2023. június 14. szerda

jún. 14
17:15
Durva tao-pénzt költenek egy kis magyar községben (Menedzsment Fórum)
Taotámogatásból, azaz közpénzből épül a létesítmény Komárom-Esztergom megyei Bajót községben.
jún. 14
17:15
Történelmi lépésre szánta el magát Amerika szövetségese: borsot törne az elszigetelt diktatúra orra alá (Portfolio)
Észak-Korea beperlésével Dél-Korea nem várt módon próbálja érdekeit érvényesíteni - számolt be a Reuters. A hírportál arról is tudósított, hogy eközben Moszkva decemberben újraindította olajszállítmányait a Kim Dzsong Un vezette országba.
jún. 14
17:15
Szülőknek segít a Semmelweis egyetem ingyenes tünetellenőrző alkalmazása (Demokrata)
A hazai szinten egyedülálló fejlesztés több mint 220 gyermekbetegséget tartalmaz.
jún. 14
17:15
Nagy változásokat jelentett be a szakrendelőkben Rétvári Bence – új rendszert vezetnek be (Nyugati Fény)
Micsoda fejlődés!
jún. 14
17:15
Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs? (Racing)
Kissé sértett módon távozott Le Mans-ból a Toyota, miután ők kapták a legnagyobb hátráltatást a verseny előtt, de már lehet, hogy megvan az új csodafegyver.
jún. 14
17:15
Soha nem látott kereskedelmi gyakorlat Magyarországon – Jön az eNyugta (Üzletem)
Egyetlen QR-kóddal nemcsak nyugtát kaphatunk, de kérhetünk számlát, bemutathatjuk a hűségkártyánkat és beválthatjuk kuponjainkat is. Ez csak néhány hozadéka a tervezett új rendszernek, amit a NAV főosztályvezetője vázolt.
jún. 14
17:21
Nem akarnak a dolgozók állandóan az irodában lenni? 5 tipp, amit mindenki imádni fog (Piac és Profit)
A munkavállalók körében mára hatalmas népszerűségre tett szert a hibrid munkavégzési modell, vagyis az irodai és otthoni munka ötvözete, és elvárják, hogy a munkaadók az elérhető legjobb technológiát biztosítsák ehhez – derül ki a Unisys és a HFS kutatásából. A megkérdezett munkavállalók olyan informatikai környezetet várnak el, amelyben tolakodó I
jún. 14
17:21
Itt a kormány válasza az amerikai Himars-fegyverek blokkolásra (ATV)
A kormány "kamunak", "politikai lufinak" nevezte a hírt, miszerint az Egyesült Államok blokkolta a HIMARS rakétarendszerek eladását Magyarországnak.
jún. 14
17:21
Több, mint ezer rejtett bajnokra építhetjük innovációs ökoszisztémánkat (Magyar Hírlap)
A magyar gazdaság a 2010-es évtizedben gazdaságtörténeti léptékű eredményeket ért el.
jún. 14
17:21
Felfegyverzett albán rendőröket fogtak el Szerbiában (Demokrata)
A pristinai belügy közleménye szerint viszont a koszovói rendőröket nem szerb, hanem koszovói területen fogták el.
jún. 14
17:21
Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs? (Racing)
Kissé sértett módon távozott Le Mans-ból a Toyota, miután ők kapták a legnagyobb hátráltatást a verseny előtt, de már lehet, hogy megvan az új csodafegyver.
jún. 14
17:27
Kis mennyiségben is kimutatja a gluténszennyezést az új szenzor (WebBeteg)
Manapság egyre többen választják önszántukból vagy egészségügyi okokból a gluténmentes diétát. A hazai lakosság 1-2 százalékát érintő cöliákiásoknak azonban a gluténmentes diéta nem választás kérdése, a tudomány mai állása szerint ez az állapot ugyanis élethosszig tartó szigorú diétát igényel, hiszen ez az egyetlen kezelési módja.
jún. 14
17:27
Időjárás: Vihar előtti csend? (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul.
jún. 14
17:27
Három álomszép szőkeség egy képen: közös fotót posztolt édesanyjával és lányával Heidi Klum, csodásan mutatnak egymás mellett (Femcafe)
Heidi Klum szépsége vitathatatlan, csodás génjeiből pedig lánya, Leni is rengeteget örökölt. De azt tudtad, hogy az 50 esztendős szupermodell édesanyját is hasonló adottságokkal áldotta meg a sors?
jún. 14
17:27
Csepp alakú, világrekorder magyar fejlesztésű versenyautót mutatnak be Miskolcon (SzMo)
A győri elektromos jármű annyira kis fogyasztású, hogy 291 kilométert képes 1 kilowattóra felhasználásával megtenni. Ez lényegében kétórányi vasalóhasználatnak felel meg.
jún. 14
17:27
Teljesen normális sírni szex után (WMN)
Tudjátok, mit jelent a crygasm vagy crymax kifejezés? És mire utal a PCD betűszó? Olvassátok el a cikket, és kiderül, ti megtapasztaltátok-e már valamelyiket.
