Toto Wolff nemrég elárulta, hogy napokon belül megegyezhetnek Lewis Hamiltonnal. A hétszeres világbajnok kontraktusa év végén lejár, ám a tárgyalások már egy ideje folynak a hosszabbításról. A brit versenyző már többször elmondta, hogy nem akar csapatot váltani, és a Mercedesnél szeretné folytatni pályafutását. Ám az elmúlt hetekben ismét felröppen
Kevés bosszantóbb dolog van, mint amikor kedvenc ruhadarabunk bolyhosodni kezd – szerencsére azonban nem kell kétségbe esni, hiszen ezt a gondot is könnyen orvosolni.
Jack Grealishnél jobban egyik játékos sem ünnepelte meg a szombati Bajnokok Ligája-döntőben elért sikert. A szélső szerint ez volt élete legjobb nappala és éjszakája.
Több zöldséget kellene enned, de egy kiadós és ízletes saláta elkészítése túl nagy erőfeszítésnek tűnik egy fáradt csütörtök délután? A végén általában egy tál tápanyagban gazdag, de ízetlen mixet kapsz rukkolával, kelkáposztával, fejes salátával, sajttal és krutonnal a tetején. Milyen unalmas!
A kormány elkötelezett, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az infláció, míg jövőre 6 százalékos - jelentette ki Varga Mihály a 2024-es büdzsé parlamenti vitájában. A miniszter az oktatásra “egy bővített mondatot” szánt, az EU-s pénzekről pedig azt mondta: azokkal számolnak a ‘24-es büdzsében.
A jubileumi fesztiválon 623 Porsche találkozott és közel 1500-an ünnepelték a legendás autómárka 75. születésnapját. Ferry Porsche 1948-ban valósította meg álmát: csapatával együtt létrehozta sportautóját, a Porsche 356 ’Nr 1’-et - ekkor kezdődött a Porsche sikertörténete. A sportautógyártó idén világszerte látványos programokkal ünnepel. Hazánkban
Fennakadásokra, késésekre figyelmezteti utasait a következő napokra a Wizz Air az európai légtérben zajló NATO hadgyakorlat miatt – írja az Utazómajom.
Június 28-án jön a következő Agroinform webinárium. Miért és hogyan éri meg a talajmegújító gazdálkodásra való átállás? Mit tanácsolnak a gyakorló gazdák 12 százaléknál meredekebb lejtő esetén?
A Grease színházi főszerepének köszönhette, hogy megkapta a Hair főszerepét, imádta a kisvárosi életét, de haláláig aktív volt a munkában is, és kollégái szerint „szívvel játszott”. Hirtelen és váratlan halála mindannyiunkat megrendített.
Egy nemrég közzétett kutatás szerint növekszik a magasan képzett junior alkalmazottak aránya, a középvezetők száma pedig csökken az MI-készségekbe beruházó vállalatoknál.
Nagyszabású nyilvános vizsgálat kezdődött kedden Londonban a nagy-britanniai koronavírus-járvány előzményeiről, következményeiről és hatósági kezelési módjáról.
Az agrárszakképzési centrumokban és a hozzájuk tartozó iskolákban jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az utóbbi években, ami több ünnepélyes épületátadásra és avatásra alkalmat adott.
Panorámarajongóknak, borkedvelőknek és kulináris kalandoroknak ajánljuk a Balatonlelle déli részén lévő Kishegy mára étteremként működő egykori vincellérházát.
Panorámarajongóknak, borkedvelőknek és kulináris kalandoroknak ajánljuk a Balatonlelle déli részén lévő Kishegy mára étteremként működő egykori vincellérházát.
Sikeres volt az MBH Jelzálogbank jelzáloglevél-kibocsátása, a bank eredetileg 10 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján több mint 16 milliárd forintos befektetői igény mutatkozott.
