A Binance-felhasználók több mint 75 százaléka 2023-ban is folytatja a kriptovalutákba történő befektetést, és csak 3 százaléknyian számoltak be arról, hogy nem készülnek erre. A megkérdezettek 76,6 százaléka úgy véli, hogy a kriptovaluták szükségesek a világgazdaság fejlődéséhez – derül ki a világ vezető kriptotőzsdéjének a magyar felhasználók köré
A Magyar Honvédség a szolgálatot teljesítő katonáitól tántoríthatatlan hűséget, hivatásukhoz méltó, példamutató magatartást, bátor helytállást, magas fokú készenlétet és fegyelmet követel.
Több mint a duplájára, évi 12-15 ezer tonnára növeli a magyaros ételízesítői gyártókapacitását a kormányzati támogatással közel 8 milliárd forint értékű, kedden átadott beruházásnak köszönhetően a kecskeméti Univer Product Zrt.
Egyetlen QR-kóddal nemcsak nyugtát kaphatunk, de kérhetünk számlát, bemutathatjuk a hűségkártyánkat és beválthatjuk kuponjainkat is. Ez csak néhány hozadéka a tervezett új rendszernek, amit a NAV főosztályvezetője vázolt a X. Laurel Retail Konferencián.Alapvetően változtatja meg a vásárlási gyakorlatot a kormányzat tervezete, amely teljesen digitál
Az elhúzódó és akár eszkalációval is fenyegető háború miatt most Magyarország biztonsága és védelme az első. A háború indokolttá teszi, hogy a Magyar Honvédség fokozza a katonák felkészítésre és kiképzésére szánt időt. A kormány ezért rendeletben rögzíti, hogy a háborús veszélyhelyzet idején a Magyar Honvédség tagjainak akár fokozott igénybevételre
A Vodafone Magyarország Alapítvány ötödik alkalommal adta át a legjobb digitális innovációknak járó elismerést, az összesen 15 millió forint értékű díjazással járó Vodafone Digitális Díjat. Az innovációs pályázatra idén 107 pályamunka érkezett, a zsűri három kategóriában – KKV Digitalizáció, Fintech, Fenntartható Energia – értékelte a pályázatokat
Hetedik alkalommal is összegyűltek az online világ legnagyobb hatású csillagai a JOY Social Media Award gáláján. A közönség és a szakmai zsűri döntésének köszönhetően a díjazottak közt szerepel többek közt Erős Antónia és Szellő István párosa, Tóth Andi, Lakatos Levente, Szabados Ági, és Sydney van den Bosch is. Idén először #TikTokTanár kategória
A magas középhőmérséklet, valamint a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az idén júniusban induló állami földárverések, illetve az erőteljes inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, ami még magasabb szintekre hajthatja az árakat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.
Hamarosan fordulóponthoz ér Peller Mariann élete: negyvenéves lesz. Míg a nők egy része ilyenkor pánikba esik és a legszívesebben eltitkolná a korát, az RTL Reggeli műsorvezetője boldogan várja a negyedik ikszet.
A megújuló energiaforrások részaránya a globális energiatermelésben tavaly elérte a 30%-ot, miután a napenergia rekordméretű növekedést ért el, de a fűtő- és üzemanyag-ágazat szén-dioxid-mentesítésében kevés előrelépés történt - derül ki egy június 13-án közzétett kutatási jelentésből.
Új dal érkezését jelentette be a StadiumX, amelyben ezúttal Azahriah és Sam Martin is közreműködik, a szerzők között pedig David Guettát is megtalálhatjuk. A dal címe Heaven.
Mivel a bőr legfelső rétegében helyezkedik el a legtöbb fájdalomérző idegvégződés, emiatt a felületes sebzések, horzsolások eleinte gyakran nagyobb fájdalmat okoznak, mint a súlyosabb sérülések.
Negyedik éve támogatja a Lidl Magyarország élelmiszerekkel a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézetet annak alapítványán keresztül: a támogatásra szánt éves keretet 78 millió forintról majdnem 100 millió forintra emelte az áruházlánc.
Június 23-ig lehet megtekinteni a Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum aulájában, az iskola végzős tanulói által készített vizsgamunkákat. A Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum működésének 140. évfordulójához kapcsolódó vizsgamunka kiállítást Hudacsek Lászlóné, az Innovatív Képzéstámogató Központ szakmai igazgatója nyitotta meg. A tanulók,
Több mint 960 millió forint magyar és uniós támogatással fejlesztette gyümölcs feldolgozási rendszerét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Agricolae Kft.
Magyarországon számos iparágban jellemző, hogy jelentős a látencia: sok vállalat nem tudja, hogy az általa végzett tevékenység, ill. tevékenységek valójában K+F tevékenységnek minősülnek. Ezen termék-, szolgáltatás-, vagy folyamat-fejlesztési tevékenységek kapcsán a társaságok adókedvezményekre, vagy készpénz támogatásra is jogosultak lehetnének. É
2023. július 13-16. között rendezik a Bánkitó Fesztivált. A rendezvény idei témája az adaptáció. A programok között mindenki találhat számára érdekes elemet: a gyermekprogramoktól a szakmai beszélgetéseken át a könnyűzenei koncertekig sok színes előadással készültek a szervezők az érdeklődőknek. A szervezők célja egy olyan programsorozat összeállít
Málta évek óta nagyon népszerű utazási célpont, ami egyáltalán nem véletlen. Sokan döntenek Málta mellett, ha utazásról van szó, aminek számos jó oka van.
A Visegrádi Szabadalmi Intézet (Vszi) október 1-től kutatási szolgáltatásokkal bővíti a szabadalmi hatósági eljárásait - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kedden az MTI-vel.