A városi legendáknál mára sokkal nagyobb és ijesztőbb az az arány, amilyen tempóval a magyar lakosság külföldre igyekszik menekíteni a pénzét. Igaz, nem járt a legjobban, aki az idén euróba tette a pénzét, és ez a forinterősödés miatt van.
A vállalatoknál erősen preferálják a közösségi oldalakon keresztüli „jelöltvadászatot”, amit csak az online állásközvetítő portálok előznek meg, de továbbra is a belső ajánlások a legkedveltebbek – derült ki a 25 éve alapított Man at Work legfrissebb, Expedíció a szervezeti kultúrák világába – Fókuszban a recruitment elnevezésű kutatásából.
A magyar kormány szerint az új uniós menekültügyi csomag célja a migránsok betelepítése és szétosztása, és elveszi tőlünk „azt a jogot, hogy eldöntsük, kivel élünk együtt." Az Európai Tanács szerint ugyanakkor „soha egyetlen tagállam sem lesz befogadásra kötelezve”, azt pénzzel ki lehet váltani. Az új rendszer célja a menekültek egyenlő elosztása,
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a kazincbarcikai férfit, aki 2021 márciusában megfojtotta idős, mozgáskorlátozott édesapját.
A digitális technológia soha nem látott növekedési lehetőségeket nyit meg a sportiparban, és lehetőséget kínál arra, hogy innovatív és személyre szabott élményeken keresztül hozza közelebb a rajongókat. Ennek teljes körű kihasználásához azonban a digitális technológiának az üzlet minden aspektusába be kell épülnie, átalakítva az emberek szokásait,
Több ismert előadója mellett Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár és Michael Knowles, az Egyesült Államok egyik vezető politikai kommentátora is előadást tart Esztergomban az idei MCC Feszten.
A parlament 169 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 12 tartózkodás mellett elfogadta a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását, amelynek értelmében a 2024. január elseje előtt engedély nélkül létesített, 50 méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget el nem érő háztartási kutak teljeskörűen mentesülnek az engedélyeztetési kötelezettség
Az ENSZ főtitkára is támogatja, hogy nemzetközi szabályozószerv felügyelje a mesterséges intelligencia felhasználását. Antonio Guterres arról beszélt, hogy a technológia - rossz kezekbe kerülve - fenyegetheti a demokráciát és az emberi jogokat.
Az ország lapjai a nő csodás „feltámadásáról” cikkeznek, de inkább beszélhetünk a kezelőorvosok hanyag munkájáról. Bella Montoya a „körülményekhez képest” jól van.
Megbilincselve lefújták könnygázzal, és 48 órát ült fogdában Solymoss Miklós, amikor aktívan részt vett a 2006-os tüntetésekben. Az Eötvös gimnázium tanára most a diákokért és tanárokért szervez demonstrációkat. Szerinte nem ő változott, hanem a Fidesz.
A Red Bullnál újra magára talált, és nem feltétlenül akar visszatérni a versenyzők mezőnyébe, bár tavasszal már érezte, hogy korai számára a visszavonulás. A Red Bull-nevelésnek számító Daniel Ricciardo a Renault-nál és a McLarennél sem váltotta be a reményeket, nem vezette nagy sikerekre őket. Lando Norris egyenesen megsemmisítette, így a mezőnybő
Hatalmas felfordulás volt Dobó Áginál, mivel a harmadik receptkönyvét készíti a húgával, Edittel közösen. Néhány nap leforgása alatt több mint hetven ételt kellett elkészíteniük, és a munka végére még össze is vesztek.
A szitanyomás egy nyomdai eljárás, amit széles körben használnak a textiliparban. Ez a technológia lehetővé teszi képek, minták, logók, szimbólumok, feliratok nagy mennyiségű reprodukálását különböző anyagokon, így céges ruházat gyártása során kifejezetten kedvelt eljárás.
Egyre népszerűbbek a robot szállítókocsik, amelyek kiviszik a növényházakból vagy fóliasátrakból a leszüretelt terményt, és visszafelé üres rekeszeket szállítanak.
Házkutatást tartott kedden a korrupciós ügyekkel foglalkozó francia országos pénzügyi ügyészség Nicolas Sarkozy volt államfő párizsi otthonában, miután kihallgatták őt a rendőrök a 2007-es győztes elnökválasztási kampányának gyaníthatóan törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében - közölte a vádhatóság.
A négy héten át tartó előszezont követően szombaton életbe lép a MÁV-Volán-csoport nyári főszezoni menetrendje - közölte a közlekedési társaság Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-vel.
Vastag Csaba megtalálta élete párját, amikor megismerte a szerelmét, Evelint, akivel azóta már össze is házasodtak, sőt, a gyerekvállalást tervezgetik. Ám az énekes hosszú ideig abban sem hitt, hogy valaha saját családja lesz.
Világszerte aggódnak az emberek az egyre dráguló megélhetés miatt, és sokan tartanak attól, hogy a gazdasági helyzet még rosszabbra fordul – derült ki az EY 21 000 fős nemzetközi kutatásából, ami idén tavasszal készült. A vállalkozásoknak minél gyorsabban kell alkalmazkodniuk a megváltozott fogyasztói igényekhez, ha meg akarják tartani vevőiket.
Trumpot 37 rendbeli bűncselekménnyel vádolják, többek között titkosított iratok nem megfelelő kezelésével, az igazságszolgáltatás akadályozásával és hamis tanúzással.