A szürke eminenciások életébe adott látványosabb betekintést, amiért megdicsérték a sajtóban. Pedig csak a szimulátoros fejlesztőpilóták szokásos munkáját végezte. Lewis Hamilton és George Russell udvariasan kiemelte a Spanyol Nagydíj után, hogy a Mercedes azóta is tartó, kiválóan érzékelhető fejlődéséhez a tesztpilóta Mick Schumacher is hozzátette
Több ponton kifogásolta az új ukrán kisebbségi törvényt a Velencei Bizottság. Az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló tanácsadó testülete Magyarország és Románia kérésére vizsgálta meg az ukrán nemzetiségek - köztük a kárpátaljai magyarok - jogait korlátozó rendelkezést - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa St
Egy kutatás során kiderült, hogy a kontaktlencsét viselők tovább hordják lencséiket a gyártó által előírt időtartamnál. Ha kontaktlencsét viselünk, nem ártana rendszeresen ellenőriznünk a naptárunkat.
Az Economist, mint a globális véleményhatalmi rendszer fontos eleme egy elgondolkodtató elemzést tett közé „Újjáépítés 2.0” címmel és persze Ukrajna újjáépítéséről van szó benne.
Júliustól a JTM-korlát változása miatt a korábbinál kisebb havi törlesztővel alacsonyabb összegű hitelt lehet csak kapni bizonyos jövedelmeknél. Aki június 30-ig igényli a kölcsönt, még az enyhébb feltételeket kell teljesíteni, így az érintett fizetésűeknek érdemes sietni.
Méltó helyre kellene tenni a kaprot a magyar gasztronómiában, mert elhanyagoljuk ezt a rendkívül értékes növényt, és ez volt az egyik célja a Vindornyafokon rendezett Kaporfesztiválnak, ahol nemcsak sütöttek-főztek, hanem szakmai előadásokat is tartottak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a központi banki digitális valuták (CBDC) iránti növekvő érdeklődést vizsgáló jelentésében elismerte, hogy a kriptovaluták betiltása
Köszönhetően az internet rohamos térnyerésének, illetve a blokklánc-technológia töretlen fejlődésének, mára az otthonunk kényelméből is elérhetők a legjobb kriptokaszinók. Ezek
A címben említett élethelyzetre több, némileg egymásnak is ellentmondó jogszabály vonatkozik, amelyeket nem egyszerű kibogozni. Cikkünkben röviden áttekintjük a nyugdíjasok közszolgálati jogviszonyban történő foglalkoztatásának lehetőségeit.
2010 óta egyetlen közjogi intézmény sem fejtett ki akkora ellenállást és ért el akkora sikereket a kormányzat nyomulásával szemben, mint a bírók 2018-ban megválasztott önigazgatási testülete, az OBT. Az ellenállás egyik kulcsfigurája Matusik Tamás volt, akit június elején a tagok – az OBT történetében először – elnökké választottak. Interjú.
A Monori Rendőrkapitányság június 15-én drónt vetett be abban a közrendvédelmi és közlekedésrendészeti akcióban, amelynek 32 embert bírságoltak meg, miután nem álltak meg a stoptábla előtt – írja a police.hu.
Az amerikai parti őrség tengerészeti nyomozó testületet (Marine Board of Investigation) hívott össze a Titan mélytengeri búvárhajó tragédiájának vizsgálatára – hangzott el a parti őrség vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Rekordnagyságúnak számító, csaknem 30 tonnás illegális cápauszony-szállítmányt foglaltak le a brazil hatóságok. Az Ibama brazil kormányzati környezetvédelmi ügynökség becslése szerint a 28,7 tonnás, Ázsiába tartó illegális szállítmány mintegy 10 ezer kékcápa és röviduszonyú makócápa életébe került, a cápák ugyanis egytől egyig belehalnak uszonyuk l
A Barna Windsor Leves évszázadokon át a brit királyi család kedvenc előételének számított. A nemzeti pszichében is különleges szerepet töltött be – már ha létezett valaha egyáltalán. Szakácskönyvektől kezdve a TV műsorokon át, számos sztárséf úgy tartja, a Barna Windsor Leves több évszázadon keresztül volt a kedvenc étele a brit királyokna
Vasárnap éjszakára már minden vasútvonalon végeztek a MÁV szakemberei a péntek este, éjszaka Magyarországon átvonult vihar okozta károk elhárításával - közölte a Mávinform hétfőre virradó éjjel.
Tizennégy űrhajós közreműködésével végzett vizsgálattal derítették ki tudósok, hogy miért romlik a mikrogravitációs környezetben az asztronauták immunrendszere.
A BlackRock 10 nappal ezelőtti bejelentése óta a bitcoin árfolyama 26%-ot emelkedett és lényegében 1 hét alatt ledolgozta az ezt megelőző 10 hét során, április óta elszenvedett veszteséget. A bitcoinnak több mint egy éve nem sikerült az elmúlt napokban is kóstolgatott 31 000 – 32 000 dolláros régiót átlépnie, ami a nagy képet tekintve is […]
Litvánia a NATO keleti szárnyának megerősítését kéri a Wagner orosz fegyveres csoport szombati lázadása és az alapító, Jevgenyij Prigozsin fehéroroszországi száműzetése miatt – közölte vasárnap Gitanas Nauseda litván elnök a balti állam biztonsági tanácsának ülését követően.
Június utolsó és július első napjai csodálatos lehetőségeket jeleznek. Olyan káprázatos bolygóháromszög áll össze az égen, amire viszonylag ritkán kerül sor. Mindenkinek kijut a jóból. Élj vele!
Továbbra is megéri programozást tanulni: azoknak, akik karrierváltóként lépnek erre a pályára, 3 év után az átlagbére már meghaladja a havi bruttó 1,2 millió forintot – derült ki a Green Fox Academy legfrissebb alumni kutatásából. Három év után ugyanis szinte garantált az előléptetés, tízből kilenc bootcampet végzett programozó ekkor már legalább m
Öntött, préselt, akár kovácsolt használati tárgyak vesznek körül minket a mindennapokban. Telefonjaink, járműveink, háztartási eszközeink mind tartalmaznak tömeggyártott elemeket a legkülönfélébb műanyagokból, gumiból, alumíniumból vagy más önthető vagy alakítható fémből, esetleg üvegből. Ezek a tárgyak százezres, akár többmilliós darabszámban hagy