jún. 14
17:27
Nagy Attila Tibor: A kormány felelőssége és a Momentum hibája (Mandiner)
Az ellenzék ékes szavakkal, patetikusan szokta kárhoztatni az egészségügy, oktatás állapotát, de kormányra kerülve széttárja a karját.
jún. 14
17:27
Az Avorak AI egy Ethereum fejlesztővel lépett partnerségre (BitcoinBázis)
Az Avorak AI, egy csúcskategóriás AI alapú kriptomegoldás, sok előnnyel kecsegtető kooperációt alakíthat ki egy komoly Ethereum fejlesztővel. Az Avorak
jún. 14
17:29
Francesca Rivafinoli: Az osztrák parlamentben ül és óvodásoknak mesél, mi az? Hát a drag queen! (Mandiner)
Míg Pesten megy a szokásos nevetgélés a „nemváltó óvodásokon”, az osztrák parlamentben drag queen olvas fel 33 gyereknek a Zöldek szervezésében. Simán. Akkor most hogy is van ez?
jún. 14
17:33
Eltemették Berlusconit, Orbán Viktor a helyszínen búcsúzott (ATV)
Ahogy arról portálunk is beszámolt, Silvio Berlusconi, a II. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke 86 éves korában elhunyt. Az egykori miniszterelnököt szerdán kísérik utolsó útjára.
jún. 14
17:33
Orbán is ott lesz Berlusconi temetésén (444.hu)
Szerdán 15 órakor lesz a gyászszertartás a milánói dómban.
jún. 14
17:33
Időtlen, hömpölygő, déli prófétablues – Cormac McCarthy pályaképe (Könyves Magazin)
Táncba hívta a western, a krimi és a horror műfaji kódjait, de sokat játszott a hagyományos szintaxissal is. Sokak szerint Faulkner, Hemingway és Melville legfontosabb örököse, mások pedig azt tartják róla, hogy a maga képére formálta az amerikai prózahagyományt. De mégis kicsoda az a Cormac McCarthy és miért fontos, hogy olvassuk a regényeit?
jún. 14
17:33
Soltész Miklós: Ha egymás között békét tudunk közvetíteni, ezt megtehetjük országok között is (Magyar Hírlap)
Egy kereszt állítása összefogást, csodát indíthat el, amelyre óriási szüksége van a világnak.
jún. 14
17:33
Bánó Attila: Köszönet a kárpátaljai magyar hadifoglyok kiszabadítóinak! (Mandiner)
Nem tudjuk, mi lenne a sorsa Ukrajnában az orosz hadifogságból kiszabadult magyaroknak.
jún. 14
17:33
Szakmai napot tartottak a hagymatermesztőknek (Magyar Mezőgazdaság)
Áttelelő hagyma bemutatót tartott Kamuton az Orosco Kft., ahol szóba kerültek az idei év problémái a felmagzás és a peronoszpóra, valamint a piaci kilátásokat is elemezték az előadók
jún. 14
17:35
Tiszavirágzás (Magyar Hírlap)
Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság idén is kiemelt figyelmet fordít a Tisza-folyó élővilágának védelmére, különösen a védett fajokra.
jún. 14
17:39
Itt a kormány válasza az amerikai Himars-fegyverek blokkolására (ATV)
A kormány "kamunak", "politikai lufinak" nevezte a hírt, miszerint az Egyesült Államok blokkolta a HIMARS rakétarendszerek eladását Magyarországnak.
jún. 14
17:39
Egyszer s mindenkorra: végre kiderült, hogy a tojás vagy a tyúk volt-e előbb - Itt a tudományos válasz! (Femcafe)
Nincs olyan ember, aki ne gondolkodott volna már el ezen az örök viták tárgyát képező kérdésen, amit végre a Bristoli Egyetem kutató és tudósai megválaszoltak.
jún. 14
17:39
Rekordösszegű pénzdíjak a wimbledoni tenisztornán (Magyar Hírlap)
A párosok tagjai összesen 600 ezret, a vegyes párosok 128 ezret zsebelhetnek be.
jún. 14
17:39
Az EU feldarabolná a Google hirdetési üzletágát (Telex)
Megszüntetnék a vállalat piaci erőfölényét.
jún. 14
17:41
Több mint százezer embert telepítettek ki Indiában és Pakisztánban a közeledő Biparjoy ciklon miatt (Magyar Hírlap)
Az indiai meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a ciklon a gudzsaráti Dzsakhau város kikötőjénél érhet partot.
jún. 14
17:45
Elkezdték az új járóbeteg-irányítási rendszer tesztelését (Adózóna)
Országszerte harminc intézményben kezdték meg az új elektronikus járóbeteg-irányítási rendszer tesztelését – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán egy budapesti sajtótájékoztatón.
jún. 14
17:45
Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
A hazai blue chipektől felemás teljesítményt láthattunk ma.
jún. 14
17:45
Megoldást kínál a teherautók akkucseréjére a CATL (autopro)
A Qiji Energy nevű rendszerrel az akkumulátorcsere folyamata állítólag csak néhány percet vesz majd igénybe.
