A nemzetközi jog egyértelmű a háborús bűnösök kérdésében - idézte a Reuters Annalena Baerbock német külügyminisztert, aki Vlagyimir Putyin BRICS-találkozóra szóló meghívására reagált.
Mától Német Tamás a Telex új főszerkesztője, míg Dull Szabolcs, az eddigi vezető a Van Másik Zrt. lapigazgatója lesz. Tóth-Bíró Marianna főszerkesztő-helyettes két hete távozott.
A szuperszonikus rakéták, a kvantumszámítógépek és a korlátlannak vélt emberi szabadság korában, a XXI. században sincs nagyobb megtartó erő, mint az Isten, haza és család - hangoztatta Kövér László a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium végzős diákjainak ballagásán.
Egyre többen vannak, akik anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy fenntartható módon étkezzenek, derült ki a WWF tizenkét országra kiterjedő felméréséből. Az idén a megkérdezettek 56%-a, 2021-hez képest 9%-kal többen válaszolták, hogy nem tudják megfizetni a fenntartható étrendet. Muszáj csökkenteni az egészséges élelmiszerek áfáját, ér
Alváshiányra panaszkodott, a halott anyját akarta felhívni telefonon, egy másik híres pedofilnak írt levelet Epstein. A börtönben és a hozza tartozó hivatalban káosz volt.
Az Olaszországba utazók jelentős fennakadásokra készülhetnek hétvégén az olasz reptereken, mivel az olasz reptéri dolgozók vasárnapra országos sztrájkot hirdettek - tudatja a Wizz Air.
A vegán bőrről ismert, hogy megfizethetőbb, nem beszélve arról, hogy állatbarát, és a divatiparban mindenhol egyre nagyobb teret hódít. De mi is ez tulajdonképpen? A vegán bőr, a műbőr és a környezetbarát bőr szavak felcserélhetők a bőrutánzat (azaz a bőrre hasonlító, de állati bőr vagy melléktermékek felhasználása nélkül készült szövet) leírására.
Az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC volt vezetője figyelmeztetett, hogy a kriptovaluták árának manipulációjáért felelősségre vonás jöhet. Ami már meg is
A magyarországi jezsuiták új tartományfőnöke, András Attila tősgyökeres székely családban született Székelyudvarhelyen, 1977-ben. A mai napig meghatározó élményei a székelypálfalvai nagyszüleinél természetközelben töltött vakációk, amelyek gyermekként a szabadság érzését adták számára. A Jézus Társaságában ez a gyermekkori szabadságélmény kibővült
„Változtatunk a Telex működésén. Mától Német Tamás a Telex új főszerkesztője, mivel Dull Szabolcs főszerkesztői-igazgatói posztját a saját kezdeményezésére szétválasztjuk” – írja a Telex. Tamás a Telex egyik legismertebb arca, eddig szerkesztőként, a politikai, gazdasági, közéleti témákkal foglalkozó rovat egyik vezetője volt. Vezetésével az a c
Sikeresnek lenni sokkal könnyebb, mint boldognak – állítja Blaskó Nikolett, az ACG reklámügynökség alapító-tulajdonosa és ügyvezetője. A Forbes Legyél Jobb! Napjának színpadán többek között arról is beszélt, miként változott a sikerhez való hozzáállása, mit adott neki a lósport és hogyan tanult meg hálásnak lenni.