2023. június 12. hétfő

jún. 12
20:09
Varga Judit: A magyarság bizonyította megmaradni akarását (Demokrata)
„A válságoknak mindig közük van az éppen fennálló világrend átalakulásához.”
jún. 12
20:09
Meghalna az Everestért? (Demokrata)
Suhajda Szilárd tragédiája és az Everesten kívüli „álomhegyek” is szóba kerültek Varga Csabával folytatott beszélgetésünk során.
jún. 12
20:15
Eséssel nyitotta a hetet a gáz ára (Privátbankár)
A pénteki záráshoz képest több mint 3 százalékkal lett olcsóbb a TTF-típus a rotterdami gáztőzsdén.
jún. 12
20:15
Pénteken tárgyalhatja az Országgyűlés a pedagógusi életpályáról szóló törvényjavaslatot (Mandiner)
A törvénytervezet megvitatásának idejére az ellenzékhez köthető szervezetek utcai megmozdulást szerveznek.
jún. 12
20:21
Az OTP vezette a budapesti tőzsdeindex emelkedését (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 689,04 pontos, 1,40 százalékos emelkedéssel, 50 009,74 ponton zárt hétfőn. Az emelkedést az OTP részvénye vezette 1.3 százalék feletti erősödéssel.
jún. 12
20:21
Az orosz erők egy Zaporizzsja megyei várost bombáztak (Demokrata)
Egy helyi lakos életét vesztette, egy másik megsebesült – közölte Jurij Malasko.
jún. 12
20:33
Apró szőrszálak a mellbimbó körül - miért is van ez és mit tehetsz ellenük? (Femcafe)
Először megdöbbenhetünk egy-egy kósza szőrszál láttán mellbimbónk körül, ez viszont egy teljesen hétköznapi dolog, amit egyáltalán nem kell szégyellni.
jún. 12
20:33
Gulyás Gergely: Magyarországnak sok barátja van Németországban (Demokrata)
„Méltatlan viták zajlanak Magyarországról a német politikában.”
jún. 12
20:39
Teljes sztrájk indult egy székesfehérvári gyárban, nyolcadik napja áll a termelés (Portfolio)
Több mint nyolc napja áll a termelés az Arconic-KÖFÉM székesfehérvári alumíniumüzemében a dolgozók sztrájkja miatt – írja a hvg.hu.
jún. 12
20:39
Beleroppannak a rezsibe a kisvállalkozók? Aki ilyen szerződést kötött, az nagyon rosszul járhat (Pénzcentrum)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a fix áras szerződések azonnali felülvizsgálatát és piaci árszinthez igazítását - közölte az MKIK hétfőn. Felidézték, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv-k) nagy része a jelenlegi piaci árhoz képest viszonylag magas áron kötötte meg fix áras szerződését tavaly ős
jún. 12
20:39
Kicsit elfáradt a forint (ATV)
Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben - gyengült az euró és a dollár, erősödött a svájci frank ellenében.
jún. 12
20:39
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett péntekre a kormány (Demokrata)
A kormány öt törvényjavaslat megvitatását javasolja a parlamentnek.
jún. 12
20:39
Putyin kitüntetéseket adott át a katonáinak (Mandiner)
Az orosz elnök egy moszkvai kórházban látogatta meg a sebesülteket.
jún. 12
20:39
Lerántotta a leplet a szakértő: Milliárdokkal tartozik a nyugdíjasoknak az Orbán-kormány (Nyugati Fény)
Magyarország 2023.
jún. 12
20:39
Michael Saylor prezentációja lenyűgözte a BTC Prague résztvevőit (BitcoinBázis)
Michael Saylor a prágai bitcoin konferencia második napján olyan lenyűgöző prezentációt adott elő a FŐ színpadon, ami valósággal sokkolta a
jún. 12
20:41
Bayer Zsolt: Nahát, Donáth elvtárs! (Mandiner)
A libsi világban, ahol maga meg a lánya számítanak, nem lesz ennek semmi következménye.
jún. 12
20:45
Keira Knightley éveken át járt terápiára a Karib-tenger kalózai miatt: traumát szenvedett el (Joy)
A színésznő sokáig titkolta, min ment keresztül 17 évesen.
jún. 12
20:45
Sokkoló felvétel: hirtelen egy tornádó közepében találta magát egy nő, aki odakint ragadt a viharban (Promotions)
A meteorológusokat is meglepte a tornádó, mivel ezen a környéken nem igazán szokott előfordulni.
jún. 12
20:45
Sebastian Kurz lesz az idei MCC Feszt egyik előadója (Demokrata)
Több ismert előadója lesz Esztergomban az idei MCC Fesztnek.
