Azzal tisztában vagyunk, hogy Olaszország fővárosa Róma, Angliáé London, a francia főváros pedig Párizs. De vannak olyan országok, amelyek fővárosával kapcsolatban a legtöbbek fejében téves elképzelések rögzültek. Ráadásul olyan országokról beszélünk, amelyekről mindenki hallott...
Két hét múlva, június 30-án rendezik a Magyarok Világszépe 2023-as döntőjét. Lapunk olvasói is voksolhatnak a szépségekre, akik közül a legtöbb szavazatot kapó hölgy a fináléban átveheti majd a Blikk különdíját.
Elhunyt, megszűnt létezni, kimúlt és megtért a teremtőhöz, az élettől megfosztva békében pihen, alulról szagolja az ibolyát, földobta a talpát, beadta a kulcsot, a fűbe harapott. Ez egy ex-kijelzőtechnológia.
Az orosz elnök szerint egyesek azt látva, hogy az ukrán siker kevéssé valószínű, ki akarják provokálni, hogy Moszkva atomfegyvert vessen be, hogy aztán kegyetlenséggel lehessen megvádolni.
Hat évvel a piaci bevezetése után a cseh gyártású Seat Ateca viszonylag alacsony áron kapható. Hiába spanyol márka, Csehországban rakták össze, talán ezért is cáfol rá azokra, akik azt hiszek, heves vérmérsékletű négykerekű. Használt autóként mennyire veszi le a SUV-szerelmeseit a lábukról?
A Ryanair vezérigazgatója kénytelen volt bocsánatot kérni, miután a légitársaság egyik járatán azt mondták – tévesen –, hogy nemsokára Palesztinában landolnak.
Stabilizálódott az ellátási lánc az Airbusnál, tartható lehet az idei cél a leszállított gépek számában - közölte az európai repülőgépgyártó vezérigazgatója.
Az Év Projektmenedzsere Díjat minden évben a hazai projektmenedzsment szakma egyik kiemelkedő képviselőjének ítéli oda a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla.
Mobilalkalmazások, telematika, chatbotok, virtuális asszisztensek – a Kpmg nagy nemzetközi kutatásai már előrevetítik, hogy meghatározó átalakulás előtt állhat a biztosítási szektor, ennek mozgatórugója az ügyfél, alapvető eszköze pedig az adat. A Kpmg magyarországi szakértői az Inspira Research segítségével mélyinterjús kutatással validálták a kim
Amikor a csontok egészsége és a csontritkulás megelőzése kerül szóba, elsőként a kalciumra gondolunk. Ez érthető is, mert ez a fő alapanyaga a csontjainknak. Folyamatosan azt sulykolják belénk, hogy az erős csontokhoz rengeteg kalciumra van szükségünk, pedig mi sem áll távolabb az igazságtól.
A 31 éves Valdo Calocane-t azután tartóztatták le, miután kedd hajnalban a rendőrséget arról értesítették, hogy találták két emberi holttestet az utcán.
A hidraulikus rendszerek tervezőinek és felhasználóinak a hidraulikafolyadékot az általános teljesítmény kritikus összetevőjeként kellene figyelembe venniük.
Magyarország biztonságának az erős nemzeti haderő és egy erős NATO a garanciája - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a NATO védelmi miniszterek pénteki brüsszeli találkozóját követően az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
Ismerős környezet és helyzetek, barátságos arcok. Minden elemében magyar, emberközeli és életszerű új reklámfilmekkel mutatkozik be az Erste. Az új marketingstratégia jegyében készült filmek szereplői önmagukat játsszák, és bemutatják, milyen #higgymagadban pillanatokban tud segíteni az Erste.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Schmidt Ádám és Németh Balázs, Schiffer András, Resperger István, Rétvári Bence, Banai Péter Benő és Vukovich Gabriella.
Hosszú hónapok után elindult Ukrajna offenzívája az oroszok által megszállt területekért, de nem lesz egyszerű dolga az eddigi tapasztalatok alapján. Rácz András szerint az oroszok bevetettek egy olyan fegyvert, ami jelentős veszteségeket okozott az ukránoknak. Az Oroszország-szakértő szerint néhány héten belül derülhet ki, sikeres lehet-e az ellen
Orbán Viktor szerint nem mindegy, hogy háborús időkben hol tartják a megtakarításaikat az emberek, a miniszterelnök szerint a legjobb ilyenkor, ha államkötvényben vagy kincstárjegyben tartják, és aki így tesz, azt jutalmazni is fogják. Az MNB egykori elnöke a miniszterelnök kijelentésére úgy reagált, hogy a magyar állampapírok valóban biztonságosak
Legyünk őszinték: vannak napok, amikor kinyitjuk a hűtőszekrény ajtaját a konyhában, ránézünk a polcon lévő élelmiszerekre, és teljesen elveszettnek érezzük magunkat a látványtól. Semmi nincs benne, amiből egy gyors receptet össze tudnánk ütni.
A német gazdaság zsugorodik az idén, az infláció pedig 2 százalék felett marad legalább 2025-ig - áll a német szövetségi jegybank, a Bundesbank pénteken ismertetett friss, fél éves előrejelzésében.