jún. 14
17:45
Scholz: Biztonság nélkül nincs szabadság, stabilitás és jólét (Magyar Hírlap)
Elkészült Németország első nemzeti biztonsági stratégiája.
jún. 14
17:45
Parászka Boróka: Erdélyi magyar fekete lyuk (Mandiner)
A romániai tanársztrájkot intő (vagy elrettentő) példának tekintették Magyarországon.
jún. 14
17:51
Európai Parlament: nem fog minket kukkolni a mesterséges intelligencia (Privátbankár)
Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel tárgyalási álláspontot szavazott meg szerdai plenáris ülésén a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásáról, amelyben a képviselők azt hangsúlyozzák, hogy a mesterséges intelligencia Európán belüli fejlesztésének és alkalmazásának meg kell felelnie az európai alapjogoknak és értékeknek.
jún. 14
17:51
A bíróság jóváhagyta a Brightwhite fogfehérítő forgalmazóira kiszabott versenyhatósági bírságot (ProfitLine)
A Fővárosi Törvényszék megerősítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavalyi határozatát, amelyben 22 millió forintos bírságot szabott ki két vállalkozásra a szakhatóság által betiltott Brighwhite fogfehérítő ügyében - tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.
jún. 14
17:51
Tavaly április óta nem látott csúcson az OTP (Portfolio)
Alapvetően jó a nemzetközi befektetői hangulat, ma a vezető európai részvényindexek is emelkedtek, a magyar tőzsdén is alapvetően jó volt a hangulat, az OTP tavaly április eleje óta nem látott szintre emelkedett.
jún. 14
17:51
Közelít a katasztrófa: a Biparjoy ciklon miatt menekülnek az emberek Indiában és Pakisztánban (ATV)
Már több mint százezer embert telepítettek biztonságos helyre Indiában és Pakisztánban az Arab-félsziget felől közeledő Biparjoy ciklon miatt - közölték szerdán a hatóságok.
jún. 14
17:51
Fidesz: Gyurcsányék nem védelmet, hanem háborút és megszorításokat akarnak (Magyar Hírlap)
„A dollárbaloldal háborúpárti, háborúba akarja sodorni az országot, és ennek árát az emberekkel fizettetnék meg”.
jún. 14
17:51
A szerbek állítják: felfegyverzett koszovói albán rendőröket fogtak el Szerbiában (Mandiner)
Koszovó szerint az egyenruhások behatoltak Koszovó területére.
jún. 14
17:51
Rakomány borult a sztrádára: átmenetileg le kellett zárni az M1-est (Autószektor)
A baleset az autópálya 147-es kilométerénél történt. Az ütközés következtében leszakadt és a Hegyeshalom felé vezető oldalra esett át az egyik kamion ponyvája és vasszerkezete. A főváros felé vezető irányban lezárták az érintett útszakaszt, a Hegyeshalom felé vezető oldalon egy sávon halad a forgalom - áll a közleményben.  A rendőrség később azt kö
jún. 14
17:51
Leelőzte a gödi Samsung a Mercedest, ők Magyarország 2. legnagyobb árbevételű gyára (Telex)
Tavaly mindkét nagyobb magyarországi aksigyár több mint megduplázta az árbevételét, miközben az autógyárak rekordmagas, 12 ezermilliárdos bevételt értek el. Megnéztük, hogy teljesítettek a legnagyobb gyárak az elmúlt öt évben, és mi várható a kormány két kedvenc iparágában.
jún. 14
17:51
Elindult a nyomozás a Rammstein frontembere ellen (Telex)
Ezt német lapértesülések szerint egy zárt ülésen jelentették be Berlinben.
jún. 14
17:53
Ismét átlépték a 100-as álomhatárt Ohaton (Magyar Hírlap)
Az idei évben már a harmadik 100 kilós harcsáját fogta meg Zalkodi András.
jún. 14
17:57
Még mindig gyengélkedik ez az állampapír: tovább estek a hozamok (Pénzcentrum)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jún. 14
17:57
Fontos információk jöttek a lakossági napelemes pályázatról – Rengeteg családot érinthet (Portfolio)
Az áprilisi radikális pályázati módosítások után, amelyekhez minisztériumi közlemény is társult, a napokban újabb fontos fejlemények történtek a lakossági napelemes pályázatnál – ezúttal azonban csendben. Mindössze egy rövid közlemény jelent meg az uniós helyreállítási forrásból megvalósuló pályázat dedikált aloldalán, amely azt foglalta össze, hog
jún. 14
17:57
Tellér Gyulától június 24-én vesznek végső búcsút (Magyar Hírlap)
Tellér Gyula Széchenyi-díjas magyar szociológust június 24-én 10 órakor helyezik örök nyugalomra az Óbudai temetőben.
jún. 14
17:57
A mesterséges intelligenciát szabályozná az Európai Parlament (Növekedés)
Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel tárgyalási álláspontot szavazott meg szerdai plenáris ülésén a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásáról, amelyben a képviselők azt hangsúlyozzák, hogy a mesterséges intelligencia Európán belüli fejlesztésének és alkalmazásának meg kell felelnie az európai alapjogoknak és értékeknek.

Keresés