jún. 12
20:45
Az életéért küzd a magyar motorversenyző (Mandiner)
A közösségi médiában többen is Szvoboda Bence halálhírét keltették, ezt a sportoló csapata cáfolta.
jún. 12
20:45
Vida Péter vállalkozása a top vezetési tanácsadó cégek között (Üzletem)
A Budapest Business Journal legutóbbi listáján a legjobb vezetési tanácsadó cégek között szerepel a VOSZ Szolgáltatási Tagozata elnökének, Vida Péternek a vállalkozása.
jún. 12
20:51
Hétfőn az OTP húzta a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 689,04 pontos, 1,40 százalékos emelkedéssel, 50 009,74 ponton zárt hétfőn.
jún. 12
20:57
Meztelen nő testén szolgálták fel a vacsorát Kanye West partiján – sokan zavarba jöttek a performansztól (SzMo)
Nagyon sokan kiakadtak a tálaláson, pedig az nem is az extremitásáról híres zenész saját ötlete volt, hanem egy régi japán hagyomány.
jún. 12
21:03
Megpecsételődött a nyugdíjasok sorsa: könnyen lehet, hogy idén búcsút inthetnek az emelésnek (Pénzcentrum)
Farkas András, a Nyugdíjguru alapítója szerint a tavalyi emelés mértéke annak ellenére megfelel törvény betűjének, hogy csökkent a nyugdíjak reálértéke - mondta a hang.hu-nak. Még sem tartja jó megoldásnak, hogy a nyugdíjasokra nehezedő inflációs terhek, rezsiemelés ellenére a kormány nem ütemez be évközi emelést - ahogy tette a korábbi években, am
jún. 12
21:03
Travis Pastrana bajnokságában folytatja a szezon közben kitett IndyCar-pilóta (USAracing)
Egy héttel ezelőtt jelentette be hivatalosan az Ed Carpenter Racing, hogy teljes szezonos szerződése ellenére...
jún. 12
21:03
Levelekkel „bombázná” a parlamenti képviselőket a noÁr és a Tanítanék (Mandiner)
Arra szólítják fel az embereket, e-mailben üzenjenek a képviselőiknek, ne szavazzák meg a státusztörvényt.
jún. 12
21:03
Videóval: A kórházi problémákról kérdezték a főigazgatót – ami ezután következett, arra nincsenek szavak (Nyugati Fény)
Neki sincsenek.
jún. 12
21:03
Travis Pastrana bajnokságában folytatja a szezon közben kitett IndyCar-pilóta (Racing)
Egy héttel ezelőtt jelentette be hivatalosan az Ed Carpenter Racing, hogy teljes szezonos szerződése ellenére...
jún. 12
21:09
Hamis ruhákat füleltek le a pénzügyőrök (Adózóna)
Fekete zsákokba gyűrt hamis ruhákat fuvarozott autójában anyja és fia Szlovénia felé, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es autópálya melletti pákozdi pihenőhelyre kiterelték a kocsit ellenőrizni, olvasható a NAV honlapján.
jún. 12
21:09
A legstílusosabb bakancsos szettek nyárra (Femcafe)
Ha te is imádod a bakancsokat és csizmákat, olykor biztosan kedven szottyan viselni őket a nyári időszakban is, az viszont nem könnyű feladat, hogy kitaláld, pontosan hogyan is építsd bele ezeket a nem éppen forró napokra tervezett lábbeliket nyári szettedbe.
jún. 12
21:21
Újabb akadály gördülhet a Microsoft gigafelvásárlása elé (Portfolio)
Blokkolná az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság az Activision Blizzard felvásárlását – tudta meg a CNBC.
jún. 12
21:21
Schiffer: Orbán Viktor kormányzása alatt minden egy showelem (ATV)
Schiffer András ügyvéd, korábbi pártelnök a Spirit FM Bennfentesek című műsorában arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor kormányzása alatt a kommunikáció uralja a politikát.
jún. 12
21:21
Saját virrasztásán ébredt fel egy 76 éves nő – már a koporsóban feküdt (SzMo)
Az ország lapjai a nő csodás „feltámadásáról” cikkeznek, de inkább beszélhetünk a kezelőorvosok hanyag munkájáról. Bella Montoya a „körülményekhez képest” jól van.
jún. 12
21:21
Piramist rejt egy magyarországi erdő, azonnal látni akarod majd (Promotions)
Egy nagyon jó kirándulóhely.
jún. 12
21:21
Súlyos csalás: Milliókat nyúlt le az olimpikon egy elképesztő mesével gyanútlan áldozatától (Nyugati Fény)
Már a hatóság is nyomoz az ügyben.
