátott szennyezés alapján kell fizetniük az autópályák, első- és másodrendű főutak, egyéb útszakaszok használatáért. Az
Míg az akut hasnyálmirigy-gyulladást kórházi körülmények között kell figyelemmel kísérni, a krónikus állapot diétás terápiáját hosszú távon, egész életen át tartani kell. Csak így érhető el, hogy a betegség kiújulását, rosszabbodását elkerülje a beteg.
Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne. A politikus az MTI-nek csütörtökön adott nyilatkozatában azt is elmondta: vezetése alatt a minisztérium fókuszába a jogi szuverenitás
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet eddigi főigazgatója, Szentiványi Mátyás azt írta búcsúlevelében, a belügyminiszter vonta vissza megbízatását.
A közmédia Év műsorvezetője 2023 díjjal kitüntetett tévés Instagram-oldalán követői kérdéseire videóban válaszolt, és néhány kulisszatitkot is elárult a Nyár 23 adásairól.
Minden idők legmagasabb hitelkihelyezésével zárta a 2022-es évet az Eximbank: a hitelfolyósítások összértéke 567 milliárd forint volt, a bank mérlegfőösszege pedig év végén közel 30 százalékos növekedéssel elérte a 2091 milliárd forintot - közölte a pénzintézet az Mti-vel.
A Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Ágazati Képzőközpontjának létrehozása mérföldkő mind az iskolák életében, mind pedig az agrárgazdaság fejlődése szempontjából - jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, a projekt zárórendezvényén, szerdán, Szombathelyen.
Tuzson Bence, az igazságügyi miniszteri poszt várományosa arra kérte a miniszterelnököt, hogy az európai uniós ügyek kerüljenek el a tárcától, amely tiszta, hagyományos igazságügyi minisztériumi struktúrában működne.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával vádolja a Budapest Főváros Kormányhivatalának egyik kormánytisztviselőjét - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön a honlapján.
Az építőipari szakma az új otthonteremtési támogatás részletszabályainak kidolgozását vagy az erre vonatkozó kormányzati tervek bemutatását szorgalmazza, hogy elkerüljék a módosítások ingatlanpiacra gyakorolt ellentétes hatásait
A forint gyengülget, de szűk sávban - fontos támaszokat nem tud áttörni a jegyzés, de a korábbiakhoz képest erős szinteken ragadtunk be. A magyar tőzsdén üstökösként száguld az Opus. Az amerikai gazdaság erősebb a vártnál, ezért feljebb húzza a héjajelmez cipzárját a Fed elnöke - az ország adóssága és deficitje viszont csúnyán elszállhat. Európában
Madarat tolláról, embert barátjáról, férfit autójáról. Vajon így szól újabban a közmondás a tárkeresők berkeiben? Legalább is számomra ezt a benyomást keltette a legutóbbi élményem ezen a "helyen".