Thierry Neuville kezdeményezésére a Szardínia Rally után online megbeszélést tartottak a WRC-ben versenyző csapatok és versenyzők azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne jobbá tenni a WRC-t. A belga versenyző egy interjú során elárulta a maga javaslatát.
„Sajnos a közelmúltban Brüsszelből komoly támadás indult a magyar rezsicsökkentés ellen, és a magyar rezsicsökkentés elleni brüsszeli támadásnak ma a jogszabályi előterjesztésével is itt szembetaláltuk magunkat” – mondta a miniszter a most kezdett, villamosenergia-piaci reformról szóló vitáról.
Pótlóbusz szállítja az utasokat augusztusig a Balassagyarmat - Ipolytarnóc vasútvonalon, azt követően, hogy a heves esőzések megrongálták a pályát Nógrádszakál és Ipolytarnóc között - tájékoztott a Mávinform hétfőn. Mint írták: az elmúlt hetekben a heves esőzésekben közel 300 méteren vált használhatatlanná a vasúti pálya.
Februárhoz képest nincs elmozdulás a megkérdezett 130 hazai cégvezető jövőkép érzetében. Stabilizálódott közérzetről, az ágazati szektorok hozzáállásában némi átrendeződésről, és összehangolódott álláspontokról számol be az OPTEN és a Bridge Budapest májusi hangulatfelmérése.
„Egy amerikai – zsidó családba született – milliárdos képviseli az univerzum minden gonoszságát. Ez az Orbán-kormány hivatalos kommunikációs vonala” – fogalmazott Freund.
2023 első negyedévében több mint 267 ezer autót adtak el ebből a modellből világszerte. Pedig ez az autó még csak három éve van forgalomban. Sőt! Az aranyérmes helyezéssel a modell teljesen felforgatja az autós világot.
A fúziós folyamat lezárultával, a változó szakmai és üzleti hangsúlyoknak megfelelően az MBH Bank Nyrt. felsővezetése is átalakult: mostantól Egerszegi Ádám általános vezérigazgató-helyettesként, Bakonyi András kockázatkezelési vezérigazgató-helyettesként, Puskás András pedig önkormányzati kiszolgálásért, egyházakért, ESG és fenntarthatóságért, kom
Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont bejelentette, hogy könnyen elkezdődhet a 2023-as hurrikánszezon, ugyanis egy trópusi depresszió pár napon belül hurrikánná fejlődhet ki - számol be a hírről a Reuters.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Futótűzként terjed a neten az az üzenet, amit egy autó tulajdonosa talált a szélvédőjén. Egy közeli szomszédja a feladó, meglepő, mit kér és megdöbbentő, hogy miért.
Míg 2000-ben 14,38 milliárd brojlercsirke volt világszerte, addig 2020-ban már közel 33,1 milliárd, ami jól érzékelteti az ágazat szerepét a Föld egyre nagyobb népességének élelmezésében. Ugyanakkor a brojlercsirkék számának a növekedése egyre több trágya keletkezésével jár együtt, ami potenciálisan szennyezheti a talajt, a felszíni és a felszín al
Az elszigeteltség és a magány jelentősen növeli a halálozás kockázatát - derült ki egy kínai kutatócsoport 90 tanulmányt összegző, átfogó elemzéséből. A társas kapcsolatok hiánya átlagosan 32 százalékkal, a magányosság érzése pedig 14 százalékkal növeli a halálozás kockázatát - számoltak be a tudósok a Nature Human Behaviour című szakfolyóirat hétf
Mehmet Simsek török pénzügyminiszter jelezte, hogy fokozatos lépéseket fog tenni a hagyományosabb politika irányába, miközben az ország a befektetői bizalom helyreállítására törekszik - írja a Bloomberg.
A hagyományos toborzási módszerek rég nem elegendőek a munkaerőpiaci versenyben, innovatív megoldásokra van szükség. Ilyen újítás a gamifikált preboarding platformunk. de a TikTokon is jelen vagyunk, 170 ezres nézettségnél jár a kampányunk – mondta el a Növekedésnek Dobi Kitti, az MBH Bank humán erőforrásért felelős vezérigazgató-helyettese.
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 48 éves nővel szemben, aki óvodaüzemeltetőként nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket, és emiatt egy kislány áramütést szenvedett – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Egy új tanulmány szerint légutaink eltömődnek mikroműanyagokkal, mivel óránként körülbelül 16,2 bitet lélegzünk be belőlük. Ez egy bankkártya értékű mikroműanyagot jelent hetente.
Neked is mindig potyognak a könnyeid, amikor nagyobbakat ásítasz? És vajon azt is tudod, miért? Cikkünkből most kiderítheted a választ, ami talán téged is régóta foglalkoztat már!
Szerinte négy éve még az egyik legjobb énekesnőnek tartottak azok, akik az elmúlt években mindent bevetnek, hogy lejárassák. Ő azonban tovább zenél és énekel, mert Isten ezt az utat szánta neki.
Még több mint egy hónapot kellett volna várni az első hivatalos fotók előtt, ám a most kiszivárgott – meglehetősen hivatalosnak tűnő – fotóknak köszönhetően a nagyközönség már megismerkedhet a Samsung két új, csúcskategóriás kihajtható mobiljával.
Június 21-én lesz az első kereskedési nap a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Nyrt. törzsrészvényeivel, amelyeket június 7-én vezettek be a tőzsdére - közölte a BÉT hétfőn a honlapján.
Háborúpárti az ellenzék – ezzel a felütéssel indított új, országos plakátkampányt a kormányközeli Civil Összefogás Fórum. A plakátokon vezető ellenzéki politikusok szerepelnek.
Károly király szívmelengető képeket posztolt a királyi család Instagram oldalára, úgy tűnik, hogy az uralkodó apák napja alkalmából egy kis időutazást tett az emlékek útján.
A daganatos betegségben elhunyt kislány, Izus édesanyja újabb írásában ad hírt arról, hogyan élik meg a gyász közepette a mindennapjaikat, miközben a kislány hiánya sohasem szűnő fájdalmat jelent.
Az Európai Unió nem tartja a szükséges tempót ahhoz, hogy világszinten vezető szerepet tölthessen be az akkugyártás terén - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke
Szergej Nariskin szerint a NATO által kiképzett katonák sokaságának halála és a haditechnika megsemmisülése aláássa az ukrán hadsereg harci hatékonyságát.
Pénteken nyújtott be egy módosító javaslatot a Fidesz, amivel a pedagógusok eddigi 22-26 óráját 24 órában fixálnák. A fix munkaidő önmagában jó lenne, de más gondok vannak. Megnéztük, mit is jelentene ez a gyakorlatban.