Az amerikai hadsereg hétfőn bejelentette, hogy az eredetileg ötfős mezőnyből már csak a General Dynamics és a hazánkban is aktív Rheinmetall amerikai részlege van versenyben a Bradley harcjármű leváltására kiírt, több 45 milliárd dolláros szerződés elnyeréséért folytatott versenyben.
Nemrég öt vaskos kötetben jelentek meg Virginia Woolf 1915 és 1941 között írt naplói. Ezúttal vágatlanul. Az írónő háborús nyarait megörökítő részletek minden bizonnyal az utolsó fennmaradt önéletrajzi töredéket jelentik, amely korábban nem volt hozzáférhető. Az ashehami füzetben gombaszedésről, madarakról és méhekről is olvashatunk, a vidéki Angli
A Nemzeti Információs Központ jelentése alapján az ellenzéki vezetők valóban tudhattak a külföldi finanszírozóktól származó támogatásokról – mondta Tóth Erik.
Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntett és más bűncselekmények miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága. Az érintettek elszámoltatása folyamatban van.
Lesznek politikai támadások az ellenérdekelt politikai erők részéről, de egyetlen tagállam sem támogatja a magyar elnökség elvételét – mondta az InfoRádióban a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter, aki már a 2024. júliusában munkába lépő magyar elnökségre váró feladatokról is beszélt.
Az Európai Unió (EU) az Európai Védelmi Alap (EDF) keretében 832 millió euróval támogat 41, a védelmi kutatással és fejlesztéssel foglalkozó projektet - tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
A brit GLAMOUR újságírója három éven keresztül kizárólag görög joghurtot fogyasztott, és most elmeséli, milyen változásokat tapasztalt magán. Ha arra tippeltél, hogy jótékony hatással volt rá, akkor eltaláltad, ugyanis a görög joghurt nemcsak az egészséges táplálkozást segíti elő, hanem az általános közérzetet is javítja.
Az innováció hozzájárul a fuvarozók és kereskedelmi flottaüzemeltetők költségeinek csökkentéséhez, ezzel elősegítve a szélesebb körű bevezetést. A Continental több évtizede szállít biztonságos és megbízható autóipari megoldásokat. Az együttműködés során a technológiai vállalat erre a rendszerfejlesztési tapasztalatára alapozza az autonóm vezetéshez
Bezár a Budapest Jazz Club a megemelkedett költségek miatt és mert „június 26-án a vagyonkezelő zárcserével és lakatokkal bezárta a Budapest Jazz Clubnak helyet adó ingatlant”.
A Lordstown Motors, az amerikai elektromos pickupokat gyártó vállalat csődvédelmet kért és vevőt keres a a cégre, miután nem sikerült megoldani a tajvani Foxconn-nal a beígért beruházásról folytatott vitát. Az ohiói székhelyű vállalat ezzel egyidejűleg jogi lépéseket tett a Foxconn ellen, csalárd magatartással és ígéretek megszegésével vádolva a cé
A Tx számára újonnan kifejlesztett, a Lexus kínálatában először bemutatkozó 3,5 literes V6-os Phev hajtáslánc és a 2,4 literes turbós Hev rendszer tovább tágítja a „Lexus Electrified” világát. A Lexus exkluzív világpremier keretében mutatta be a vadonatúj Tx-et, amelyet a japán luxusautómárka kizárólag az észak-amerikai piac számára fejlesztett k
Nagy divat manapság egy jól sikerült szelfit nyomni a repce-, a napraforgó-, vagy a búzatáblában, mely aztán általában profil-, vagy borítókép lesz a Facebook-on. A gazdák nagy örömére...
Rengeteg gonoszkodó beszólással kell szembenéznie a közösségi médiában Kulcsár Edinának, aki még csak 6 hete szült, de követői közül néhányan - jellemzően férfiak - a súlya miatt kritizálják. A volt szépségkirálynőről a gonoszkodás lepereg.
Az Aston Martin Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, Dan Fallows szerint nem lenne helyes, ha a rendelkezésre álló fotók alapján elkezdenék lemásolni a Red Bull padlólemezét – a szakember szerint fontos, hogy folytassák a megkezdett fejlesztési utat.
Leszázalékoltak egy korábban 45 évig mentőápolóként dolgozó magyar férfit, aki egy beteg cipelése miatt sérvet kapott. Még nem nyugdíjas, a rokkantsági ellátása 58 ezer forint, munka nélküli lett, nem tudja, ebből hogyan lehet megélni adott hírt a férfi kálváriájáról az RTL Híradó.
Az elmúlt hét időjárása elsősorban a hőségnapokról szólt. A nappali maximumok több napon át meghaladták a 30 C0-ot, és éjszakára sem csökkent a hőmérséklet 20 C0 alá. A hőség megszűnését a hét végén érkező és átrobogó hidegfront szüntette meg. A front az eső mellett viharos szelet, helyenként jégesőt hozott, így a még álló búzatáblák egy részét is
Július 1-jétől csak a 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakcióknak lesz kötelező NTAK-adatszolgáltatás.
Erre az idényre ülés nélkül maradt Mick Schumacher, ám a legutóbbi futamon olyan pletykák kezdtek el terjedni, miszerint a 24 éves pilóta már idén, azaz szezon közben visszatérhet, mégpedig a Williamsnél az újonc Logan Sargeant helyén.