Keira Knightley mindössze 17 éves volt, amikor megcsinálta az első Karib tenger kalózai filmet, s noha a nagysikerű alkotás meghozta számára a világhírnevet, ő maga nem szívesen emlékszik vissza arra az időszakra.
A biztosítók mintegy egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége az Mti-vel.
Fotó: police.hu Azt írták, hogy az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján tart a rendőrség országos akciót. Ebben az időszakban célzottan az alkohol vagy drog hatása alatt, ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülő embereket szűrik ki - tették hozzá. MTI
A magyar piac egyértelműen alulteljesítő, igaz a BUX az utóbbi kereskedési napokon túlszárnyalta az európai átlagot. Az indexet az OTP esése húzza leginkább vissza. A nemzetközi piacokon az amerikai jegybank döntésére várnak a befektetők.
A Központi Nyomozó Főügyészség kivizsgálta a Magyar Honvédség vezérkari főnökének magatartását kifogásoló feljelentést, amelyet bűncselekmény hiányában utasított el.
Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le: az OTP Bank az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárol
A Balaton átlagos vízállása meghaladta a 120 centimétert, ilyenre az elmúlt bő 100 évben csak 10 alkalommal volt példa június elején. A tartós szél olyan erős hullámzást idézhet elő, ami komolyan veszélyeztetheti a déli parti területeket.
A svájci Art Basel a világ egyik legbefolyásosabb művészeti vására, a globális művészeti színtér általánosan elismert találkozási pontja. Az eseménysorozat 1970 óta évről-évre elsőosztályú tárlatokkal, előadásokkal, illetve számos kiegészítő programmal várja látogatóit. Fókuszpontjában a különféle médiumokban alkotó kortárs kiállítók állnak. Megszo
Miután a magyar kormány szeretné bővíteni a dolgozók számát, érdemes körbe nézni az idős társadalom körében. Cikkem második részében bemutatom, hogy a nyugdíjasokat alapvető diszkriminációk érik a munkaerőpiacon.
Hétfőn kikerült a közösségi médiába egy drónfelvétel, amelyen az látszik, hogy az orosz katonák saját, az állásaikat elhagyó társaikra nyitnak tüzet – írja a Kyiv Post. Az ukránok információi szerint az oroszok már hónapokkal ezelőtt létrehoztak kifejezetten arra szolgáló egységeket, hogy – akár fegyverrel is – megállítsák a menekülő katonákat.
A gyászoló család tagjai egy elhunytnak hitt ecuadori nő virrasztása után olyan csodának lehettek szemtanúi, amire még nem találtak magyarázatot: a rokon egyszer csak elkezdett levegő után kapkodni.
Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le: az OTP Bank az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárol
Hazánk legnagyobb baromfifeldolgozója a Master Good 2020-ban vásárolta fel a Ságát, Magyarország piacvezető baromfi húskészítmény gyártó vállalatát, mely olyan márkákat tudhatott magáénak, mint a Selyemsonka, a Dino vagy az éppen idén 25-ik születésnapját ünneplő Füstli.
Magyarország számos alkalommal játszott fontos szerepet a tudomány és innováció terén, rengeteg olyan ma is használt eszköz van, amely magyar feltalálókhoz kapcsolódik. Ön mennyire ismeri a magyar találmányokat?
Ha te is imádod a kristálytiszta tengervizet, a történelmi hangulatú, mediterrán városokat és a ragyogó napsütést, akkor nem is kérdés, hova kell utaznotok ezen a nyáron.
Mégpedig háromszor is, azonban az eredmény a nullához közelít. Mindezt abból a parlamenti írásos válaszból tudhattuk meg, amiben Mellár Tamás, a Párbeszéd politikusa azt kérdezte Pintér Sándortól, hogy indult-e nyomozás a túlárazott lélegeztetőgépek beszerzése miatt?
Az Európai Védelmi Alap felgyorsíthatja a magyar hadiipar további fejlesztését - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa az Európai Védelmi Alap (EDF) nemzeti információs napján.
A Balaton új építési szabálya előnyt ad a helyi építőipari vállalkozásoknak - jelentette ki Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára az Inforádió műsorában. Lánszki szerint az új szabályozás a Balaton értékeinek megőrzése érdekében született.
Az orosz elnök más rossz hírt is kapott: hadseregének egyik tábornoka életét vesztette egy ukrán rakétától. Egy kelet-ukrajnai városban pedig többen meghaltak egy rakétatámadásban.
A digitális technológiának az üzlet minden aspektusába be kell épülnie a sportiparban, átalakítva az emberek szokásait, a folyamatokat és a technológiát – állapítja meg a Deloitte kutatása.