jún. 12
21:23
Vizsgálat indult a francia gazdasági miniszter ellen (Portfolio)
Előzetes eljárást indult Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter ellen a 2017-es elnökválasztást megelőző jobboldali előválasztási kampánya feltételezett illegális finanszírozása miatt - közölték hétfőn igazságügyi források.
jún. 12
21:33
Alapjogokért Központ: változás a Soros-birodalom élén? Aligha (Mandiner)
Soros fia sokkal többet politizál majd még apjánál is.
jún. 12
21:33
A TikTok új trükkje tényleg segít a gyors elalvásban? (in.hu)
A megfelelő éjszakai alvás rendkívül fontos, de manapság ez sokak számára nehezen elérhető. Számtalan tanulmány alátámasztja, hogy egyre kevesebbet alszunk, az alvásunk minősége is csökken és a legtöbb fiatalnak az egésznapos képernyőbambulásnak köszönhetően rossz az alvás minősége.Az áhított nyolcórás alvás iránti vágy miatt egyre többen fordulnak
jún. 12
21:35
Beindult az átigazolási szezon: botrányoktól hangos az ellenzéki sajtó (Mandiner)
Egy ki nem bontott zaklatási botrány, puccs és nyílt harc, pattanásig feszült az idegek a 444-nél és a Telexnél. Több újságíró is felmondott és igazolt másik laphoz, de mi lehet a háttérben?
jún. 12
21:37
Sebastian Kurz is előad az idei MCC Feszten (Mandiner)
A korábbi osztrák kancellár közéleti témában tart majd előadást.
jún. 12
21:39
Költözik a honvédelmi miniszter (ATV)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) fokozatosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe költözteti a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit.
jún. 12
21:45
Kongatják a vészharangot: a nukleáris fegyverkezéshez hasonló veszélyt jelent a mesterséges intelligencia (Portfolio)
Fülsiketítőek a mesterséges intelligencia (AI) veszélyei ügyében megkongatott vészharangok - mondta António Gutteres ENSZ-főtitkár hétfő sajtótájékoztatóján, ahol a mesterséges intelligenciát szabályozó testület felállítását javasolta.
jún. 12
21:45
Az ukrán kormány szerint az oroszok felrobbantottak még egy gátat (444.hu)
Az ukrán hadsereg szerint egy kisebb gát megrongálásával próbálják lassítani az ukrán előrenyomulást az oroszok Donyeckben.
jún. 12
21:51
1,7 milliárd forint állami támogatást kapott a Rolls-Royce Magyarország a jövő fenntartható repülésének forradalmasítására (ProfitLine)
1,7 milliárd forint összegű állami támogatást kapott a Rolls-Royce annak érdekében, hogy a vállalat tovább folytathassa kutatási és fejlesztési programjait, illetve hogy mérnöki megoldásaival forradalmasítsa a teljesen elektromos és hibrid-elektromos légiközlekedést. A Nemzeti Befektetési Ügynökség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium ált
jún. 12
21:51
Ismét elbukott a francia kormány elleni bizalmatlansági indítvány (Portfolio)
Elbukott hétfőn a nemzetgyűlési szavazáson a francia kormány elleni újabb, egy éven belüli 17. bizalmatlansági indítvány, amelyet a baloldali pártok szövetsége, a NUPES nyújtott be a vitatott nyugdíjreform miatt január óta tartó parlamenti csatározások részeként.
jún. 12
21:51
Pokoli tűz pusztít Kazahsztánban, több ember meghalt (ATV)
Tűzvész tombol Kazahsztán Kínával szomszédos, keleti régiójában, és 14 erdészeti dolgozó halála miatt hétfőn félárbócra vonták az országban a nemzeti zászlókat.
jún. 12
21:51
Kíméletlen nyár vár ránk: Mutatjuk, mire kell készülni a héten, lesz benne minden (Femcafe)
Mutatjuk, mire kell felvértezned magad időjárás terén ezen a héten. Spoiler: nem lesz könnyű.
jún. 12
21:51
Stier Gábor: Szakácsból „muzsikus” (Mandiner)
A Kreml bástyái is felfigyeltek Prigozsin növekvő súlyára, így elkezdődött a helyezkedés, ami már most megbillentette az uralkodó eliten belüli egyensúlyt.
jún. 12
21:57
Most lett elege Jakab Péternek, alaposan kiosztotta a fideszes Hont Andrást (Nyugati Fény)
Betelt a pohár.
jún. 12
22:03
Parragh László: Folytatni kell a jelenlegi gazdaságpolitikát (ATV)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Magyarország erősen felzárkózó szakaszban van, és hiba lenne lemondani a gazdasági növekedésről. Úgy látja, a kormányzatnak nincs más lehetősége, mint beavatkozni a mostani akut helyzetben.

Keresés