A harmadik, utolsó fordulót rendezik a korosztályos Európa-bajnokság csoportkörében, míg a nyári felkészülést végző NB I-es csapatok közül a Diósgyőr és az MTK is tesztmérkőzést játszik.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a munkavállaló kérésére a munkáltató engedélyezi a külföldön történő munkavégzést, különösen aktuális ez a nyári időszakban. A munkáltatónak körültekintően kell eljárnia, mivel külföldi munkavégzésnél előfordulhat, hogy megváltozik az adókötelezettség, mely hatással bír a járulékkötelezettségre is.
Ez az első ilyen ismert eset, amikor az állatok nem tűnnek el azután, hogy megrongálták a vízi járművet. A kardszárnyú delfinek 2020-ban kezdtek szokatlanul viselkedni a hajókkal szemben. Ötből egy esetben az orkák csupán akadályozták a jármű továbbhaladását. Három alkalommal jelentős mértékben megrongálták a hajót. Ilyenkor a legtöbb esetben addig
Sfaramban, Kafr Kánában és Rahatban szedtek újabb áldozatokat az izraeli arab kisebbség körében dúló maffiaháborúk, mellettük öten megsebesültek, ketten súlyosan, hárman közepesen az éjszakai lövöldözésekben, erőszakos összecsapásokban.
Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodóknak az értesítést az adószámla-egyenlegről; értesítést csak az kap, akinek legalább egy adónemen ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van - hívta fel a figyelmet az adóhatóság keddi közleményében.
Továbbra is a viszonylag pesszimista gazdasági elemzők közé tartozom. Bár a magyar gazdasággal kapcsolatos növekedési várakozások az elmúlt hónapokban kissé romlottak, rajtam kívül továbbra sem sokan várnak idén 0,5%-os visszaesést. A korábbiaktól eltérően viszont immár lehetségesnek tartom, hogy az év végére az infláció egyszámjegyűre csökkenjen,
A GKI továbbra is a magyar gazdaság 0,5 százalékos visszaesésére számít 2023-ban, sőt az ennél nagyobb csökkenést is elképzelhetőnek tartja. A gazdaságkutató szerint a forint gyengülni fog az év második felében, az uniós pénzek idei beérkezésére pedig nem nagyon lát esélyt.
A katasztrófavédelem honlapja néhány perccel 6 óra után azt írta, hogy ráfutásos baleset történt. A műszaki mentést végző szegedi és kisteleki hivatásos tűzoltók áramtalanítják a személygépkocsit. Az érintett sztrádaszakaszon a belső sávon halad a forgalom. Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Hazánkban az első, modulházak összeszerelésére alkalmas csarnok Sóskúton épül. A 2024-re tervezett átadása után a modulházgyár évi száz készház összeszerelésére lesz alkalmas – derül ki a Build It Mérnökiroda összefoglalójából. A gyorsan, jó minőségben készülő, könnyedén telepíthető házak kulcsfontosságúak lehetnek árvíz vagy a háború sújtotta lakó
Eladói nyomás uralta a terménypiacokat a keddi kereskedési nap során. Chicagóban a búza 5,4 százalékkal, a kukorica 4,6 százalékkal, a szójabab pedig 2,2 százalékkal lett olcsóbb. A repce kurzusa 2 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Befejeződött az újgenerációs szélessávú felhordó hálózatok fejlesztése a Békési járásban, a közel 600 millió forintos beruházással legalább 30 Mbps (megabit/másodperc) sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúrát építettek ki – közölte a Key Telecom Kft. A társaság a beruházáshoz 519,06 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatá
Tényleg a Varinex Zrt. hozta be Magyarországra a 3D nyomtatást? Igen, és erre nagyon büszkék vagyunk. Az önmagában is egy fantasztikus dolog, hogy a 90-es évek második felében a Varinex tulajdonosi köre meglátta a potenciált a rétegről rétegre történő gyártásban, ugyanis akkoriban még nem nagyon tudták, hogy mi ez az egész. Valójában, miután a Vari
Vannak cáfolhatatlan alapvetések. Ilyen például az állattenyésztésben az, hogy a nagy termelőképességű egyedek csak a számukra megfelelő környezetben tudják a genetikai képességeiket kifejteni. Ennek a megállapításnak az igazságtartalma mit sem változott az idők során, a tapasztaláson alapuló állattartást azonban egyre inkább felváltja itt is a dig
Az Európai Unió tagországainak általános ügyekért felelős miniszterei luxembourgi ülésükön jóváhagyták az unió kábítószerügyekkel foglalkozó új ügynökségének létrehozását, az ügynökség kulcsszerepet fog játszani a tiltott kábítószerek jelentette egészségügyi és biztonsági kihívásokra adandó uniós válaszban - közölte a miniszterek alkotta uniós taná
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023. június 26-tól átfogóan ellenőrzi a Balaton és a Velencei-tó környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit - jelentette be az adóhatóság.
A logisztikai folyamatok felgyorsítása és a költségek csökkentése érdekében érdemes megfontolni a raktár részleges automatizálási lehetőségeit. Az SSI Schäfer, az intralogisztika specialistája, tanácsadó partnerként intelligens raktártechnikai rendszerkombinációkat kínál a kisebb és közepes méretű vállalatok tipikus igényeihez, egyszerű Plug & Play
Három arab nemzetiségű férfit lőttek agyon a bűnözők közti alvilági leszámolásokban szerdára virradó éjszaka Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerda reggel.
A Binance szeptember 25-ig garantálja az Európán belüli gyors és olcsó bankszámlás tranzakciókat lehetővé tevő Sepa be- és kifizetések támogatását. A tőzsde felhasználóit erről egy hivatalos közleményben tájékoztatták, ami szerint a Binance euró tranzakcióit kezelő banki partner (Paysafe) felmondta a velük való együttműködést. A közlemény szövege a
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, Orbán Viktor exkluzív interjút adott a német Bild lapnak. A beszélgetés első részében az orosz-ukrán háborúról is beszélt, a most megjelent második részben pedig többek között a migrációról mondta el a véleményét.