Nemzetközi ikerkongresszusnak ad helyet a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központja, a rendezvényen ikerkutatók, genetikusok és ikerterhességekkel foglalkozó nőgyógyászok vesznek részt.
A következő években mintegy 500 ezer fővel szükséges növelni a foglalkoztatottak számát, ehhez pedig elengedhetetlen a külföldi munkavállalók foglalkoztatása – emeli ki Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője. Annak érdekében, hogy a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásának jogszabályi keretei még átláthatóbbak és egyértelműbb
Együttműködési megállapodást kötött a kormányzat és a magyar tulajdonú WHC Cégcsoport, Közép-Kelet-Európa meghatározó HR szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A megállapodás értelmében a WHC a kormányzat partnereként részt vesz a foglalkoztatási helyzet javításában, a munkahelyek védelmében, valamint az új beruházások munkaerőigényének kiszolgálásában
Közös kommunikációs kampányban hívja fel a figyelmet az adakozás és egyben a fenntarthatóság fontosságára a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Posta, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Nemzeti Bank. A szervezetek év végéig egységes megjelenéssel és üzenettel igyekeznek a lakosság figyelmét a nehéz sorsú gyermekek és családok i
Válságstábot állított fel a lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter az Odera folyót és a dél-lengyelországi Gliwice város kikötőjét összekapcsoló csatornában minap történt halpusztulás miatt - közölte szerdán Anna Moskwa tárcavezető.
Az Európai Parlament szerdai plenáris ülése új szabályokat hagyott jóvá az EU-ban forgalmazott akkumulátorok és elemek hatékonyabb, tartósabb és "zöldebb" tervezésére vonatkozóan.
A Reuters legfrissebb adatai alapján jelentősen növekedni fog Oroszország tengeri dízel- és gázolajexportja júniusban, miután sikerrel lezárultak a finomítói felújítási munkálatok és a hazai készletszintek is kifejezetten magasan alakulnak, ezeknek köszönhetően nő az olajtermékek termelése az országban. Az adatok alapján az orosz kikötőkből származ
Amennyiben most sem születik telitalálat, akkor a főnyeremény eléri a maximális bruttó 44,4 milliárd forintot. Az Ötöslottón 1,2 milliárd forint a tét ezen a héten.
A köztársasági elnök a Mathias Corvinus Collegium Női Közéleti Vezetőképző V. évfolyamának diplomaátadó ünnepségén mondott beszédet a Sándor-palotában.
Az Europol – az Európai Unió Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatalának támogatása mellett – együttműködést kezdeményezett a hamisított ruházati termékek, lábbelik és kiegészítők illegális kereskedeleme ellen. A nemzetközi kötelezettségnek eleget téve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is csatlakozott a művelethez.
A magyar kormány demokratikus és a nép akarata szerint cselekszik, Brüsszelből szovjet típusú vezetés utasít - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Libero című olasz napilapban pénteken megjelent interjúban.
Közös kommunikációs kampányban hívja fel a figyelmet az adakozás és egyben a fenntarthatóság fontosságára a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Posta, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Nemzeti Bank. A szervezetek év végéig egységes megjelenéssel és üzenettel igyekeznek a lakosság figyelmét a nehéz sorsú gyermekek és családok i
Magyarországon majdnem 20 ezer vállalkozás viseli ma is a szankciós energiakrízis terheit, ők még mindig kénytelenek a piaci árnál többet fizetni - olvasható a Világgazdaság pénteken közölt elemzésében.
Több mint egy hónapja módosították az autópályakoncessziós szerződést. Németh Tamás, a koncesszor magáncég, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója szerint erre a magyar állam kérésére került sor, de több pontot azért módosítottak, hogy a hitelező bankok elvárásainak is megfeleljenek, mivel nőtt Magyarország leminősítési
A svájci választók a vasárnapi népszavazáson döntenek az új klímatörvényről, amelynek célja, hogy 2050-re nettó nullára csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást - számolt be a Reuters.
Sorozatos érzelmi, hatalmi és szexuális bántalmazást követett el a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanára; az ügybe a Vatikánt is bevonták, az ítélet most lett jogerős.
A Magyarországon működő vállalatok többsége a digitális átállásra összpontosít, ma már csupán 34 százalékuk nem tekinti ezt lényeges kihívásnak – közölte a K&H pénteken az MTI-vel.
A brit Autocar értesülése szerint a jelenleg csak Kínában elérhető Tayron második generációjából globális modell lesz, amelyet Wolfsburgban gyártanak majd
A legtöbben jól tudják, milyen ételek tesznek jót az egészségnek, és mik ártalmasak: sokszor halljuk, hogy fogyasszunk brokkolit, paprikát, sárgarépát, cukkinit, sok zöldséget és gyümölcsöt. De nem mindegy, hogyan készítjük el ezeket, mert például a könnyű és egészséges cukkini olajban kisütve egy kisebb kalóriabombává válhat.
A magyar kormány demokratikus és a nép akarata szerint cselekszik, Brüsszelből szovjet típusú vezetés utasít - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Libero című olasz napilapban pénteken megjelent interjúban.
Noha a legtöbb hűtő ajtaja külön tojástartó rekesszel rendelkezik, a szakértők szerint egyáltalán nem ideális, ha oda pakoljuk a tojásokat – cikkünkből most megtudhatod, mi ennek az oka!
A művészek a lehető legextrémebb, sőt legintimebb helyzetek közepette is képesek inspirációt kapni. Így történt ez Charlie Puth énekessel is, akinek a zene iránti elkötelezettsége annyira erős, hogy szex közben is képes dalt szerezni.