Az Audi Hungaria Zrt., az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Exim Magyarország kapta meg a Családbarát hely tanúsító védjegyet a Családbarát Magyarország Központban rendezett ünnepségen kedden Budapesten. Az indoklás szerint a díjazottak rugalmas foglalkoztatással és sokrétű támogatással segítik a munkavállalókat.
Az énekesnő édesapja és a szerelme között tovább mélyül az ellentét: az idősebb férfi most válogatott szitkokkal kísérve hívta ölre a leendő vejét. A jogász szerint ez még nem fenyegetés, de így is feljelentést tehetnek az őrjöngő apa ellen. Ha akarnak...
Nem a méret a lényeg – tartja a mondás. Ez a magasságra is igaz szokott lenne, ugyanakkor bizonyos szexpózok már feladhatják a leckét, ha a párunk és köztünk van némi eltérés.
Sokan még ma is úgy tudják - hiszen valamikor ez az elmélet volt a meghatározó kutyás körökben -, hogy úgy lehet a kutyák életkorát emberi évekre átszámítani, ha a kutyus éveit 7-tel szorozzuk meg. Ez mára megdőlt, és elmagyarázzuk azt is, hogy miért!
Novak Djokovic nyerte a férfi egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben három játszmában legyőzte a norvég Casper Ruudot.
Sok csillagjegynek szüksége lesz a hét elején a kitartására, hogy túl tudjanak jutni a nehézségeken. Nézzük, hogy mit üzen számodra a mai napi horoszkóp!
A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési Hitelprogram (Nhp) keretében folyósított zöld hitelek igénylésének lehetősége egy éve véget ért, de bizo
Az Ünnepi Könyvhét pódiumon mutatta meg rádiós és televíziós műsorból szerkesztett Ostrom című kötetét Vogyerák Anikó és Tarjányi Péter - utóbbi a beszélgetés egy pontján a publikumot is meglepő kijelentést tett.
Május 24-én tartották a 70 éves a magyar hibrid kukorica című tudományos konferenciát Martonvásáron. Az ATK Mezőgazdasági Intézetében abból az alkalomból szerveztek konferenciával egybekötött megemlékezést, hogy 70 évvel ezelőtt kapott állami elismerést Pap Endre MV 5-ös hibrid kukoricája, ami Európában az első, a világon pedig a második hibrid vol
Szárazabbá válik az időjárás a jövő hét elején és országszerte több órás napsütés várható, de a hőmérséklet csúcsértéke némileg visszaesik, a legmelegebb órákban 20 és 25 Celsius-fok között várható. A szél több helyen megélénkül, néhol erős lehet. A hét második felében ismét visszatér a borult idő, többfelé lehet zápor, zivatar.
A magyar fiatalok számára munkahely választás során - az előző évhez hasonlóan - a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb tényező – derül ki a Zyntern.com adataiból. A pályakezdők nettó bérigénye átlagosan 379 000 Ft, ami 17 százalékos növekedés a tavalyi adatokhoz képest, míg a nemek közötti bérigény szakadék 20 százalékon stagnál. A fiatalok köz
Mobil a családom? címmel indított családoknak szóló kampányt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a gyerekek online biztonságáért. Koltay András, az NMHH elnöke a program nyitórendezvényén elmondta: az utóbbi időben az NMHH-ban egyre többet foglalkoznak az online világ gyermekekre, médiafogyasztásukra, a tanulásra, viselkedésre, életre és
A norelem folyamatosan támogatja a fiatal mérnöki tehetségeket, aminek újabb állomásaként számos szabványos alkatrésszel támogatta a Müncheni Műszaki Iskola diákprojektjét. A hallgatók dolgozták ki a motoros drift trike koncepcióját, és a projektet a tervezéstől a befejezésig vitték végig. A drift tricikliket eredetileg az 1970-es években fejleszte
A savas reflux nem kellemes. Egyes esetekben egyenesen fájdalmas. Bár sokan, akik savas refluxot tapasztalnak, a vény nélküli vagy vényköteles gyógyszerekre támaszkodnak az állapot kezelésére, az életmódbeli változások ugyanolyan hatékonyak lehetnek, például bizonyos ételek fogyasztása.A savas reflux a gyomorsav visszafelé áramlása a nyelőcsőbe, má
Gyurcsány Ferencnek és a dollárbaloldal finanszírozóinak akar megfelelni a főpolgármester a szolidaritási hozzájárulás ellen indított, jogilag megalapozatlan akciójával – vélekednek a lapunknak nyilatkozó szakértők.
Regensburg városának kell majd eltemetnie azt az urnát, amit a német város vasútállomásának csomagmegőrzőjében találtak. Az edényen talált feliratból kiderült, hogy Magyarországon hamvasztották el az elhunytat, ám hogy ki vitte Németországba és miért hagyta a zárható fakkban, még rejtély.
A kullancs egy világszerte elterjedt vérszívó parazita, mely a gazdaállat vagy az ember vérével táplálkozik. Emberi és állati betegségek terjesztőjeként méltán hírhedt parazita.
Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9 kilenc cég működését befolyásolja negatívan – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi méréséből. Az infláció nagymértékű emelkedését elsősorban költségcsökkentéssel és áremeléssel kompenzálják a cégek. Utóbbinál a vállalatok közel fele teljesen beépítette az infl
Ha valamire nem számítottam az idén, az egy Seiko Prospex különkiadás a Budapesten megrendezésre kerülő Atlétikai VB-re és mégis itt van. Nem is akármilyen köntösben, ez nem egy alap Prospex…
A német Fraunhofer ISE kutatóintézet olyan napkollektoros homlokzati paneleket fejlesztett ki, amelyek hőszivattyúként működnek, és lehetőséget nyújtanak a napenergia és a környezeti levegő hőjének hatékony hasznosítására épületek fűtéséhez és melegvízellátásához.
A vita pontos időpontját még nem tűzték napirendre, a Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront az egész hétre területfoglalási engedélyt kért a Kossuth térre.