Társszerzőnk, László Nicole tökéletes tippekkel lát el bennünket egy otthoni bruschetta-bár megnyitásához. Íme 6 recept, amiket garantáltan imádni fog az egész család!Kitört az önfeledt, gondtalan, lassú folyóként szélesen hömpölygő nyár, mikor is az ember elégedetten látja, hogy telis-tele a táncrendje és itt egy munkahétből kicsippentett, hétvégé
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter harmadik alkalommal hívta össze a Gazdasági Kamarák Egyeztető Fórumát, amely a Gazdaságfejlesztési Minisztérium koordinációjával a Kormány gazdaságpolitikai tanácsadó, konzultatív testülete.
Hogyan élték meg a kisbefektetők a tavalyi viharos esztendőt, mely alapfajtákat keresik ma, és mennyire jók az elképzeléseik? Miért lehet jobb a magyar részvény, mint a külföldi? Érdemes-e ma devizában megtakarítani? Hogyan látja a piacokat az alapkezelő? Interjú Oszlay Péterrel, az Erste Alapkezelő befektetési igazgatójával.
Szurcsik János festőművész, Berlász Melinda zenetörténész, Horváth Jenő füzéri polgármester, Domokos Mária zenetörténész, és Hollós László televíziós szerkesztő, rendező kapta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) idei köztestületi díjait.
A Toyota sportautójának első gyártási sorozatát mindössze 90 perc alatt elkapkodták egy fontos piacon, ezért most új lehetőséget ad a vevőknek a japán OEM.
11 százalék. Az eredeti tervekhez képest átlagosan ekkora pluszköltséget jelent az ágazat szereplőinek az utómunkák elvégzése. Az építőipari szoftverét a magyar piacon is forgalmazó, bécsi székhelyű PlanRadar 15 európai országban* – köztük Magyarországon –, összesen 2500 cég bevonásával végzett kutatása az okok feltárása mellett megoldást is kínált
Szurcsik János festőművész, Berlász Melinda zenetörténész, Horváth Jenő füzéri polgármester, Domokos Mária zenetörténész, és Hollós László televíziós szerkesztő, rendező kapta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) idei köztestületi díjait.
Komoly ellenállásba ütközött a japán kormány védelmi kiadásokat növelő célja, ugyanis azt adóemelésekkel érnék el - számolt be a Reuters. A lépést a jelek szerint elhalasztják, eközben egyre biztosabbnak tűnik, hogy a NATO meg fog jelenni az ázsiai hatalomnál.
Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában – adta hírül a pénzintézet.
Új ivókutat adtak át a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki karán, illetve gyakorlóiskolájában a csapvíz-, valamint a fenntartható ivóvízfogyasztás népszerűsítéséért, az egyszer használatos PET-palackok visszaszorításáért.
A magyarok 73%-a legalább alkalomszerűen olvas könyvet, 15%-uk számára pedig napi rutinnak számít az olvasás - derül ki egy friss, reprezentatív felméréséből, amelyet több mint ezer fő részvételével készült el. A kutatás eredményei szerint a könnyű műfajt, regényeket, krimiket és romantikus történeteket falják legszívesebben az olvasók, de a fiatal
Terézváros és Józsefváros önkormányzatával osztotta meg a zöld buszmegállókkal kapcsolatos tapasztalatait a főváros V. kerülete - közölte Budapest-Belváros önkormányzata pénteken az MTI-vel.
Július 9-én rendezték meg az idei Holi Peace Budapest fesztivált, amelynek csúcspontján festékporágyúk sokasága vetette a magasba a színes porokat, és teljesen befedte az alattuk bulizó tömeget. Ezúttal a BOLT élénkzöld színében is pompáztak a fesztiválozók.
A kárpátaljai magyarság jogait is pontosan leírta a strasbourgi székhelyű Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság:
A Wegamble készített egy jelentést, amelyben rangsorolta a kriptomilliárdosokat nettó vagyonuk szerint. A felmérés szerint a legtöbben az Egyesült Államokban,