Már 2030 előtt túllendül a csúcsponton a világ olajfelhasználása az IEA nemzetközi energiaügynökség szerdán ismertetett legfrissebb középtávú olajpiaci jelentése szerint.
Új szabályt fogadott el Párizs a magas épületekre, e szerint 37 méternél magasabbra nem lehet építeni a jövőben semmit sem a fővárosban – számol be a hírről az Euronews.
A pókoknak általánosságban nincsen túl jó megítélésük, habár jóval ártalmatlanabbak annál, mint amilyennek elsőre tűnnek. Magyarországon több száz pókfaj él, melyek közül csupán 10-12 olyan, mely a lakásokban is megtalálható. Különösen hasznos feladatot látnak el, hiszen az emberek számára nem igazán kívánatos rovarokkal táplálkoznak. Vegyük sorra,
Panorama i-Cockpit a neve a Peugeot új műszerfal-kialakításának, amely 21 hüvelykes, hajlított kijelzőből, új fazonú, lapított aljú és tetejű, érintőgombos
Csaknem 165 ezer egységes kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók az új uniós szabályok alapján meghirdetett 52 agrártámogatási jogcímre, mintegy 5 millió hektár terület után igényelve támogatást – közölte Nagy István agrárminiszter.
A munkások és a mentőszolgálat szerint többen is rosszul lettek az elmúlt hetekben az ivnácsai akkumulátorgyárban, a vállalat szerint egyetlen esetről van szó. A rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.
A 2022. évi műsorkvóta-kötelezettségek teljesítésének vizsgálata alapján a médiatanács öt rádiós és nyolc audiovizuális médiaszolgáltatás médiaszolgáltatójával szemben indított hatósági eljárást.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese arról beszélt, Szerbiában és Romániában is keresnek annyi pénzt a dolgozók, mint amennyit Magyarországon kapnának.
Egyetlen QR-kóddal nemcsak nyugtát kaphatunk, de kérhetünk számlát, bemutathatjuk a hűségkártyánkat és beválthatjuk kuponjainkat is. Ez csak néhány hozadéka a tervezett új rendszernek, amit a NAV főosztályvezetője vázolt ma a X. Laurel Retail Konferencián.
Ázsia növekedése az év végére meghaladja az amerikai és az európai növekedést, mivel a régiót nagyrészt megkímélték a kamatsokkok - közölte a Morgan Stanley a CNBC szerint.
Csütörtökön tovább növekszik a fátyolfelhőzet, majd a nap előrehaladtával az ország egyre nagyobb részére lesz jellemző a napsütés. A fátyolfelhőzet a délkeleti, keleti megyéink fölött vastagszik majd meg, így ezen a területen érdemes csapadékkal is számítani.
Frédéric von Anhalt örökös híján keresi azt az embert, aki majd gondját viselheti Gábor Zsazsa hagyatékának. Erre a posztra jelentkezett Jónás Rita egykori műsorvezető.
Mintegy 5000 munkahelyet szüntet meg a Citigroup a hónap végéig, főként a befektetési és vállalati banki üzletágában, mivel az elmúlt időszakban jelentős visszaesést tapasztaltak az üzletkötések terén – írja a Financial Times.
A Cbre globális ingatlan-tanácsadó cég adatai szerint 2022-ben több mint 11,5 milliárd eurót fektettek Európában kifejezetten diákok számára épülő szállásokba, azonban a fejlesztési volumen ellenére ez csupán a kereslet 15 százalékát fedi le a kontinensen. A magyar piac még késlekedik, miközben a becslések szerint már most több ezer szobára lenne s
Egész nyáron át tartó, kedvezményes utazási lehetőséggel csalogatja Csehország a turistákat: egyetlen vonatjegy megvásárlásával az egész ország szabadon bejárható.