Az urémia a vese súlyosan elégtelen működése miatt fellépő tünetegyüttes. Azok a káros anyagok, amelyek normál körülmények között a vesén keresztül választódnak ki és a vizelettel ürülnek, urémia (húgyvérűség) esetén a vérben maradnak, és ott mérgező, károsító hatást fejtenek ki.
Abban az időben, amikor Kovács Béla a párt EP-képviselője volt, a Jobbik politikusai is az oroszok melletti töretlen kiállásukról tettek tanúbizonyságot.
Az EP elé került az újságírók ellen bevetett kémszoftver ügye, ami az Európai Bizottság szerint is aggályos. A képviselők javaslatcsomagja korlátozná a Pegasus felhasználását, de nem lenne kötelező érvényű a tagállamokra nézve.
Az üvegpoharak nem jelentenek környezettudatosabb alternatívát a repoharakkal szemben, mert az előállításuknak ötször nagyobb a karbonlábnyoma, mint az újrahasználható műanyag poharaknak. Erre a következtetésre a független, nemzetközi, fenntarthatósággal foglalkozó denkstatt szakértő csapata jutott, akik Magyarország meghatározó repohárrendszer üze
Az Apple vezeti a világ legértékesebb márkáinak listáját a BrandZ 2023-as Top 100, a legértékesebb világmárkákat tartalmazó listáján, immár második éve – közölte a Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat szerdán.
Közel száz, hátrányos helyzetű általános iskolás gyermek vett részt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident Pénzügyi Zrt. élménynapján, Boldogkőújfalun. Az eseményre öt környező település iskoláiból, illetve a segélyszervezet sátoraljaújhelyi közösségi központjából érkeztek fiatalok.
A 31 éves motoros halálhíréről csapata, a HTS Team számolt be a Facebookon. Az Európa-bajnoki dobogós, világbajnoki pontszerző Szvoboda a vasárnapi versenyen, nem sokkal a rajt után bukott, a mögötte érkező riválisa pedig nem tudta kikerülni és elgázolta. A magyar motoros a fejét ért ütés következtében eszméletét vesztette, a pacovi pályáról a prág
A gourmand parfümök újra teret hódítanak, de nem úgy, ahogyan egykor.Habár minden embernek megvan a saját illata, és azok, amelyek igazán jól állnak neki, az illatoknak is van egyfajta divatja. A tipikus vattacukros, már-már émelyítően édes parfümök egykor egyet jelentettek a szexiséggel, aztán a 2010-es évek második felében a frissebb aromákat kez
Három kategóriában adták át a Vodafone Digitális Díjat, a Vodafone Magyarország Alapítvány által meghirdetett, 15 millió forint összdíjazású pályázat nyerteseinek.
A Himalája só jótékony hatásait nem kell senkinek bemutatni, ahogy felhasználásának sokoldalúságát sem. Étkezési és terápiás célokon túl otthoni wellnessélményben is részed lehet, hála a rózsaszín, ásványi anyagban gazdag termékeknek.
A Balaton átlagos vízállása meghaladta a 120 centiméteres szabályozási szintet. Így egyes déli parti települések védelme érdekében már meg is kezdődött a vízeresztés. A hidrometeorológiai előrejelzésekre alapozva, valamint a tó vízgyűjtőjén kialakult vízszintek figyelembevételével indult el a vízeresztés, amelynek időtartamát és intenzitását az idő
A hamvakat tartalmazó urnák helye a temetőben van - közölték temetkezési egyesületek szerdán az Mti-vel, rámutatva arra: megakasztja a gyászfeldolgozást, továbbá kegyeletsértéshez, illetve mások kegyeleti jogának megsértéséhez vezethet, ha valaki a temető helyett otthon tárolja a hozzátartozója hamvait tartalmazó urnát.
Az Európai Parlament plenáris ülése új szabályokat hagyott jóvá az EU-ban forgalmazott akkumulátorok és elemek hatékonyabb, tartósabb és "zöldebb" tervezésére vonatkozóan.
A könyvkínálat tartalmán nem terveznek változtatást a jövőben, és a csoport operatív irányításában sem terveznek változtatást a Librinél, nyilatkozta Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója az Inforádiónak, miután az MCC a Libri többségi tulajdonosa lett.
Egy ötéves kisfiú szombat este egy nagykanizsai balesetben elveszítette várandós édesanyját és nagymamáját, őt 25 éves rendőr nagybátyja veszi magához. A Zala megyeiek után a budapesti rendőrök is gyűjtésbe kezdtek számukra, jönnek az adományok.
Májustól új igazgatóval folytatta működését a Nestlé PURINA büki gyára. Arthur van Raalte távozását követően Tanja Žigić, a szerbiai surčini gyár korábbi vezetője vette át a pozíciót.
Ma este 8-kor tette közzé kamatdöntését a Fed, amelyből megtudtuk, hogy a jegybank szinten tartotta a kamatokat. Jerome Powell jegybankelnök sajtótájékoztatója fél 9-kor kezdődik.
Nagyot nőttek az elmúlt egy évben a magánegészségügyi ellátások árai, ezzel egyidőben pedig folyamatosan emelkedik az öngondoskodási hajlandóság. A vékonyabb pénztárca felértékeli az egészségpénztárak szolgáltatásait.
Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a korábbi évekhez hasonlóan, idén is kiemelt figyelmet fordít a Tisza-folyó élővilágának védelmére, különösen a védett fajokra. Magyarországon a tiszavirág már csak alig néhány helyen figyelhető meg, így ezen fajok védelme kiemelt jelentőségűvé vált. A természet védelméről szóló törvény alapján tilos a védett
A miniszter szerint ha Trump nyerte volna meg a legutóbbi elnökválasztást, akkor az orosz-ukrán háború nem tört volna ki, mert Trump hivatali ideje alatt nem történt orosz támadás senki ellen.
A rendőrség a jövőben elektromosan is úton lesz – többek között egy Porsche Taycannal. A vezető 23 e-autót vett át, amelyekkel most azt tesztelik, hogy az e-mobilitás beválhat-e a rendőrségi szolgálatban? A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó. Ezeket minden elképzelhető területen próbaképpen kell használni, a járőrszolgálattól kezdve a baleseti hel