Toto Wolff elárulta, ugyan az előrelépés megtörtént a fejlesztések kapcsán, ám egy dolgot még nem tehetnek meg, bármennyire is szeretnék. A Mercedes Monacóban mutatta be első nagy fejlesztési csomagját. A hercegségben még felemás érzeteket társítottak az újdonásgokhoz, ám Spanyolországban és Kanadában már megváltozott az istálló véleménye. Ugyanis
Példamutató a Mathias Corvinus Collegium társadalmi felelősségvállalása, hiszen anyagi támogatása tette lehetővé az állandó mentős jelenlétet a térségben.
Mindenki a maga egyéni szempontjai alapján választ használt autót, de egy autó beszerzése minden esetben komoly döntés, és kiderült, hogy a vásárlók a különböző országokban más-más stratégiával választják ki a számukra megfelelő járművet. Az autótörténeti jelentésekkel foglalkozó carVertical Magyarországon és további hét országban végzett kutatást,
Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodóknak az értesítést az adószámla-egyenlegről; értesítést csak az kap, akinek legalább egy adónemen ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van - hívta fel a figyelmet az adóhatóság keddi közleményében.
Brutális gazdasági öngyilkossággal érne fel Európa számára a Kínához fűződő kötelékek elvágása, pláne miután az utóbbi évek során különböző okokból jelentősen bezuhant a kontinens versenyképessége - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben.
Egy rendelettel dobott mentőövet a kormány. Így júliustól egytől csak azoknak lesz kötelező az adatszolgáltatás, akiknek a tavalyi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot.
A szentendrei rendőrök egy vajúdó feleségével szorult helyzetbe került kispapa felvezetését biztosították Budakalászról a fővárosba. Az anyuka és a kislánya is jól van.
A beltér parányi, hangulatos, szeretnivaló. A zsalus ablakokban piros muskátli, ami a sötétzöld ablakkerettel és a fehér falakkal szívünknek tetsző színharmóniát alkot.
Ma már a legtöbben a húszas éveikben elkezdenek odafigyelni az arcbőrükre, de nem mindig volt ez így. A mostani 40-esek, pláne 50-esek szinte biztosan nem használtak 20-30 évvel ezelőtt szérumokat az arcukra és a fényvédőt - amit akkor naptejnek hívtunk - is csak akkor vették kézbe, amikor strandra indultak. Az elmúlt években azonban egyre nagyobb
Elemző nagyinterjú Mráz Ágoston Sámuellel a föderalisták és a szuverenisták harcának alakulásáról, a magyar érdekekről, a külföldi beavatkozásról, valamint az elbukott ellenzékváltásról.
Április óta tovább lassult az élelmiszer-infláció az Egyesült Királyságban, de az év eleje óta még mindig közel 15 százalékkal emelkedett. Ez sem alacsony, de a magyar fogyasztók valószínűleg boldogan cserélnének a britekkel e tekintetben, hiszen nekik májusban még bőven 30 százalékos élelmiszer-inflációt kell elviselniük.
A lázadás szervezőit bíróság elé fogják állítani, mert bűncselekményt követtek el, amelynek célja Oroszország meggyengítése volt - jelentette be Vlagyimir Putyin tegnap este. Az elnök a Wagner-katonáknak felajánlotta, hogy szerződjenek le a védelmi minisztériummal. Közben az ukrán hadsereg egy újabb települést foglalt vissza.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói észlelték elsőként Magyarországon az MRC-100 projekt során fejlesztett, új hazai kisműholdról érkező jeleket - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
A szúnyogcsípés a viszketés mellett egyéb problémákat is okozhat hazánkban is. Néhány távoli országban a szúnyogok súlyos emberi betegségek terjesztői lehetnek. A háziállatokra nézve viszont nemcsak külföldön, hanem hazánkban is terjesztenek súlyos, életveszélyes betegségeket
A Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen februárban állt termelésbe az első kút; Nyékpuszta mezőn a napokban ért véget a második fúrása, és már nekiláttak a harmadiknak is. A belföldön elérhető források fokozott hasznosítása erősíti Magyarország energiaszuverenitását és az ellátás biztonságát – közölte az Energiaügyi Minisztérium. A béké
A zöld óvoda-program, ez a mozgalom olyan elkötelezettséget jelent, amelyért az egész társadalom köszönettel tartozik - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Sikerült megvédeni a gazdák érdekeit, az Európai Bizottság ugyanis csaknem 16 millió euróval támogatja a magyar termelőket az ukrán gabonaimport okozta piaci nehézségek kezelése érdekében – közölte Nagy István agrárminiszter hétfőn, Luxembourgban.
A következő években több ezer kilométernyi nagyfeszültségű távvezeték nyomvonalára és kivitelezésére készül kiadni engedélyt a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur – jelentette be a bonni hatóság. Nagyfeszültségű vezetékek A közlemény szerint 2024 végéig 2800 kilométer, a következő évben pedig 4400 kilométernyi nagyfeszültségű
Brutális gazdasági öngyilkossággal érne fel Európa számára a Kínához fűződő kötelékek elvágása, pláne miután az utóbbi évek során különböző okokból jelentősen bezuhant a kontinens versenyképessége - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben.
Az ötvenéves Sofía Vergara fényesebben ragyog, mint valaha. A színésznő kortalan szépsége egyszerűen felfoghatatlan számunkra, ráadásul rajongásunkat rendszeresen fokozza bikinis, vagy éppen monokinis szelfikkel.
A Wizz Air az első olyan európai légitársaság, amely Kínában gyártott Airbus A321neo repülőgépet vehet át. A flotta új, Tianjinban készített tagját a Wizz Air az első hasonló modell átvétele után…
Karácsonynak adtak a fél milliárd mellé szakértőket is, akik mentek a (további) pénzzel együtt Márki-Zayhoz is és aztán az ő kampányát is ugyanúgy kicsinálták, ahogy a „Gelgőét”.
Sébastien Ogier és Kalle Rovanpera a Szafari Rally teljes egészében hatalmas csatát vívott a győzelemért, a nem veszélytelen csatát pedig a Toyota nem akadályozta meg, bár nem is örült neki.
Az ausztrál kormány legújabb törvénytervezete jelentős összegű pénzbüntetéssel fenyegeti a technológiai és közösségi médiaóriásokat, amennyiben nem távolítják el a téves