Két évvel ezelőtt jelentette be Mádai Vivien, hogy gyermeke apjával külön utakon folytatják tovább. A fiatal édesanyára azóta ismét rátalált a szerelem, akivel úgy tűnik, hogy nemrég hivatalosan is összekötötték az életüket.
Ráadásul mindegyik hozzávaló könnyen beszerezhető, és pár perc alatt elkészül. A legtöbben ismerik a McDonald’s klasszikus Tojásos McMuffinját: a harapnivaló az 1970-es évek óta a gyorséttermi reggeli szendvicsek királya. A klasszikus változat pirított angol muffint, kanadai szalonnát (bacont), tojást és cheddar sajtot tartalmaz – mutatja
Vezeti a kormány a bankok kezét: ha lakásbiztosításra kötelezik a jelzáloghitel felvételéhez az ügyfeleket, tucatnyi fogyasztóbarát biztosítási ajánlatot kell megmutatniuk nekik. Változás jön a lakásbiztosítás felmondásában és a szolgáltatóváltásban is.
Aki Budapesten közlekedik, jól tudja, hogy legtöbbször a bicikli a leggyorsabb eszköz, azonban annak ellenére, hogy a kerékpáros infrastruktúra látványosan fejlődött az utóbbi években, sokan még mindig csak sporteszközként tekintetnek rá. Az elektromos rásegítéses pedelec bringát már erőlködés nélkül lehet hajtani hegymenetben is, így izzadtság nél
A csorba-tói megbeszélés további témája volt a szlovák légvédelmen kívül a V4-es együttműködés, és a most végződő soros szlovák elnökség kiértékelése is.
A Hableány-katasztrófa után új szabályokat fogadtak el a dunai hajózással kapcsolatban a Duna budapesti szakaszán, ám úgy tűnik, ezeket a szállodahajós szakma figyelmen kívül hagyja.
Kylian Mbappé felkavarta az állóvizet Párizsban, ugyanis a francia L'Équipe úgy tudja, a világbajnok támadó nem kívánja meghosszabbítani 2024-ben lejáró szerződését a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germainnel. A 24 esztendős villámléptű csatárnak pedig így kiadta az útját klubja, hiszen jövőre nem ingyen szeretnének
E cél elérése érdekében a márka 2030-ig fokozatosan 60 százalékra, 2040-ig pedig 90 százalékra növeli a megújuló forrásokból, például nap- és szélenergiából származó villamosenergia-felhasználását, 2050-re pedig eléri a 100 százalékos célt. Amellett, hogy nagy hatékonyságú napelemek telepítésével az Lg megújuló energiát termel és használ fel irod
Antonio Guterres, az Ensz főtitkára aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország július 17-én kilép a gabona és műtrágya biztonságos exportját három ukrán fekete-tengeri kikötőből a háború alatt lehetővé tevő megállapodásból.
Az Európai Unióban a magyarok vannak a legnagyobb mértékben tisztában azzal, mi is a szellemi tulajdon, és a magyar fogyasztóknak csak kilenc százaléka szokott elbizonytalanodni a hamis termékek felismerése terén. Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának legfrissebb tanulmánya szerint uniós szinten a válaszadók 83 százaléka mondta azt, hogy na
2022. június 1-je jelentős mérföldkő volt a BMW Group számára, hiszen ezen a napon tették le a BMW Group Gyár Debrecen alapkövét. A közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb építkezésén az azóta eltelt egy évben lenyűgöző fejlődésnek lehettünk tanúi, de a gyártás 2025-ös megkezdéséig még ennél is több vár ránk. A BMW Group Gyár Debrecen építkezésé
Együnk sok zöldséget és gyümölcsöt! Ezt a tanácsot valóban fontos betartani, de a gyümölcsöknek és zöldségeknek különböző mértékben cukortartalma van, amit cukorbetegség és fogyókúra esetében mindenképp érdemes figyelembe venni. Kiss Erikával, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika vezető dietetikusával beszélgettünk.
Minden embernek megvannak a bevált szokásai, már-már rögeszméi a konyhában, ezalól pedig a brit király sem kivétel!Vegánság a palotában?Károlyról köztudott, hogy évtizedek óta érdeklődik a környezetvédelem és a fenntartható életmód iránt. Az előbbi szenvedélye pedig az étkezésében is alaposan megjelenik, ugyanis a király egy héten minimum kétszer h
Németországban óriási vihart kavart az a kormányzati terv, hogy 2024-től betiltják az új gáz- és olajfűtési rendszerek telepítését. Német lapinformációk szerint ennél is szigorúbb és a költségesebb szabályok meghozatalára készül az Európai Bizottság.
Hárman meghaltak, ezreket kellett kitelepíteni a heves esőzések és áradások miatt Kuba keleti és középső részén - közölte a hatóság helyi idő szerint hétfőn.
Immár egy hete mozog 367 és 370 között a forint euróval szembeni árfolyama, ami szokatlan stabilitás a megelőző hónapok hektikus csapkodásai után. Ma reggel is ebben a sávban, 369 körül várja az európai piacok nyitását a hazai fizetőeszköz.
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni, ezzel Magyarország első a és régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint1. Az utazási irodák közvetítésé
Az ukrán elnök 18 éves névrokona Liszicsanszkból Mosonmagyaróvárig menekült a háború elől, bajnok lett a megyeiben, próbajátékon járt Gyirmóton. Az ETO tavaly 40 kijevi fiatalt fogadott, öten maradtak.
Prigozsin beintett a minisztériumnak, Kadirov viszont behódolt. Hullanak a nyugati páncélosok a harcokban, de talán még így is megéri az ukránoknak az offenzíva. Reggeli háborús összefoglaló.