Az ügyfélszolgálati munkában áttörést hozhat a mesterséges intelligencia, kevesebb várakoztatást és állandó elérést kínálnak a már most is elérhető digitális rendszerek - közölte a United Call Centers (UCC) a kiszervezett ügyfélszolgálati megoldások egyik piacvezető szolgáltatója pénteken az MTI-vel.
Nemcsak a magyar építőipar van nehéz helyzetben. A kereslet visszaesése, a finanszírozási költségek emelkedése és az növekvő költségszint – globális jelenségek.
A Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap lett a Generali IC Ázsiai Részvény Alap, illetve a Generali Mustang alap is második helyezést ért el a Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán. Ennek apropóján beszélgetett Móra Mátével, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével Vég Márton újságírónk.
Magyarország korábban „harcolt” azért, hogy minél több adó beszámítható legyen a globális minimumadóba. Ilyenek lehetnek a TAO-n kívül az iparűzési adó, az innovációs járulék, a Robin Hood adó és az extraprofitadók. Ha ezek beszámíthatósága elérhető, akkor kiegészítő adót csak abban az esetben kellene fizetni, ha ezek összességében nem érik el az e
A magyar szülők 28 százaléka rendszeresen ad fix zsebpénzt a 18 év alatti gyermekének, ugyanakkor az otthoni házimunkába való besegítésért és az iskolai teljesítményért történő fizetés kevésbé elterjedt hazánkban - derült ki egy friss felmérésből, amely arra is rávilágított, hogy a 16-18 év közötti fiatalok 28 százaléka havi 20 000 forintnál is töb
Péni Istvánnak és a világranglista-vezető Pekler Zalánnak sem sikerült bejutnia a fináléba férfi légpuskában, így nem szereztek kvótát pénteken az Európa Játékok Wroclawban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő versenyén.
A cégnél állítják, hogy a tulajdonosok által megfogalmazott értékek, a szeretet, a példamutatás és a szolgálat jóval inkább illenek egy vidéki környezet mentalitásához és értékrendjéhez, mint egy ipari parkhoz.
A becsült ár duplájáért kelt el Párizsban a Bonhams-Cornette de Saint Cyr árverési cég aukcióján Alain Delon francia filmcsillag nyolcvan darabból álló műkincsgyűjteménye.
Thierry Neuville a Szafari Rally előtt kijelentette, hogy mindennél fontosabb lenne számára a győzelem Kenyában, az afrikai istenek azonban másképp szerették volna.
Az Olimpia Napja alkalmából Mozdulj! elnevezéssel a Városligetben megtartott egész napos szabadidősport-eseményt rendezett pénteken a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), hogy ezzel is mozgásra inspirálja az embereket.
A 29 éves Zachary Bray 34 társával ült a buszon, amikor a jármű az erős ködben az oldalára borult és korlátnak ütközött. A halálos baleset Új-Dél-Walesben, Ausztráliában történt vasárnap késő este.
A lap szerint az ÁSZ 117 példát hoz fel arra, hogy a 2022-es választás ellenzéki kampányának egyes részleteit Márki-Zay Péter mozgalma fizette külföldi finanszírozásból.
Már gőzerővel készülnek a versenyzők Kiskörén a Magyarok Világszépe jövő pénteki döntőjére. A hölgyek más és más indíttatásból méretik meg magukat, Nánási Dorottya szeme előtt például édesanyja barátnőjének példája lebeg, aki 1994-ben királynő lett.
Az orosz csapatoknak állítólag a kelet-ukrajnai Harkiv megyében sikerült területeket visszafoglalniuk, az ukránok pedig az ország déli területein, Donyeck megyében nyomulnak előre.
Hogyan vegyük el egy 19 éves fiú szüzességét néhány nap alatt? Ezzel indulunk, ennél azonban jóval többet kapunk a nyár egyik legviccesebb filmjétől, amely nem éppen családbarát, de 16 éven felül mindenkinek ajánlott!
A Red Bull teljesítményét látva felmerült a gondolat, hogy visszafogja-e magát a csapat. Ám a Bikák technikai igazgatója elmagyarázta, hogyan néz ki egy hétvégjük. 2023-ban egyelőre megállíthatatlan a Red Bull. Az istálló minden futamot megnyert és toronymagasan vezetik a bajnokságot is. Max Verstappen zsinórban a negyedik győzelmét aratta Kanadába
A spanyol Santander Bank 2022-ben még kissé szkeptikus volt a kriptovalutákkal kapcsolatban, mára azonban annyira megváltozott a véleménye, hogy befektetőinek
Az alapvető üzemanyagokra meghirdetett hatósági ársapka tavaly decemberi megszüntetése óta az autósoknak piaci árat kell fizetniük tankoláskor. Az árnövekedés hatására 2023 első negyedévében visszaesett az üzemanyagok forgalma, miközben folyamatos emelkedés figyelhető meg azok számában, akik rendelkeznek autóval. A drágulás különösen a nyári hónapo
A hiteligénylők kétharmadát kizárják a támogatásból azzal, hogy a Babaváró hitelhez folyamodó pár hölgytagja nem lehet idősebb 30 évesnél. Érdemes sietnie azoknak, akiknél az életkori korlát a jövő évtől problémás lehet. A piaci hitelek ugyanis jóval drágábbak, ráadásul lakáscél esetén nagyobb összegű saját megtakarítás bevonására is szükség lehet,
2023. június 9-17. között, öt napig tartott Magyarország legújabb fesztiválja, az Örvényesvölgy Fesztivál. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával létrejött eseményen fellépett többek között a Gipsy Kings by Diego Baliardo, Candy Dulfer, Kevin Davy White, a Ferenc Nemeth Freedom Trio, Gilad Hekselmannal és Seamus Bl
Az erős, autentikus motorkerékpárok sokoldalúak, az elmúlt évtizedekben számtalan motorkerékpár-rajongót sarkalltak távoli országokba vezető utakra, látványos kalandtúrákra és Földünk legtávolabbi zugaiba vezető expedíciókra. A mára legendássá vált boxermotoros BMW GS legújabb kiadását – az R 1300 GS-t – 2023. szeptember 28-án, a berlini, új BMW Mo
Két, eddig óvodaként működő és egy hajléktalanellátásra használt épület értékesítéséről döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés, a képviselők emellett több mint 300 millió forinttal emelték a Szegedi Nemzeti Színház támogatását.